Amikor a tárgyak egy életre szólnak: két vállalkozó, akik a fenntarthatóságért dolgoznak

2025. július 26.
Jeney Orsolya az Ursuslupus nevű upcycling-vállalkozás vezetője. Szlogenje – „A tudatos ember mindennapi megoldásai mögött valódi tapasztalat áll” – jól tükrözi a márka elkötelezettségét a továbbhasznosítás és a környezetvédelem iránt. Bálint Fru a linesbyme.studio alapítójaként kalligráfiával és fenntarthatósággal foglalkozik. Mindkét vállalkozó szép karriert tudhat nemcsak a háta mögött, de maga előtt is, hiszen folyamatosan fejlődnek, keresik a lehetőségeket és hitelesen képviselik magukat. Hogy ez miként néz ki a hétköznapokban, arról ők maguk meséltek.
Jeney Orsolya, Bálint Fru

Mikor döntöttetek úgy, hogy elindítjátok a saját vállalkozásotokat, és miért?

Jeney Orsolya: 2013-ban indítottam útjára az Ursuslupust, igaz, akkor még nem sejtettem, hogy mára ekkora márkává és innovációvá növi ki magát, sőt, egy újabb vállalkozást is szül, az Upcycling Productionst. Az Amnesty International Magyarország igazgatója voltam, és egy nagyon pici büdzséből kellett visszaépítenem a szervezetet, megszervezni a csapatot és sikeresen átvinni a szervezeti krízisen. Ez borzasztóan igénybe vett és lestrapált lelkileg is. Utólag visszanézve biztos, hogy kiégésközeli állapotban voltam.

Aztán 2013 -ban a férjem „letett” egy workshopra a Fishingen, ahol mindenféle anyagdarabok voltak. Ekkor készítettem el az első olyan biciklibelsőből és gumimatracból gyártott fülbevalót, amivel elégedett voltam, és azt is észrevettem, milyen megnyugtató hatással volt a mentális állapotomra a matatás, úgyhogy mindenképp folytatni akartam. A biciklibelsővel már előtte is nagyon szemeztem, de sose tudtam, mihez kezdjek vele.

Jeney Orsolya munkában

Jeney Orsolya munkában

Hát így indult. Először mindenféle fülbevalót készítettem belőle, aztán pénztárcákat, táskákat stb. Amikor már nem tudtam mit kezdeni a sok elkészített tárggyal, gondoltam, létrehozok egy Facebook-oldalt, és akkor ott tudom mutogatni, és így lesz újabb ok, hogy miért készítem ezeket. Azóta már rengeteget fejlődtem, sok új technikát tanultam meg és ültettem át az upcyclingba, de egy dolog nem változott: már akkor is az volt a célom, hogy másokat is a környezettudatosságra inspiráljak!

Bálint Fru: Kislánykorom óta rajongok a szép füzetekért, tollakért, ceruzákért, sosem feküdtem le anélkül, hogy tűhegyesre ne hegyeztük volna anyukámmal az összes ceruzámat és ne csekkoltam volna, hogy a tolltartómban a helyén van minden egyes színes Stabilo tűfilcem és illatos zselés tollam. Minden évben befedtük szép csomagolópapírral a füzeteimet és könyveimet és matricát ragasztottunk rá, amire szépen felírtuk a nevemet.

Később színes, szebbnél szebb levélpapírokra költöttem a zsebpénzemet, amiken napi rendszerességgel leveleztem a legjobb barátnőimmel. Imádtam naplót vezetni – sokat a mai napig őriz anyukám – és jegyzetelni is. Az ügynökségben még akkor is színes füzetben vezettem a státuszt, amikor már mindenki a notes applikációt használta.

Mozgalmas ügynökségi élet felsővezetői pozícióját cseréltem a mostani életformámra, amikor a második gyermekem születése után életemben először egy éven keresztül nem dolgoztam, csak élveztem a vele töltött időt. Azt gondolom, hogy azért ekkor talált meg, mert az overachiever, maszkulin énem, ami éveken át dominálta az életemet, elkezdett kicsit háttérbe szorulni és a női energiáim elkezdtek felébredni bennem a két gyerek és sok önismereti munka után.

Teret adtam a lelassulásnak, az alkotásnak, annak, hogy nem kell mindig mindent tökéletesen csinálni és a legjobbnak lenni, lehet kísérletezni és élvezni valamit kikapcsolás gyanánt. Így kezdődött a kalligráfia iránti vonzódás. Nagyon sok online és offline workshopon vettem részt, tanultam amerikai és hawaii kalligráfusoktól tradicionális és modern kalligráfiát, kézi gravírozást és üvegfestést, majd ezeket a tevékenységeket nagyon sokat gyakoroltam, amikor csak időm engedte két gyerek mellett.

