Forgatás előtt elolvastátok a Veszedelmes viszonyokat, vagy inkább a korábbi filmadaptációkból merítettetek ihletet?
Vincent Lacoste: Igazából mindkettőből. Hatalmas rajongója voltam a filmnek, úgyhogy újranéztem, és a könyvet is elolvastam, mert korábban még nem került a kezembe. A regény egyébként meglepően közel áll a filmhez. Ezután volt néhány próba, de számomra Valmont szempontjából a sorozat inkább arról szólt, hogy megteremtsünk egy új Valmont-figurát. Ez a változat kicsit más: ugyan cinikus és kemény, de itt sokkal egyértelműbb, hogy a történet elejétől szerelmes lesz Isabelle de Merteuilba. Szóval ez most sokkal inkább a romantikáról szól. Egyfajta romantikus történetet mesélünk, de közben arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy ő minden idők egyik legnagyobb csábítója, a legnagyobb libertinus. Izgalmas kérdés, hogy mi történik egy ilyen férfival, amikor váratlanul szerelmes lesz egyetlen nőbe.
Lucas, és milyen volt Gercourt karakterével dolgozni?
Lucas Bravo: A regényben Gercourt csak egy háttérszereplő – megemlítik ugyan, de nem igazán része az intrikáknak. Emiatt teljes szabadságot kaptam, hogy újraértelmezzem, és a saját verziómat hozzam létre belőle. Olyan érzés volt, mintha egy kis darabját újraírhatnám egy ikonikus műnek, amit már annyiszor feldolgoztak, és ami annyi ember fejében él. Úgy közelítettem meg, hogy tisztában voltam a kor szellemével és a szereplőkkel, akikkel interakcióba lépek, de közben teljesen szabadon alkothattam meg egy új karaktert gyakorlatilag a semmiből.
Lucas Bravo a Csábítás című sorozatban
A sorozatban rengeteg szexjelenet látható. Intimitáskoordinátor segítette a munkátokat?
Vincent Lacoste: Igen, volt egy intimitási koordinátor, aki a forgatás alatt velünk dolgozott. A szexjeleneteket mindig előre, még a forgatás megkezdése előtt részletesen átbeszéltük. Ez nagyon fontos része volt a munkánknak. Az intimitáskoordinátor rengeteg kérdéssel bombázott bennünket.
Lucas Bravo: Kinek hol húzódik a komfortzónája? Mit szeretnénk, és mit nem szeretnénk? Hol érinthetem meg a másikat, és ő hol érinthet meg engem? Mit vagyunk hajlandók megmutatni a testünkből és mi az, amit semmiképp sem?
Vincent Lacoste: Ezután kialakult egy biztonságos közeg, amiben szabadon dolgozhattunk. Így a jelenetet már nem szexjelenetként, hanem mint drámai, színészi szituációt kezeltük. És ebben a biztonságban tudtuk megteremteni a dramaturgiát, ugyanúgy, mintha bármilyen másik jelenetet forgatnánk.
Vincent Lacoste a Csábítás című sorozatban
Lucas Bravo: Tehát a forgatás napján már nem voltak meglepetések. Mindent igyekeztünk előre kidolgozni, hogy aztán ezen a kereten belül szabadon tudjunk játszani – legyen szó gyengéd csókokról vagy éppen agresszívabb mozdulatokról, amikből nekem a Csábításban elég sok jutott. És ez nagyon érdekes kérdés, mert maga a sorozat is pont erről szól: a vágy és a határok témájáról.
Például volt egy jelenetünk Vincenttel, amit egy héten keresztül forgattunk egy kastélyban, körülbelül száz statisztával – a legtöbben meztelenül vagy félmeztelenül, mert egy orgiáról volt szó. Színészként el kell mondanod a szövegedet, fenyegetőnek és provokatívnak kell lenned, miközben körülötted mindenféle zajok, állathangok, és a perifériádban meztelen testek tucatjai mindenféle pózban… Ez óhatatlanul elgondolkodtatja az embert, hogy ma mi számít elfogadhatónak, mit lehet megmutatni, mit lehet lefilmezni…
A forgatás struktúrája viszont nagyon biztonságos volt. Mindenről beszéltünk előtte, próbáltunk egy tornateremben, matracokon – hogy hogyan kell esni, hogyan kell fojtogatni vagy elkapni a másikat… Minden mozdulatot végigvettünk. Még azt is egyeztettük, legyen-e nyelves csók vagy sem. Minden egyes részletet átbeszéltünk színészként is: ki meddig hajlandó elmenni. És abban mindannyian egyetértettünk, hogy azt szeretnénk, ha a jelenetek merészek és provokatívak lennének. Ha már csináljuk, akkor teljes erővel, őszintén csináljuk.
