Mi volt az, ami színészként a legizgalmasabb volt számotokra a Vészhelyzet Pittsburghben második szezonjánál?
Gerran Howell: 10 hónap telt el az első szezon óta, Whitaker kompetenciája most már egészen más szinten van – korábban elég alacsonyan volt a léc –, a folytatásban sokkal tapasztaltabban láthatjuk viszont. Emiatt most úgy kellett játszanom a karaktert, mint aki egyfolytában túl van terhelve. Ez volt benne a legizgalmasabb. Ráadásul Whitaker tapasztalata miatt már ő az, aki betanítja az újonnan érkezőket az osztályon, emiatt nagy volt rajtam a nyomás, hogy „oké, most tényleg úgy kell kinéznem, mint aki pontosan tudja, mit csinál”.
Isa Briones: A karakterem, Santos számára pedig az jelent nagy felfordulást az életében, hogy visszatér Langdon doktor, aki az első évadban részben az ő nyomására távozott a kórházból. Ez nagy nyomást helyez rá. Kettejük utolsó közös munkanapja igazából Santos első munkanapja volt a sürgősségin. Most pedig úgy kell gondolkodnunk, hogy rendben, azóta eltelt tíz hónap. Mi járhatott a fejében ebben az időben? Milyen lesz tíz hónap után újra együtt dolgozni azzal az emberrel, akivel nagyon nem szeretnél együtt lenni?
Attól a pillanattól kezdve, hogy megkapjátok az első forgatókönyvet, mennyi idő telik el addig, amíg elkezditek forgatni az első epizódot? Van elég időtök arra, hogy igazán belehelyezkedjetek a szerepbe, és átlássátok, mit fog megkövetelni?
Isa Briones: Néhány héttel a kezdés előtt megkaptuk a forgatókönyvet, de ez az évad során folyamatosan változik. Ahogy haladunk előre, egyre kevesebb idő jut rá, mert még forgatás közben is írják az epizódokat. Szóval az elején volt egy kicsit több időnk arra, hogy átgondoljuk a dolgokat, de ahogy megyünk tovább, néha már csak azon a napon kapjuk meg a könyvet, amikor az asztali olvasópróbát tartjuk, ami körülbelül három nappal a forgatás előtt történik.
Isa Briones a Vészhelyzet Pittsburghben forgatásán
Gerran Howell: Ennek ellenére a dolog mégis működik.
Isa Briones: Olyan, mintha tényleg napról napra, percről percre haladnánk. Kronológiai sorrendben forgatunk, minden egyszerűen akkor zúdul ránk, amikor megtörténik. Szóval azoknak, akik szeretnek sokat készülni, ez rémálom lehet. De szerintem nagyon is illik ehhez a sorozathoz.
Felfedeztetek a forgatás során olyan tulajdonságot a karakteretekben, ami nem szerepelt konkrétan a forgatókönyvben, de mára mégis alapvető részévé vált a figurának?
Gerran Howell: Nálam talán az volt meglepő, hogy a traumatológiai jelenetek – amelyek papíron szerintem nagyon ijesztőnek tűnnek – mennyire másképp működnek a gyakorlatban. Kifejezetten élvezem, hogy ezek ennyire pontosan koreografáltak, mert ilyenkor szó szerint életet mentesz, és nem lehet improvizálni egy ilyen jelenetben. Minden nagyon precíz: egy műtét olyan, mint a tánclépések sorozata. Egymás után haladunk, nagyon gyors tempóban, és közben mindennek jól is kell kinéznie. Szóval számomra meglepő volt, hogy mennyire jól reagálok erre a fajta koreográfiára, és hogy milyen természetesen megy. Nyilván Whitakernek kompetensnek kell tűnnie, mintha pontosan tudná, mit csinál – de engem tényleg meglepett, hogy ez ennyire fekszik nekem.
Isa Briones: Ami engem illet, azt hiszem, én azt fedeztem fel – megint csak főleg a traumatológiai jelenetekben –, hogy az erősen orvosszakmai szituációknál nincs feltétlenül leírva a forgatókönyvben, mit gondol a karaktered az adott helyzetről, mi a nézőpontja. Ez egyszerűen nincs mindig megfogalmazva. Mi azonban annyira jól ismerjük már a karaktereinket – az első évad elején sokoldalnyi háttértörténetet kaptunk róluk, hogy még akkor is, ha ezek a háttérelemek talán soha nem kerülnek kimondásra a sorozatban, vagy nem derülnek ki az első néhány évad során, ez mindig ott vannak bennünk, és általuk azonnal hozunk magunkkal egy belső nézőpontot.
