Nem buta liba kampány – Interjú Nagy Zsolt színésszel

2016. február 15. |

Viccesnek szánt fordulatok és szólás-mondások egész sora szól arról, hogy a nők mi mindenre nem alkalmasak, hol a helyük, és mi a feladatuk. A lealacsonyító megjegyzések nem egyszerűen sértőek, de idővel önbeteljesítő jóslatokká válhatnak. A márciusi Marie Claire-t nyitó fotósorozatban ismert magyar férfiak reagálnak a sokat hallott, sztereotip mondásokra, kiállásukkal pedig segítenek, hogy lebontsunk néhány idejétmúlt elképzelést a nőkkel kapcsolatban.

A kampányunkban részt vevő minden férfinek feldobtunk – nem titkoltan provokatív szándékkal – egy-egy nőkkel kapcsolatos, idejétmúlt gondolatot, mondást, amelyre a magazinban röviden, online hosszabban tudtak reagálni. Nagy Zsolt az alábbi mondatot kapta:

„A nők feladata a családi háttér biztosítása és a gyereknevelés”

„Szerintem a családi háttér megteremtése két ember közös feladata, hiszen amikor gyereket vállalnak, azt is együtt döntik el. Ráadásul a gyerek nem csak úgy odapottyan, sok idő eltelik, mire megszületik, ezalatt bőven lehet gondolkodni. Számomra ez a mondat inkább a férfiak kényelméről szól: nekünk lenne kényelmes, ha a nő otthon maradna, és meleg vacsorával, tiszta szobával várna bennünket, míg mi elmegyünk a világba harcolni, vadászni, üzletelni, edzésre, a haverokkal sörözni, stb. Az valahogy elsikkad közben, hogy a nő vajon mit akar.”

Te milyen családban nőttél fel, milyen férfi-női mintát láttál?

Szabolcs megyében születtem, melós családból jövök. Klasszikus, dogmatikus mintával találkoztam gyerekkoromban. Apám volt a családfő, még akkor is, ha anyám több pénzt hozott haza. Anyám ügyeskedett, be szerette volna teljesíteni azokat a vágyakat, amelyek felmerültek akkor egy családban: hogy mehessünk nyaralni, hogy fekete-fehér tévé helyett legyen színes, hogy nálunk is vezessék be telefont.

Mikor kezdted el megkérdőjelezni ezt a családmodellt?

Mindig a nők tanítják a férfiakat arra, hol vannak a határok. Találkozol egy nővel, aki egyszer csak azt mondja: nekem ez kevés, több kell. Először persze én sem szívesen hagyom, hogy kizökkentsenek a komfortzónámból, de mostanra úgy élek, hogy biztosan tudom: nem a hagyományos értelemben vett női-férfi szerepeken kell szkanderozni.

Legutóbb nagyon emancipált lányt választottál.

Abszolút. Amikor találkoztunk, már elvált ember voltam, két éve nem éltem az első feleségemmel. Egy előadásom után ismerkedtünk meg, elkezdtünk beszélgetni, és attól az estétől kezdve együtt vagyunk. A feminizmus kapcsán sokszor gondolkodtunk a saját szerepeinkről is, hogyan simul bele ez egy kapcsolatba. Én is a saját vágyaimat nyomom, szeretnék kiteljesedni, saját időt szeretnék, de közben a családot is akarom. Benne is munkál a kettősség, hogy nagyon közel vagyunk egymáshoz, de emellett más területen, mást keres a munkájában, méghozzá nagyon intenzíven. Ez egy hihetetlenül termékeny feszültség, el kell ismernem: gyakran neki van igaza. Így is ő van többet a gyerekkel, ami bánt engem. De az én munkám olyan, hogy délelőtt próbálok, délután együtt lehetünk, aztán megyek vissza a színházba játszani. Nekem kimarad a fürdetés, az altatás. Az ő élete kicsit rugalmasabb: meg tud nyitni egy kiállítást úgy is, hogy a karján ott a gyerek (Nagy Zsolt párja Oltai Kata kurátor). Én így nem mehetek fel a színpadra játszani.

Kicsúszik néha a szádon olyan mondat, ami a régi beidegződésekből fakad?

Nem, ilyen már nem fordul elő, mert máshogy gondolkodom. Gondolkodás nélkül amúgy se beszéljen az ember. És ha olyan nő áll melletted, mint mellettem Kata, végképp nem teheted meg, mert azonnal elkap.

Van olyan vitatéma, ami rendszeresen felmerül köztetek?

A színházi előadások utáni megbeszélések… (Nevet.) A viccet félretéve, többször beszélgettünk például arról, hogy a nők miért nem vállalnak nagyobb szerepet a politikában. Az én véleményem az, hogy nagyon okosan teszik, ha nem akarnak miniszterelnökök lenni. Ki akarna? Iszonyatos meló, a teljes életedet fel kell adni érte. Reggel 8-tól hajnali 3-ig be van osztva minden perced, sosem látod a családodat. Mindenből kimaradsz. Ráadásul a döntéseidet sem aszerint hozod, amit te akarsz vagy tartasz helyesnek, hanem a körülmények befolyása alatt, valójában nem irányíthatod az eseményeket. Minek mennének bele a nők ilyen szélmalomharcba? Én nem irigylem a politikusok életét, csak a megalkuvást látom benne.

De ez a férfiakra és nőkre egyaránt vonatkozik.

Igen, csak a férfiakban valamiért folyamatosan ott a vágy az irányításra, miközben a nők is egyértelműen képesek rá. Ma már ők is tudnak nagy cégeket vezetni, a családjukat, önmagukat eltartani, filozofálni, vitatkozni, megszerezni bármit. Nem függenek többé a férfiaktól. Csak egy dologban látok még különbséget közöttünk: ti tudtok szülni. A testetekből tápláljátok a gyereket. Ez persze óriási különbség. De azt látom, hogy máskülönben mindenhol ott vagytok – ha nem is egyenlő feltételekkel. De szerintem már ez sem lesz így sokáig. A férfiak hegemóniája rég megdőlt.

szerző: Gyárfás Dorka
fotó: Papp Éva, Schneider Zoltán

A fotózás werkfotóit megnézheted itt! Nézz be a kulisszák mögé!

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok