Az állandóság a legnagyobb ajándék
Az állami gondozott gyerekek helyzete nemcsak azért speciális, mert nem veszi körül őket támogató családi környezet, hanem azért is, mert az intézményi keretek között még a rendkívül elhivatott gondozók legnagyobb igyekezete mellett sem tudnak felkészülni a való életre.
„A legtöbben bele sem gondolunk abba, hogy ezeknek a gyerekeknek tizennyolc éves korukig gyakorlatilag semmibe sincs beleszólásuk: akkor esznek, amikor ebédidő van, azt, amit lehet. Akkor és oda mennek, ahova mondják nekik. Ritmusra kelnek és takkra fekszenek, közben soha, egyetlen helyzetben sem találkoznak például olyan felnőttel, akit tegezhetnek. Alapélményük a folyamatos kívülállóság” – magyarázza Marton Kriszta, a Világszép Alapítvány vezetője.
Mint meséli, az alapítványhoz közgazdászként érkezett és először „csak” rendet akart tenni a pénzügyekben és folyamatokban, már azonban beleszeretett a Világszép célkitűzéseibe és ma már el sem tudja képzelni, hogy valami mást csináljon. Azt mondja, bár érzelmileg megterhelő a munka, amit végeznek, sokat kapnak vissza a gondozottaktól és erős védőháló óvja a mentális egészségüket. Ez egyben azt is jelenti, hogy ők maguk szerencsésebbek, mint a fiatalok, akikkel dolgoznak.
Marton Kriszta
„Ezek a gyerekek a helyzetükből adódóan nem tanulnak meg olyan dolgokat, melyek a családban nevelkedő gyerekek számára természetesek. Nem tudják például, hogyan kell befizetni egy számlát, vagy miként kell gazdálkodni a pénzzel. Nem tanulják meg a bevásárláshoz kapcsolódó mesterfogásokat, fogalmuk sincs arról, hogyan kell jól priorizálni. Túl sok mindent tudnak az életről… A mindennapi élet kihívásaival szemben mégis szinte teljesen védtelenek” – mondja Kriszta, aki úgy tapasztalja, a Világszép Alapítvány munkatársainak jelenléte a gyermekotthonok életében épp azért fontos, mert a folyton változó körülmények mellé állandóságot visznek a gyerekek életébe. Mint meséli, szívszorító élmény volt számára, amikor az egyik kis gondozott, aki hozzá volt szokva, hogy a nevelők jönnek-mennek az életében, azt kérdezte tőle: „Megjegyezhetem a nevedet?”
„Minden gyerek, aki bekerül a velünk szerződésben álló gyermekotthonokba, világszép lesz egy életre. Ez azt jelenti, hogy ha egy világszép elköltözik, másik intézménybe kerül, esetleg hazagondozzák, vele tartunk és nem hagyjuk el. Azaz meghívjuk a táborokba, a foglalkozásainkra, a mentora ugyanúgy tartja vele a kapcsolatot, azaz semmilyen körülmények között nem mondunk le róla” – ismerteti a világszép-szabályt az alapítványvezető.
Ha nem látjuk, nincs?
Egy gyerek normál esetben nem a tizennyolcadik születésnapjának betöltésekor, hanem fokozatosan önállósodik és válik szeleburdi kamaszból fiatal felnőtté, majd érett, önálló entitássá. Ez az állami gondozásban élő gyerekekre azonban nem érvényes, hiszen nekik a 18. születésnapjuk másnapján el kell hagyniuk az intézményt.
Az állami gondozásban élő gyerekeknek 18. születésnapjuk másnapján el kell hagyniuk az intézményt
„Szerdán megkapod a tortát és énekelnek neked a társaid, csütörtökön pedig hirtelenjében minden, amit ismertél, már nincs. Ha szerencséd van, kapsz helyet egy utógondozóban. Ha nincs… Akkor komolyabb kihívásokkal kell szembenézned. Közben érettségiznél, amúgy is elakadásban vagy, esetleg még nem is tudod, ki vagy te valójában” – számol be az állami gondozott gyerekek nehézségeiről Kriszta. – „Ezek a fiatalok szó szerint egyedül vannak a világgal szemben, hiszen míg egy családban nevelkedett gyerek költözés után sem szakad el a szüleitől teljesen, addig ezek a srácok nem tudnak kihez fordulni. Nem tudják, kitől kérdezhetnék meg, hogy indítsák el a mosógépet, mit mivel kell a dobba tenni és ötletünk sincs arról, hogyan vásároljanak be egy bolognaihoz. Nincsenek meg az alapvető hétköznapi jártasságaik, így azt sem tudják, hogyan osszák be a pénzt, mi az az, ami drága, vagy hogy hogyan ismerhetik fel a kedvező és a kevésbé jó lehetőségeket.”