Szerintem mindig nagyon érdekes ezekben a sűrű orvosi jelenetekben, amikor már rutinszerűen mennek a beavatkozások, és egyszer csak eszedbe jut, hogy „Ó, igen, most színészkednem is kell”. És akkor organikusan elkezded felfedezni: „Hogyan érzek ebben a helyzetben? Kapcsolódik ez a karakterem valamelyik olyan rétegéhez, amit korábban nem vettem észre?” Mert vannak helyzetek – például amikor egy gyerek kerül képbe –, melyek mindig különösen nehezek. Amikor beszéltünk a sok orvossal, akik a sorozaton dolgoznak, mind azt mondták, hogy egy gyermek esete mindig a legmegterhelőbb.
Gerran Howell: Még színészként is az, amikor látod.
Gerran Howell a Vészhelyzet Pittsburghben forgatásán
Isa Briones: Igen, még színészként is: amikor egy beteg gyereket látsz, az nagyon megviseli az ember idegrendszerét. És közben ott vannak az apró háttértörténeti dolgok is, amiket tudok a karakteremről – például, hogy ő a nagyobb testvér a fiatalabb öccsei mellett, és ő vigyázott rájuk. Ez nem feltétlenül olyasmi, amiről valaha beszélni fogunk a sorozatban, de én tisztában vagyok vele. És ha egy kisfiú érkezik, aki az anyukáját vagy a nővérét keresi, akkor ez azonnal megjelenik bennem. Szerintem ezek nagyon izgalmas rétegeket adnak hozzá a karakterhez: olyanokat, amelyeket nem kell elmagyarázni, mégis bepillantást engednek a figuráink mélyebb rétegeibe.
Új vendégszereplők folyamatosan jelennek meg a sorozatban, és elképesztően erős munkát végeznek. Szerintetek mi teszi lehetővé, hogy ezek a vendégszínészek ilyen gyorsan be tudjanak illeszkedni, és ilyen magas szinten teljesítsenek egy ennyire megterhelő közegben?
Gerran Howell: Szerintem a sorozat közege egyszerűen nagyon befogadó mindenkivel szemben, aki oda belép. Őszintén szólva nem is tudom, hogyan csinálják, de mindig lenyűgöznek.
Isa Briones: Tényleg lenyűgöző, mert amit mi működtetünk, az egyfajta gépezet, egy száguldó vonat. Az, hogy ezek a színészek egyszerűen fel tudnak ugrani rá, azonnal megértik a működését, és rögtön beilleszkednek, az egészen hihetetlen.
Gerran Howell: Ez egyértelműen a casting érdeme.
Isa Briones: Abszolút a casting érdeme. Emmy-díjas casting. Igen. És szerintem egyszerűen fantasztikus emberekről van szó. A sorozatunk egyik nagyon klassz dolga az is, hogy nem egy csillogó-villogó, glamúr sorozat Los Angelesről vagy New Yorkról. Ez Pittsburgh. Ez egy sürgősségi osztály. Ezek hétköznapi emberek. Így olyan színészeket is látunk, akik tényleg átlagembereknek néznek ki, és akiket nem feltétlenül válogatnának be egy olyan produkcióba, ami kifejezetten hollywoodi külsejű színészeket keres. Pedig elképesztően tehetségesek, kiválóak abban, amit csinálnak, és ebben a nagyon nyers, valóságos közegben igazán tudnak ragyogni.
Az első évadból volt olyan eset, történetszál vagy „szindróma”, ami különösen megmaradt bennetek – akár az érzelmi súlya, akár a technikai kihívása miatt?
Isa Briones: Én egyébként olyan ember vagyok, aki szereti nézni a sorozatokat, amelyekben szerepel. Tudom, sok színész nem szeret visszanézni magára, de én tényleg imádom a sorozatot. Benne vagyok, de közben rajongója is vagyok. És rengeteg igazán csodálatos pillanat van benne.
Isa Briones a Vészhelyzet Pittsburghben forgatásán
Van egy jelenet, ami mindig megérint: amikor Noah (Noah Wyle – a szerző) elmondja annak a fiúnak – aki gyakorlatilag a saját fogadott gyereke –, hogy a barátnője meghalt. És látni, milyen hatalmas terhet jelent ez számára, ahogy teljesen összeomlik… egyszerűen döbbenetes. Noah elképesztő volt benne, nem véletlenül nyerte meg érte az Emmy-díjat. Ez egy nagyon erőteljes jelenet.
Ugyanígy nagyon szeretem azt a történetszálat is, amikor az idősebb testvérek elveszítik az édesapjukat. Látni azt, hogyan zajlik le ez a folyamat, szerintem igazán úttörő egy sorozat részéről: végigmenni azon, milyen felnőttként szembesülni egy szülő haldoklásával, milyen lépéseken kell keresztülmenni. Ez sajnos olyasmi, amin a legtöbb ember előbb-utóbb keresztülmegy, és a sorozat nem menekül el ez elől.
Gerran Howell: Igen, erről általában nem nagyon beszélnek.