Instagramon a nemzetközi kalligráfia közösség elég kicsi és összetartó, így amikor csatlakoztam egy-egy komolyabb tanfolyamhoz, bekerültem a Discord csoportokba és beleláttam abba, hogy az USA-ban, Kanadában, Angliában mit is csinál egy kalligráfus, amikor alkalmazott művészként van jelen. Rendezvényeken, influenszerkiküldéseken és egyéb stúdiómegrendeléseken dolgoznak, termékeket perszonalizálnak, meghívókat, ültetőkártyákat gyártanak stb.

Mivel itthon nem nagyon találkoztam korábban a perszonalizálással a szakmában, arra gondoltam, hogy megpróbálom megismertetni ezt a műfajt, ha már a kapcsolatrendszerem adott hozzá a reklámszakmai múltamnak köszönhetően. A PR-ügynökségek és sok márka azonnal rá is harapott és szép lassan érkeztek a megkeresések, PR-eseményen névvel látom el azokat az ajándékokat, amiket a meghívott vendégek hazavihetnek magukkal.

Bálint FruFontos számomra, hogy a mostani eldigitalizálódott, elmagányosodott világban életben tartsuk az emberi kapcsolatokat, ahogy a gépelés mellett a kézírást és olyan ajándékokat, élményeket adjunk, amik életre szólnak és fenntarthatóak. Ha pl. egy rozsdamentes utántölthető tusfürdős flakont vagy egy vizespalackot perszonalizálok gravírozással, akkor azt gondolom, hogy arra motiválom a fogyasztókat, hogy újratöltsék azt ahelyett, hogy újabb és újabb műanyag csomagolásokat vásárolnak. 

Azt hiszem, hogy Orsival itt tudunk egymáshoz kapcsolódni. Nekem nagyon fontos, hogy letisztult és esztétikus legyen, amit csinálok, de emellett fenntartható is legyen. Nagyon sokat ötletelünk Orsival azon, hogy hol tudunk találkozni a vállalkozásainkkal és milyen saját, közös termékeket tudunk kifejleszteni. Így született meg a perszonalizált molinóból újrahasznosított charm ötlete is.

Mennyiben volt fontos nektek, hogy saját lábra álljatok?

J.O.: Emberi jogi szakember vagyok és a civil szférában mozgok, ezért az emberi jogok mellett a fenntarthatóságért tenni nem volt nagy váltás számomra. Az upcycling márkám, az Ursuslupus mellett most már az upcycling gyártócégem, az Upcycling Productions www.upcyclingproductions.earth mozgatórugója egy tőről fakad: nemcsak kivenni a társadalomból, hanem vissza is adni. Én az emberi jogi törekvéseimmel és a hulladék mértékének csökkentésével járulok hozzá ahhoz, hogy a világ egy kicsit jobb hely legyen. 

B.F.: Mindig is maximalista voltam, de tudtam, hogy két gyerek mellett nem tudok visszamenni a reklámszakmába, főleg nem ügyfélkapcsolati igazgatói pozícióba. Vagy a csapatom és a munka nem tudna 100%-os minőséget, figyelmet kapni, vagy a gyerekeimnek nem tudnék olyan anyukájuk lenni, amilyen szeretnék. Ez egy folyamatos „nem vagyok elég (jó)” érzést keltene bennem, amiből köszönöm, van elég a gyerekkoromból.

Olyan munkát szerettem volna, amit ugyanúgy élvezek, ahogy a reklámszakmát élvezem, de kevesebb stresszel és több szabadidővel jár, közben mégis keresek vele valamennyi pénzt is. A linesbyme.studio https://www.linesbyme.studio/ 2024 májusában indult el és dinamikusan nőtt, persze megvoltak a csúcspontok, mint pl a november-december, és az év végére el is fáradtam rendesen. Idén már szerencsére kiegyensúlyozottabb a projektek eloszlása, azt mondhatom, hogy átlagosan havi két live event rendezvényem van, közte kisebb-nagyobb stúdiómunkák, és ez így nagyon fenntartható.

Illetve az idei évtől megtaláltam azt is, hogy a reklámszakmát hogyan tudom visszacsempészni a mindennapjaimba, és elkezdtem tanácsadni egy kisebb ügynökségnek. A keddi napjaimat bent töltöm velük az irodában, így feltöltődöm élményekkel, interakciókkal, emberekkel, közös sikerélményekkel stb. 

