Hogy kezdődött a kötődésed az illatokhoz?
Nekem azért elég különös, rejtett belső világom volt kiskoromban. Imádtam például a nagymamám málló, feltáskásodott vakolatú régi házában a furcsa szagokat szagolni, vagy az öreg szagokat a régi könyvtárakban, esetleg öreg emberek zsebkoszát, ami persze elég aberráltnak tűnhet. Úgy kell mindezt elképzelni, mint a Parfüm című filmben, amivel nekem emiatt az életszerűség miatt félelmetes volt szembesülni.
A szaglás a legősibb érzékszervünk. Korán kiderült, hogy a tiéd különösen fejlett?
Egy kisgyereken azt láthatod, hogy jobban fut, mint a többiek, azt viszont nehéz megtippelni, hogy jó parfümőr lesz. De az azért tiszta sor volt, hogy jó a szaglásom, hiszen már a harmadik szobából is szóltam, hogy ki kellene menni megkavarni a tejet. Ovis koromban sem ittam meg a „friss” tejet, ha úgy éreztem, stiches, amit édesapámék első generációs miskolci értelmiségiként még boldogan elfogyasztottak.
A hasonlóan kifinomult szaglás egyfajta hatalom is, nem?
A környezetem többnyire nem tudja, hogy milyen titkos hatalmam van. Azt szoktam mondani, hogy nem jó velem tárgyalni, mert ha bejön hozzám valaki, érzem, ha fáradt, milyen hangulatban van, vagy hol tart a ciklusában, ha hölgy. Egyébként pont ennek köszönhetően egészségügyi és kriminalisztikai célokra is dolgozom. Egészségügyi dolgozókat oktatunk például arra, hogy az orrukon keresztül diagnosztizáljanak jellegzetesek mérgezéseket, lásd az „anyósgyilkosságok” miatt elég jól ismert, mandulás szaggal kísért ciánmérgezést.
Akár egy nyomkövető kutyával is felveszed a versenyt?
Egyébként vicces, de igen. A poén kedvéért részt vettem egyszer egy nyomazonosító tesztben is egy kiképzőtelepen, ahol a „bűntény helyszínén otthagytak” valamit, hogy felmérjék, milyen hatékonysággal tudom megmondani, vajon ki az elkövető az ott hagyott három darab, 4-5 héttel korábban megérintett zsebkendődarab alapján. Bár a kutyák hosszú távon agyonvágtak, mert hamarabb fáradok, de szakmailag meglepő módon versenyben maradtam velük – én el tudtam mondani, hogy egy idősebb férfi lehetett az elkövető.
Mi a véleményed a magyar parfümiparról?
Nálunk nincs már sajnos parfümipar, pedig hozzánk köthető a világ legelső alkoholos parfümreceptúrája. A második világháború elmosta, a vasfüggöny pedig elvágta az egzotikus alapanyagok egy jelentős részét tőlünk, és levágott bennünket a fizetőképes piacról. A hivatalos ideológia is az volt, hogy használja csak ugyanazt a mérnök, mint a nép egyszerű gyermeke. Nem volt illendő kilógni, különbözni, pláne luxusozni.
Hogy kerültél te a képbe? És neked a parfümkreálás?
Érettségi után gyógynövény-biológus lettem, mert nagyon érdekelt minden, aminek illata volt, és az alapanyagok szintjén kezdtem el tanulni ezt, mert nem volt hol parfümökről tanulni. 1999-ben felkértek, hogy egy parfümkönyv szakmai részét írjam meg. Vakok közt a félszemű a király… Én igazából parfümszakértő, -hobbista voltam, de nem volt más hozzáértő ezen a téren, így talált meg a kiadó.
Azóta Versailles-ban végeztél parfümőrként.
Igen, én voltam az első magyar 50 év óta, aki parfümőri képzést kapott, ami azért nagy dolog.
A termékfejlesztés és különleges nemzetközi niche illatok hazai forgalmazásán kívül mi mindennel foglalkozol manapság?
Van, hogy nagy cégeknek vagy gazdag magánembereknek fejlesztek egyedi termékeket, parfümöt, de a L’Oréalnak, a Guccinak is dolgozom például egy új termék bevezetésének kreatív implementációján. Emellett szakmai kiállításokra, vásárokra járok, ahogyan az is előfordul, hogy a nemzetközi rózsaszövetség konferenciáján tartok előadást Róma mellett.
Az üzletedben nem a sztenderd márkák parfümjeit árulod. Miért?
Ezt a luxusparfümériát azért nyitottam, hogy megmutassam: az én szakmám igazi művészei, mesterei mire is képesek, ha hagyják őket, és sajnos ma már csak az ilyen kis „műhelyekben”, manufaktúrákban hagyják. Nálam nem azért van egy-egy parfüm a kínálatban, mert az iparági előrejelzések szerint sokat el lehet adni belőle, hanem épp, mert alig lehet eladni, annyira különleges. Akad, amiből csak egyetlen üvegcse megy el egy évben, de fontos, hogy kint van a polcon, mert szakmailag nagyra tartom. A minőség az egyetlen szempont, hiszen be lehet szerezni egy parfümhöz 25 euróért szintetikus gyümölcsös illatalapanyagot, vagy 150 ezer euróért is gyönyörű, természetes, firenzei írisz-rizóma kivonatot is.
Hogyhogy nincs még saját vonalad?
Egy szép alkotáshoz az kell, hogy legyen egy eredeti ötleted és azt kompromisszumkötés nélkül meg tudd valósítani. Ez lehet egy kis manufaktúrának, egy igényes magánembernek megalkotott niche parfüm vagy egy saját márka. Utóbbihoz nem elég az önbizalom, a sikeres márkaépítés sok-sok év előzetes gyakorlás eredménye lehet csak. Nálam most érett meg az idő, hogy kihozzak egy saját márkát, de ez csak 2015-ben lesz.
Addig is itt a Ladurée Beauté et Ambiance.
Igen, ez volt az utóbbi időszak legnagyobb és számomra legizgalmasabb új termékbevezetése. Most amúgy is nagy trend a gourmand-illatok bevezetése. Az utóbbi években a gasztrotéma nagyban inspirálja a kozmetikai ipart, így lehet, hogy egy kulináris brandből mesezsép luxusbrandet fejlesztenek, és így lettek a világhírű Ladurée macaronmárkának licsissüti-, kávésmacaron-, briós-, sóskaramell-, bonbon- stb. illatú tusfürdői, kézkrémjei és gyönyörűséges illatgyertyái. Nagy vágyam volt, hogy ez az álomszép pâtisserie-illatvilágot itthon is bevezethessem, és szerencsére kivételezett helyzetem miatt ez sikerült is, mert a brand elismeri, hogy értő kezekben lesz bemutatva a Le Parfum Croisette luxusparfümériámban az ő kifinomult párizsi ízeket képviselő mesés termékpalettájuk.
Hogy látod, alakul már a magyar parfümipar helyzete?
Igen, mára szerencsére ismét kinyílt a világ előttünk. Egy iparágnak akkor van jövője egy országban, ha volt múltja. Magyarországnak volt, és erre büszkének kell lenni, innen szép igazán újra nyerni.