Isa Briones: Fontos egy ilyen sorozatban azt mondani: ilyenkor ez történik lépésről lépésre. Amikor a szülőd meghal, és döntést kell hoznod arról, hogy lekapcsolják az életfenntartó gépekről, az elképesztően nehéz. És az a tény, hogy most azok az emberek, akik ezt majd át fogják élni, rendelkeznek egyfajta kapaszkodóval, hogy „láttam már ezt korábban, nem fog teljesen váratlanul érni, hogyan zajlik ez a folyamat”, szerintem nagyon fontos.
Van még valami, ami nagyon megfog ebben a sorozatban: az egyensúly a dráma és a komédia között. Az imént egy rendkívül érzelmes jelenetről beszéltünk, ugyanakkor számos kifejezetten vicces pillanat is akad. Színészként hogyan lehet ezt az egyensúlyt megtalálni?
Gerran Howell: Whitaker esetében én egyszerűen csak nyakig úszom mindenféle testnedvben. Ez csak úgy megtörténik. Szó szerint rám dobálják. (nevet) De egyébként ez nagyszerű, mert objektíven nézve vicces, tényleg az. Ugyanakkor Whitaker számára ez egy pokoli nap megtestesülése. Viszont örülök, hogy ezekben a jelenetekben tudok egy kis feloldást adni, mert tényleg borzasztóan nehézzé tud válni ez a sok nehéz téma.
Isa Briones: Egy ilyen munkában, ami ennyire tele van traumával, ennyire sötét tud lenni, és ennyire megterheli az embert, szükség van könnyedségre. Az összes egészségügyi szakember, akikkel beszéltünk, mind azt mondta: igen, muszáj néha oldani, viccelni, mosolyogni és nevetni. Ha nem teszed – ahogy a sorozatban is elhangzik –, soha nem hagyod abba a sírást. Ez az ő megküzdési mechanizmusuk, és közben egy nagyon szép képet ad arról, hogy milyen az élet valójában. Történnek borzalmas dolgok, aztán a következő pillanatban minden ok nélkül nevetésben törsz ki. Ezek az emberi tapasztalat igazán szép pillanatai. Nem minden egészségügyi dolgozó nevében beszélek, de úgy tűnik, sokukra jellemző egyfajta fekete humor.
Gerran Howell: Nem mindenkire, de…
Isa Briones: Valamilyen sötét humorra muszáj, hogy képes legyen az ember.
Gerran Howell: Egy kis akasztófahumor sosem árt.
Gerran Howell a Vészhelyzet Pittsburghben forgatásán
Az embereket mindig érdekli, milyen hasonlóságok vannak egy színész és a karaktere között. Meg tudnátok osztani, miben érzitek magatokat a leginkább hasonlónak a figuráitokhoz, és miben különböztök leginkább tőlük?
Gerran Howell: Számomra Whitaker egyértelműen egy nagyon túlterhelt karakter, amikor bekerül a sürgősségire. Szeretném azt gondolni magamról, hogy nem vagyok annyira törékeny, mint ő, de az érzékenysége azért elég közel áll hozzám. Szóval nekem a vele való játék leginkább arról szól, hogy megengedjem magamnak egy kicsit ezt a félelmet, pánikot, ezt az egész kaotikusságot, ami jellemzi őt. Színészként általában az ember próbálja ezt elnyomni – minden arról szól, hogy „kikerülj a fejedből” és ellazulj –, de számomra kifejezetten terápiás jellegű volt, hogy elfogadjam és felvállaljam ezt a rengeteg ideges energiát, ami Whitakerből jön. És persze nem Nebraskából származom. Brit vagyok, ami már eleve egy radikális különbséget jelent.
Isa Briones: Sok mentális egészséggel kapcsolatos küzdelem, amivel Santos szembenéz, nagyon hasonló ahhoz, amikkel én is foglalkozom. Viszont sokszor teljesen másképp kezeljük ezeket. És szerintem ez egy nagyon érdekes gyakorlat: megélni azt, milyen lenne, ha egy másik utat választanék. Ha ugyanazokkal az érzésekkel, ugyanazokkal a traumákkal élnék, de azt mondanám: „tudod mit, én most gonosz leszek”. „Mindenki más problémájává teszem.” Mert én inkább olyan vagyok, aki mindent lenyom magában, és nem beszél róla. Vannak pillanatok, amikor az ember tényleg ezt szeretné csinálni. Ki akarja engedni a dühöt, a frusztrációt. De mivel ember vagy a világban, azt mondod: „nem fogom ezt megtenni, kedves leszek, és mindent magamban tartok”. Szóval szinte terápiás érzés néha azt mondani: „most egyszerűen kiengedem, és a frusztrációmat ezekre a nagyon kedves emberekre zúdítom itt mellettem”. Semmi baj, ez így rendben van.
A Vészhelyzet Pittsburghben második szezonja január 9-én indult az HBO Max kínálatában. Az interjú egy nemzetközi Zoom kerekasztal-beszélgetés keretében készült.