Ki segítette nektek a legtöbbet, honnan merítettetek erőt?

J.O.: Az upcycling vagy továbbhasznosítás egy olyan folyamat, ami során egy már megunt tárgynak, anyagnak új funkciót tervezünk, és így nem kell kidobnunk, meghosszabbítjuk az életciklusát. Ebből kifolyólag még nagyon gyerekcipőben jár ez az egész, nagyon sok technikán még nekem kellett fejlesztenem az elmúlt 12 év alatt. Főleg a YouTube-ról és a Pinterestről inspirálódtam, és ezek az ismeretlen tartalomkészítők azok, akiknek sokat köszönhetek, mert rajtuk keresztül tudtam elsajátítani ma is alkalmazott technikákat. Az upcycling közösség itthon nagyon pici, azok, akikkel kezdtem, már sokan abbahagyták.

B.F.: Azt gondolom, hogy nekem itt a férjemet kell mindenképpen megemlítenem, mert az, hogy az életünk minden területén 50-50-ben toljuk a mindennapokat, ad lehetőséget arra, hogy én két pici gyerek mellett kezdjek bele nulláról egy saját vállalkozásba https://www.instagram.com/linesbyme.studio/ úgy, hogy neki is van egy saját vállalkozása. Ennek nyilván az az előnye, hogy nagyrészt mi osztjuk be a szabadidőnket, és tudjuk egymást segíteni egy-egy forgatás vagy esemény kapcsán. Ő egy olyan apuka, akinek soha semmit nem kellett elmagyarázni, ugyanúgy tudta, hol a pelenka, mit esznek a gyerekek, elaltatja, hozza-viszi őket stb. 

Mi számított a legnagyobb holtpontnak és hogy másztatok ki belőle?

J.O.: Szerencsésnek érzem magam, mert talán soha nem volt holtpontom, cserébe viszont egy hosszú és inkább lassú folyamat volt, míg az Ursuslupus és az Upcycling Productions kialakításáig eljutottam. Soha nem akartam semmit sürgetni, azt szerettem volna, hogy minden organikusan alakuljon ki, mert hiszem, hogy így lesz hosszú távon is fenntartható a működésem. Ráadásul időre volt szükségem, hogy az adott megrendeléseket minőségileg tudjuk teljesíteni. Nagyon sokszor ugyanis nem pusztán a terméktervezéssel kezdődik a folyamat, hanem előbb magát az alapanyagot (vagyis a kidobásra szánt dolgokat) is meg- és ki kell ismerni. Eddigi egyik kedvencem: a teniszpályák szőnyegborításából terveztünk laptop sleeve-eket, vagy a Szigeten hátrahagyott sátrakból Sziget-merchöket. 

Jeney Orsolya egyik munkája

Jeney Orsolya egyik munkája

B.F.: Nekem mindenképpen a reklámügynökség szétesése volt ez. Ha annak ott nincs vége, akkor nincs sem a második gyerekünk, sem a linesbyme.studio. Beletettem tíz évet az életemből, tényleg éjjel-nappal dolgoztam, a COVID alatt visszamentem a féléves kisfiam mellől, egy évig toltam iszonyatosan keményen, és aztán szétesett az egész… Nekem az egy  nagy arculcsapás volt, hogy mennyire nincs ráhatásom valamire, amibe minden energiámat belepakoltam. A mai napig vannak utórezgései ennek, amiket már abszolút helyén tudok kezelni, de ez egy nagyon hosszú gyászfolyamat volt. Azt is tudom, hogy nagyon sokat formált rajtam ez az egész, és azok a dolgok, amik most nagyon fontosak az életemben, valószínűleg nem lennének, ha még mindig annyit dolgoznék. 

Melyek azok a sikereitek, amelyekre a legbüszkébbek vagytok?

J.O.: 2022-ben Németországból jött egy megkeresés, hogy egy fesztivál Expóra kellene gyártani upcycled goodie bagnek valókat. A feladat nem volt könnyű, ráadásul nagyon kevés pénzt fizettek érte, viszont azt éreztem, hogy ez egy remek lehetőség arra, hogy elkezdjem a tömeggyártás alapjait lefektetni.

Addig ugyanis csak pár darabot tudtam gyártani, de ezzel a lehetőséggel megteremtettem azt, amiről végül az Upcycling Productions is épült: mindenfajta feleslegessé vált anyagból nagyobb darabszámokat is le tudok gyártani. Ez azért fontos, mert az upcycling egy nagyon egyedi és kézműves folyamat, nagyon sok energiabefektetéssel jár, de mostanra már sikerült ezt viszonylag jól kitalálni. A két legnagyobb lökést végül a Rossmann és a Sziget adta.

