Imádom a nemzetközi kifutók bátor kezdeményezéseit, ahol a modell komplett egységként, egy nagyon erős vizuális hatást gyakorol a nézőre. Az elmúlt években a smink már nem csak az arc csinosítására szolgál, hanem képzőművészeti alkotásként fokozza az adott look hatását.
Viszont azzal is tisztában vagyok, hogy ami a kifutón működik, az sok esetben az utcán kiveri a biztosítékot. Tudom, sokan gondoljátok azt, hogy a divatsmink elérhetetlen és kivitelezhetetlen hóbort, amit csak nézegetni érdemes. Ezért sokan nem változtatnak a már kialakult sminkelési szokásaikon. Pedig érdemes. Ebben szeretnék segíteni.
Ugyanakkor az új trendekkel rátok zúdul egy új termék-arzenál, melyekről nehéz eldönteni, hogy eszik-e vagy isszák. Jól áll nektek az adott szín vagy sem. Jót tesztek-e a bőrtípusotoknak az újonnan vásárolt alapozóval vagy sem. Vagy egyáltalán be tudjátok-e illeszteni a már meglévő sminkjeitekhez az újonnan vásárolt termékeket. E témában is fogok tanácsot adni.
A következő sorozatban az idei nyolc sminktrendet fogom nektek bemutatni. Igyekszem úgy csinálni, hogy kedvet kapjatok az újításhoz.
Aquatic:
A trend a vízkék árnyalatot és a vele analóg más kékek és zöldek használatát helyezi előtérbe a szemeken. A kifutókon az egészen extravagáns graffiti jellegű foltoktól a klasszikusabb tusvonalakkal és szem-satírokkal is találkozhattunk.
A kék hideg szín, így mielőtt választunk, nem árt játszanunk a különböző árnyalataival, annak függvényében, hogy bőrünk hideg, vagy meleg tónusú. Az arany bőrtónusú nőknek a türkiz és sárgászöld árnyalatok, míg a vízkék és királykék árnyalatok a rózsás bőrtónusúaknak fognak jól állni.
Szem
A sminkünk modernitását az egyszerűség és letisztultság fogja megteremteni. Húzzunk egyszerűen egy szép kék tusvonalat egy teljesen csupasz – csak lekorrektorozott – szemhéjra. Szintén menő egy türkiz szemhéjpúdert füstösen felteríteni a szemhéjra. Itt az a titok, hogy ne kombináljunk különböző más színekkel, ahogy azt a 80-as években tették. A szemsminkünk viszont elbírja a geometrikusabb hatást, így ha nem megy a satírozás, akkor sem fogsz mellélőni. Csak a szimmetriára kell törekedned. Eldöntheted, hogy használsz-e szempillaspirált. A pőrén hagyott pilláktól egészen a többször átfestett műszempilla hatás is helyénvaló ebben a trendben.
Arc
A szemsminkünk párosuljon natúr, krémesen csillogó bőrrel, a bőrhibákat csak helyileg korrektorral érdemes eltűntetni, így szellős maradhat a bőr nagy része. Az arc mellőze a pirosítást, legyen csak enyhén bronzolt hatású. Arcunk csontozatát krémes highlighterrel emeljük ki. Amennyiben szemöldökünk engedi, ne rajzoljuk át, ne definiáljuk, hagyjuk természetes formában, maximum egy kis szemöldök zselével igazítsuk át.
Ajak
A szánkon kerüljük az élénk rúzsokat és ne kontúrozzunk. A natúr száj-effekt még jobban kiemeli a szemsminkünket. Használjunk halvány mályva vagy bézs színű rúzst, színezett szájfényt, majd itassuk le, hogy kissé kopott legyen. Ennek a trendnek igazán friss és vidám a hangulata. A színek mindig feldobják az embert, csak merjük őket használni!
Fotók: M.A.C
Saját készítésű fotóim az aquatic sminkekről!