Ennél is nagyobb probléma azonban, hogy az intézményi nevelés sajátosságai miatt ezek a fiatalok nem rendelkeznek a szociális jártasság alapvető minimumával sem, így társas kapcsolataikban, párkapcsolataikban is hatalmas hátrányban vannak.
„Ezek a fiatalok nem látják a szüleiket nap nap után dolgozni menni, vagy beosztani egy fizetést. De azt sem tudják, hogy egy kapcsolat fenntartásának eszköze az érintés, a beszélgetés, a problémák békés megoldása. Nincsenek tisztában azzal, hogy egy párkapcsolatban vagy egy szülő-gyerek kapcsolatban mi elvárható, mi optimális és mi kerülendő, hiszen sosem éltek jól funkcionáló családban, nem látnak maguk körül jó mintákat” – mutat rá az összefüggésekre az alapítványvezető. – „Vagyis míg egy családban a gyerek különféle viselkedésformákat és nézőpontokat ismer meg, addig egy állami gondozott gyerek nem, vagy erősen korlátozottan fér hozzá az ilyen nagyon is fontos ismeretekhez.”
Az a normális, ha anya eljön a gyerekért az oviba
Azok a gyerekek, akik állami gondozásban nevelődnek, többnyire hátrányos helyzetből, többszörösen terhelt családi környezetből kerülnek a gyermekotthonokba. Ez gyakran azt is jelenti, hogy a gyerekek nem feltétlenül vannak tisztában az egészséges testhatárokkal, nem biztos, hogy meg tudják különböztetni a helyes és a helytelen érintéseket, ahogy néha azzal sincsenek tisztában, melyek a szeretet érzésének megfelelő kifejezési formái.
„A Világszép Alapítvány inkluzív óvodájának legnagyobb értéke, hogy az állami gondozott gyerekek rálátást nyernek arra, mi oké és mi nem az. Ráébredhetnek például, hogy egy jól működő családban természetes, hogy a szülő eljön a gyerekért az óvodába és az is, hogy a családtagok normálisan beszélnek egymással a folyosón” – mondja Marton Kriszta, akitől gyakran kérdezik, nem rossz-e a gyerekeknek az, hogy a jól működő családokhoz viszonyítva meglátják, mi az, ami az ő életükben nincs rendben. Kriszta erre általában azt válaszolja, a gyerekeknek az a rossz, hogy nincs mellettük szerető, támogató család és nincs előttük jó példa. De így, az óvodában jó példákkal is találkoznak, azaz új standardok alakulhatnak ki.
„A másik nagy nehézség, hogy egy gyerekotthonos gyereknek esélye sincs arra, hogy 1:1 időt tölthessen valakivel, aki csak rá figyel. Nincsenek kötetlen beszélgetések, nincs megerősítő hallgatás, nincs pályaorientáció vagy extra érzelmi szupport. Hiába a jó szándék, nincs pozitív megerősítés se, mert egyszerűen az intézményi működés keretei nem adnak lehetőséget az elcsendesülésre, a minőségi idők kialakítására. Ez pedig elkerülhetetlenül izolálódáshoz, bizalmatlansághoz, zárkózottsághoz vezet. Vagyis mélyről indulunk, ha el akarjuk nyerni egy gyerek bizalmát” – mondja Kriszta, aki hangsúlyozza, hogy a Világszépnél a mentori támogatás segítségével épp ezt a személyre szabott figyelmet próbálják megadni a gyerekeknek. Időt, ami róluk szól.
Egy gyerekotthonos gyereknek esélye sincs arra, hogy 1:1 időt tölthessen valakivel, aki csak rá figyel
A valódi segítség az, ha nem mondunk le róluk
Marton Kriszta úgy tapasztalja, a gyermekotthonos gyerekek egyik alapélménye a „nem elég jóság”, illetve az önhibáztatás mindazért, ami történt és történik velük. Az érzelmi nehézségek azonban gyakran viselkedéses tünetekben is megnyilvánulnak, ami nem ritkán konfliktusokhoz, viselkedészavarokhoz, nehézségekhez vezet. Ilyenkor pedig könnyen előfordulhat, hogy az állami gondozott gyerekek húzzák a rövidebbet.
„Ha egy gyerek túlságosan is problémásnak bizonyul, másik iskolába irányítják. Ha lemarad valamelyik tantárgyból – például mert olvasási vagy szövegértési nehézségei vannak – minden más területen is lemorzsolódik, hiszen nincs, aki felolvasná neki a tananyagot, vagy segítene megérteni, pontosan miről is szól. Ennek következtében a gyerek a pedagógus számára problémává válik, esetleg a gyerekek közül is kirekesztődik, majd másik intézménybe kerül. A korábbi elutasítottság traumája pedig újra triggerelődik” – magyarázza és hozzáteszi, egy állami gondozott gyereknek az a legjobb, ha pont úgy kezelik őket, mint másokat.
Mint mondja, az emberek sokszor bele sem gondolnak abba, hogy a jószándékú(nak hitt) érdeklődésük, a segítő(nek szánt) megjegyzéseik mekkora károkat okoznak a gyerekeknek.
„Senkinek még csak eszébe sem jut megkérdezni a más gyerekétől, hogy veszekszenek-e a szülei, ahogy egy válófélben lévő szülőpár gyerekétől se próbál senki informálódni, hogy mi vezetett a szülők döntéséhez. Csakhogy a gyerek magánéleti helyzetei, családi státusza, személyes története nemcsak akkor szorul védelemre, ha a gyereket a szülei nevelik, hanem minden más esetben is” – mondja Kriszta, aki nem tagadja, az inkluzív gondolkodás olykor kihívások elé állítja a többségi szülőket is.
„Egy állami gondozott gyerek reakciói egyes helyzetekben inadekvátak lehetnek, hiszen tapasztalat híján fogalmuk sincs arról, mi a megfelelő érzelmi reakció. A lényeg, hogy egy ilyen szituációban legyünk türelmesek, empatikusak és rugalmasak. Felejtsük el a stigmatizálást és ne kíváncsiskodjunk a gyerekek családi hátteréről tapintatlanul. Viselkedjünk úgy, mintha ők is gyerekek lennének – ugyanis azok” – mondja Kriszta.
Az utógondozás korlátozottan hozzáférhető
Az utcán élők 30 százaléka gyermekvédelmi ellátásból érkezik, az állami gondozottak 40 százaléka pedig élete során legalább egyszer utcára kerül. A kör ördögi: a 18. életévüket betöltött fiatalok 58 százalékának csak általános iskolai végzettsége van, vagyis nincs megtakarításuk, nincs szakmájuk, nincsenek lehetőségeik, ezáltal pénzük sem. A születésnapjuk másnapján azonban ki kellene bérelniük egy lakást bérleti díjjal, háromhavi kaucióval, bútorokkal együtt – és iskolába járni, érettségizni, miközben főállásban dolgoznak, hogy fizetni tudják a lakbért, a rezsit.
Az utcán élők 30 százaléka gyermekvédelmi ellátásból érkezik
„Tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb utógondozásba kerülni, mert hiába jár, valójában nincs elég ellátás. Épp ezért megtesszük, amit tudunk: van egy krízislakásunk és törekszünk rá, hogy támogatottjainkat kollégiumi férőhelyhez, munkásszálláshoz vagy más megoldáshoz juttassuk hozzá” – magyarázza Marton Kriszta, majd hozzáteszi, ez a munkájuk egyik legnehezebb része. –„Egy gyerek izgatottan várja a tizennyolcadik születésnapját, hiszen végre vehet magának sört, szívhat cigit vagy csinálhat, amit csak akar. Egy állami gondozott gyerek ezzel szemben retteg tőle, hiszen a 18.szülinapján nyakába szakad a felnőttség minden nehézsége, miközben fogalma sincs arról, hogyan is kell felnőttnek lenni. Hiszen gyerek sem lehetett igazán.”
Kriszta azt mondja, bár jócskán akadnak szívszorítóan nehéz élethelyzetek és néha minden igyekezet ellenére sem sikerül segíteni, vannak boldog pillanatok, sikeres életpályák is.
„Felnézek ezekre a gyerekekre. Ellenszélben élnek, mégis megtesznek mindent, amit lehet és hiába a sok teher, mégis talpon maradnak. Túlélő mind” – vélekedik. – „Nemrég az egyik diákunk bejutott egy egyetemi programba. Egy másik villanyszerelő lett, albérletben él és vett egy saját autót. És ott, ahol legtöbben egy szakadt verdát látnak, én egy fiút látok, aki igent mondott az élet nevű játék szabályaira és kitartott akkor is, amikor még az erős és okos felnőttek nagy része is elbukott volna.”
Kiemelt fotó: Getty Images Fotó: Világszép Alapítvány