A Rossmann arra kért minket, hogy a régi épülethálóból tervezzük meg nekik a csomagolásmentes kiszállításra használt futártáskákat, a Sziget pedig végre megvette azt az ötletemet, miszerint a hátrahagyott sátrakból készítsünk Sziget-merchöket a shopba. Idén már az első jegyet kiváltók ajándékcsomagjában is egy Ursuslupus táska lesz.

B.F.: Nagyon büszke vagyok arra, amit az elmúlt 15 évben letettem az asztalra a kommunikációs szakmában. Nagyon sokat tanultam és sok mindenkinek tudtam tanítani is az évek alatt. Emellett nagyon büszke vagyok arra, hogy bele mertem vágni a linesbyme.studio-ba úgy, hogy mondhatom, hogy 1-2 embert kivéve senki nem hitt benne, hogy be fog indulni, hogy ezzel pénzt fogok tudni keresni.

Már az első év is nagyon sikeres volt, de ebben a második évben azt gondolom, hogy még több szuper ügyfelet sikerült megismernem. Arra, hogy idén a Forbes Női Gálán a színpadon mesélhettem arról, hogy milyen anyukaként vállalkozónak lenni, és hogyan született meg a linesbyme.studio. Arra, hogy azok az ügyfelek, akik dolgoztak velem, szinte 100%-ban újra megkeresnek, hogy dolgozzunk együtt.

Arra, hogy próbálok csatlakozni minél több olyan körhöz, közösséghez, tevékenységhez, ahol nők találkoznak nőkkel és segítenek egymásnak, támogatják egymást, tanulnak egymástól. Minden hónapban minimum 1, de ha lehet, akkor 2-3 alkalommal is részt veszek workshopokon, rendezvényeken. Ez az egyik legfontosabb küldetésem most magammal és egyelőre a környezetemben élő nőtársaimmal szemben is. 

Hogy érzitek, mennyire vagytok a helyeteken? Milyen terveitek vannak a közeli és a távoli jövőre nézve?

J.O.: Büszke vagyok arra, hogy 12 év kitartásának köszönhetően egy világraszólóan is egyedi dolgot sikerült létrehoznom: egy olyan gyártó céget, aki a kliens feleslegessé vált anyagaiból, hulladékából tervez nekik partnerajándékokat. Sok upcycling márka van a világban, ami adott alapanyagokat használ, de olyannal, aki bármilyen hulladéknak új funkciót talál ki, még nem találkoztam. Ez viszont nagyon motivál, és remélem, hogy sikerül Magyarországon túlra is nőni.

B.F.: Nekem is nagyon nehezen indult fizikailag és mentálisan ez az év, kemény hónapok vannak mögöttem, de ez is, mint minden nehézség, nagyon sokat adott, fejlesztett rajtam. Tudom, hogy nagyon is a helyemen vagyok, nagyon jó irányba haladok apró lépésekben, néha egyet előre, kettőt hátra, de most ezt tanulom… türelmesnek lenni, befelé figyelni, elfogadni azt amit az univerzum elém tesz….Nagyon sok tervem van, de a gyerekek mellett nagyon lassan tudok ezekkel haladni.

Ezt is elfogadom, élvezem ezt az időszakot velük, és amikor majd rám csukják az ajtót, nem kellek már minden altatáshoz, majd akkor megvalósítom a terveket. Nagyon sok mindent szeretnék tanulni, amivel a linesbyme.studio szolgáltatási területeit tovább tudom bővíteni, de azt hiszem, fel kell állítanom egy sorrendet és szépen sorban haladni.

Ha kívánhatnátok 3 dolgot a vállalkozásotok számára, mi lenne az?

J.O.: Az első, hogy legyen időm megcsinálni a többnyelvű honlapot. A második, hogy érkezzenek hozzánk minél érdekesebbnek alapanyag-megkeresések. A harmadik, hogy legyen meg az első külföldi kliens is.

B.F.: Az első, hogy még több luxus kozmetikai márka éljen a szolgáltatásaimmal – a mi régiónk sajnos legtöbbször nincs fókuszban ezeknek a márkáknak az életében, ezért nem nagyon kapnak pénzt, támogatást, pedig gyönyörű dolgokat lehetne a termékeikkel alkotni. A második, hogy ismerjek meg minél több csodálatos embert a live eventek által, ebből sosem elég, én az izgalmas emberekből és a velük való beszélgetésekből töltekezem. Harmadszorra több időt kívánnék magamnak, hogy minél több fejlesztést tudjak behozni.