A Veszedelmes viszonyok mindig is az érzelmeken keresztül gyakorolt hatalomról és irányításról, manipulációról szólt. Hogyan közelítettétek meg ezeket a témákat, hogy ma is aktuálisak legyenek?
Lucas Bravo: Úgy fogtunk hozzá, hogy a sorozat központi témájára koncentráltunk. És ez elsősorban a vágy. Ahogy te is mondtad, benne van az érzelmeken keresztüli kontroll, de szerintem a lényeg a vágy, és az, hogyan használjuk azt. Mert a vágy nagyon is jelen van a modern társadalmunkban – tulajdonképpen minden középpontjában ott áll. A vágy alapvető mozgatórugó az életünkben. Szükséged van rá ahhoz, hogy reggel felkelj, hogy tovább menj, hogy kihívd önmagad, hogy kilépj a komfortzónádból. Mi is ezzel a tudattal közelítettük meg a történetet – nem akarok Vincent nevében beszélni, de azt hiszem, mindketten tisztában voltunk azzal, mi forog kockán: hogyan működik a vágy, miért használják, és milyen hatalma van.
Merteuil karaktere pedig nem pusztán bosszút akar állni – ahogy a sorozatban is mondja, el akarja érni, hogy a félelem oldalt váltson. A karaktere az én értelmezésemben egy modern, feminista figura, aki nem a megbékélésre törekszik a férfiakkal, hanem a hatalmi egyensúly átrendezésére. Ez a téma ma is rendkívül aktuális. Ez a sztori ugyan évszázadokkal ezelőtt íródott, mégis hihetetlenül rezonál a mai világgal – azzal, amit nap mint nap megélünk. Szinte úgy kezeltük, mintha egy kortárs darabbal dolgoznánk.
Vincent Lacoste a Csábítás című sorozatban
Szerintetek már a XVIII. században is tudták a nők, hogy a férfiakat könnyedén manipulálni tudják?
Vincent Lacoste: Igen, szerintem ez akkoriban is elég egyértelmű volt. Merteuil már a kezdetektől nagyon is tisztában van vele, hogy férfiak uralta világban él. A sztori férfijai mindig visszarángatják a „női szerepébe”, újra és újra emlékeztetik arra, hogy hol a helye. Ez a történet valójában arról szól, hogyan próbál túlélni egy nő egy patriarchális rendszerben. És szerintem ezt az ember csak akkor veszi igazán észre, amikor vele történik meg.
Lucas Bravo: Szerintem a férfiak mindig is kicsit le voltak maradva. Mindig vagy öt évvel a nők mögött kullogunk. Ezt már a gimiben is látni: a lányok sokkal érettebbek, hamarabb felfogják, miről szól az élet, mi a tét. Mi meg még mindig csak a focival meg a haverokkal vagyunk elfoglalva. Ez felnőttkorban is így marad. Nem azt mondom, hogy a férfiak butábbak, de az biztos, hogy a nőkben hamarabb kialakul egyfajta érzékeny éberség – mert egy olyan világban nőnek fel, ami számukra kevésbé biztonságos.
A férfiak tovább maradhatnak gyerekek, tovább őrizhetik meg az ártatlanságukat, mert az ő világuk biztonságosabb, kényelmesebb. A nőknek viszont már fiatalon pontosabbnak, tudatosabbnak kell lenniük, mert a társadalom egyensúlya eleve felborult. Szóval szerintem a nők ezt mindig is tudták – már akkoriban is –, csak sokkal nehezebb dolguk volt. Elég csak Merteuilra gondolni: az általa átélt patriarchátus egyszerűen fojtogató volt.
Vincent Lacoste: Igen, mert abban a korban a nők teljes mértékben a férfiaktól függtek. És Merteuil is ettől a függőségtől szenved: egyszerre kiszolgáltatott a férjének és a társadalmi osztályának. Ezért is olyan aktuális ez a téma – mert nemcsak a nemi szerepekről szól, hanem a társadalmi rangról is. Ő folyamatosan próbál kitörni ebből a keretből, de mindig visszahúzzák. És pontosan ezért ennyire időszerű ma is ez a történet.
A sorozatban rendkívül sok a párbeszéd. Színészként számotokra mi a nagyobb kihívás: egy dialógus-központú szerepet játszani, vagy inkább olyat, ahol szavak nélkül kell kifejezni az érzelmeket?
