Mikor először láttam Humphrey Bogarttot – az embert, aki az életemet beragyogó szerelmem lett – nem voltam túlságosan elragadtatva. A barátnőmnek Rosalienak sokkal jobban tetszett. Egy szombat este volt, 1942-ben, a Capitol Theatre-ben, New Yorkban, ahol épp a Casablanca című filmet készültünk megnézni. Rosalie úgy gondolta, hogy Bogart milyen szexi, én meg azt, hogy Rosalie bolond. Aztán mikor először láttam őt a reflektorfényben, nem volt tapsvihar, csak egy „hogy vagy?”. Csak 19 éves voltam, a tinta még meg sem száradt a szerződésen, amit Hollywood egyik legnagyobb rendezőjével Howard Hawks-szal kötöttem.Egy napon próbafelvételt csináltunk, és Howard azt mondta, arra gondolt, hogy lehetne a filmjében a partnerem Cary Grant vagy Humphrey Bogart. Azt gondoltam: „Cary Grant – fantasztikus! Humphrey Bogart – fújj…”
Howard megszerezte a jogait egy rövid Ernest Hemingway novellának, a Szegények és gazdagoknak, és Bogartot szerette volna férfi főhősnek. Egy délután csatlakoztam Howardhoz, mikor a Warner Bros stúdióba indult, ahol Bogart épp az Átkelés Marseille-be című filmet forgatta. Akkor egyszerűen egy barátságos férfinak tűnt, nem többnek.Aztán 1943-ban, karácsony után Howard felhívott, hogy odaadja nekem a legszebb ajándékot: egy lehetőséget egy próbafelvételre a Szegények és gazdagok-ba. Az első jelenetemben oda kellett hajolnom Bogart szobájának ajtajához és meggyújtanom egy cigarettát. De annyira remegett a kezem és a fejem, hogy nem voltam képes meggyújtani… Bogart próbált viccelni, hogy oldja a feszültséget, tudta, hogy új vagyok és halálra vagyok rémülve.Úgy a negyedik felvétel vége felé rájöttem, hogy egyedül úgy tudom kordában tartani a remegő fejem, ha az állam egészen a mellkasomhoz nyomom és úgy pillantok fel Bogartra. Működött, ráadásul akkor született meg az a bizonyos ‘nézés’ is. Aznap hamar rájöttem, hogy Bogart milyen fantasztikus ember. Mindent megtett, hogy megkönnyítse a dolgomat.
Körülbelül három hét telt el, én épp az öltözőben ültem és fésülködtem. Bogie bejött, hogy elköszönjön. Mögöttem állt, viccelődtünk, mint mindig, mikor hirtelen odahajolt hozzám, megfogta az államat és megcsókolt. Elővett egy doboz gyufát a zsebéből, és megkért, hogy írjam rá a telefonszámom. Megtettem.Bogie sosem szórakozott a nőkkel, ezt tudni lehetett róla, egyszerűen nem volt olyan. Ráadásul Mayo Methottal volt, a harmadik feleségével, aki hírhedten alkoholista volt és rengeteget veszekedtek. Mayo egyszer még hátba is szúrta Bogartot, még a sebhely is látszott…Aznap, hogy megadtam neki a számom, Bogie felhívott. Éjjel 11 óra volt, ő már ivott néhány pohárral. Viccelődtünk egymással a telefonban, de aznap estétől teljesen megváltozott a kapcsolatunk.
Lassan Howardnak is feltűnt, hogy izzik köztünk a levegő. Jól tudta használni a filmben, de nem tetszett neki. Egy este leült beszélni velem és azt mondta „Mikor elkezdtünk dolgozni, úgy gondoltam, hogy csodás voltál. Ez a lány tényleg tud valamit! Aztán elkezdtél szórakozni Bogarttal… ezzel nem tudok kibékülni, leveszem rólad a kezem! Semmit nem jelentesz Bogartnak. Mikor vége lesz a forgatásnak, el fog felejteni téged.”
Mikor elindultam, biztos voltam benne, hogy a karrierem véget ért, mielőtt még elkezdődhetett volna. És Bogie… tényleg nem számítottam neki? Egész éjjel sírtam.Másnap vörös, duzzadt szemekkel mentem dolgozni. Hatkor kellett kelnem, hogy lejegelhessem az arcom és senki ne lássa, hogy sírtam.
Bogie lelkesen köszöntött, mint mindig, de én más voltam, és ő rögtön látta is rajtam. Később aznap bementem Bogie öltözőjébe, és elmeséltem, mit mondott nekem Howard. Megcirógatta a hajam és az arcom, és azt mondta: „Nem bírja, hogy már nem csak rá figyelsz, ennyi. Féltékeny.” Persze igaza volt, Howard kezdte elveszíteni a kontrollt és ez nem tetszett neki.
Később mindig együtt mentünk haza. Ültünk az autóban, fogtuk egymás kezét, egymás szemébe néztünk és elmondtuk egymásnak azokat, amiket nem tudtunk a stúdióban. Akkor még szűz voltam. Bogie pedig olyan érzéseket ébresztett bennem, amik teljesen újak voltak számomra. Egyetlen pillantásától megremegtem. Mikor megfogta a kezem, egészen összeszorult a gyomrom.
A Szegények és gazdagok hatalmas siker lett, az emberek pedig még többet akartak látni Bogartból és Bacallból. Épp ezért 1944-ben elkezdtünk dolgozni a következő közös filmünkön, a Hosszú álmon.
Néhány héttel a forgatás után Bogie végre elhagyta Mayot és egy hotelbe költözött, ahol sokszor meglátogattam. Mindig el kellett bújnom a szekrénybe, mikor valaki kopogott az ajtón. Ohioban esküdtünk meg egy farmon, ami Bogie egyik legrégebbi barátjáé volt. Cole Porter dala, a Don’t fence me in (körülbelül ne keríts be, ne korlátozz) akkoriban vezette a slágerlistákat. Az esküvő előtt Bogart azt üzente nekem „Kérlek keríts be, Baby – a világ túl nagy idekinn, és nem érzem jól magam benne nélküled!”
Senki nem írt még jobb romantikus történetet annál, mint a miénk.
A részletek Lauren Bacall „By Myself and Then Some” című könyvéből származnak. Bacall, Lauren: By Myself and Then Some, 1978: Caprigo Inc