Lucas Bravo
Lucas Bravo: Szerintem ez a szereptől és a történettől függ. Most hirtelen nem tudom, mennyire jó példa, de erről eszembe jut a Drive Ryan Goslinggal. Azt hiszem, összesen öt mondata van az egész filmben – mégis mindenki emlékszik a karakterére. Ha a szerep megkívánja, hogy keveset beszélj, az is lehet izgalmas. A film világa, a történet ritmusa határozza meg, hogy mi működik. Úgyhogy igazából nincs konkrét preferenciám – ha a néma jelenet is mesél valamit, ha a csendnek is van dramaturgiai értelme, akkor az legalább annyira izgalmas, mint egy jól megírt párbeszéd. Néha a fizikalitás, a testbeszéd sokkal többet mondhat.
Vincent Lacoste: Ami ebben a sorozatban különösen nehéz volt, az az, hogy az érzelmeket a párbeszédeken keresztül kellett közvetítenünk – méghozzá egy nagyon sajátos, régies francia nyelven, aminek megvan a maga dallama és ritmusa. Rengeteget dolgoztunk azon, hogy ezt a nyelvezetet magunkévá tegyük, és hogy megtaláljuk, hogyan tudjuk ezen keresztül is átadni az érzelmeket. Ez másfajta munkát igényel, mint amikor egy jelenetben csak a testeddel vagy mondjuk sírással fejezel ki valamit, és nem kell a szövegre támaszkodnod. Itt egy nagyon összetett történetet mesélünk el, tele manipulációval és intrikával, és a dialógusok jelentik a kulcsot mindehhez. Szóval számunkra ez dupla munka volt: egyrészt megérteni a karakterek érzelmi rétegeit, másrészt megtanulni, hogyan fejezzük ki mindezt a régies szövegen keresztül.
Kíváncsi lennék, hogyan hangolódtatok rá ezekre a karakterekre, akik igazi manipulátorok. Volt ehhez valamilyen rituálétok?
Lucas Bravo: Szeretem a karaktereimet valamilyen állathoz hasonlítani – úgy értem, inspirációként. Ennél a szerepnél a kígyót és a hiénát figyeltem meg a mozgásuk, a fizikalitásuk miatt. A kígyó például nagyon lassú… egészen addig, amíg hirtelen túl gyors lesz ahhoz, hogy reagálni tudj rá. Ezt a fajta nyugodt, de állandóan fenyegető energiát akartam megjeleníteni.
Van egy illatom is minden karakterhez. Amikor már megvan a zenei világ, felfedeztem a szerep érzelmi mintáit, motivációit, és összeállt a karakter, akkor ezt mintegy „lezárom” egy parfümmel. Minden szerephez más illatot választok, mert a szaglás nagyon erősen kapcsolódik az emlékezethez. Tudod, amikor megérzel egy illatot, és azonnal visszarepít egy korábbi pillanatba – én ezt a „neurológiai csatornát” használom, hogy visszataláljak a karakterhez. Ennél a szerepnél például Tom Ford Black Orchidját. választottam az illatomként.
Vincent Lacoste: Szép választás.
Lucas Bravo és Vincent Lacoste
Vincent, te csinálsz valami hasonlót?
Vincent Lacoste: Nem igazán. Én inkább a szöveg felől közelítek. Persze értem, amit Lucas mond az illatról – egyszer egy filmnél én is csináltam ilyesmit, de ott a rendező kérte. Ennél a szerepnél viszont a szöveg volt a kulcs. Engem a dialógusok érdekelnek: mit mondanak, mit nem mondanak ki, mi rejlik a sorok között. Valmont karakterét úgy közelítettem meg, mint valakit, aki ellenálló, egyfajta „forradalmár” – aki a libertinizmust akarja elterjeszteni egész Franciaországban.
Lucas Bravo: Egyébként Vincentnek van egy elég jó technikája: előre megtanulja az egész forgatókönyvet, még a forgatás előtt.
Vincent Lacoste: Igen, általában az összes párbeszédet, az egész szöveget megtanulom előre. Itt viszont ez szinte lehetetlen volt, mert a szöveg folyamatosan változott, amitől néha szabályosan megőrültem (nevet). De nagyon érdekes látni, hogyan működik az agy – hogyan tárolja az információt, és hogyan tudod újra „aktiválni” a memóriát, amikor szükség van rá. Ez azért is fontos, mert amikor forgatsz, a jelenetek teljesen össze-vissza sorrendben készülnek: reggel például az első epizód harmadik harmadik jelenetét veszed fel, délután az első epizód huszonhetedik jelenetét, este pedig már a hatodik epizód végén jársz. Szóval mindig tudnod kell, hol tart éppen a karaktered az adott pillanatban. Különben nagyon könnyen elveszhetsz benne. Ebben a sorozatban minden szereplőnek saját íve van, és rengeteget fejlődik az évad során – nekem a legnagyobb kihívás az volt, hogy ezt az utat mindig pontosan követni tudjam fejben.
A Csábítás november 14-től látható az HBO Max kínálatában.
Fotó: HBO
