Pásztor Anna: “Bátorságban most értem el odáig, hogy nem kell már támadnom”

2019. augusztus 03. |

Az Anna and the Barbies idén aktívabb mint valaha, turnéznak, szülinapot ünnepelnek, nemrégiben jelent meg új klipjük, Sajnálom címmel és augusztusban az Őrségben, a Hétrétország fesztiválon is fellépnek. Arról, hogy milyen volt a zenekar elmúlt 15 éve és hogyan lehet egy nőnek frontemberként és anyaként egyszerre helyt állni, Pásztor Annát kérdeztük.

Éppen zajlik a Naked rock and roll turnétok, mire számíthat, aki még csak tervezi, hogy megnéz benneteket valamelyik koncerten?

 Az egész turné a rock and rollt jelképezi, aminek az alapja a szabadság, az erő, a vehemencia és az igazság. Mindig szerettem az állóvizet magam körül kicsit felkavarni, és borzasztó nyugtalan tudok lenni, amikor hosszú ideig egy síkon mozognak körülöttem vagy bennem a dolgok. Vannak viszont abszolút szélcsendes, buddhista pillanataim is, amikor ellensúlyozom azt az őrületet, amit szintén saját magamnak kreálok. Az elmúlt 15 évben cibáltam a zenekaromat kiskocsmába, Moulin Rouge-ba, színházba, cirkuszba, játszottunk vágóhídon, épületek tetején és villamoson is. Most végre teljesen letisztultan állunk a színpadon, nincsenek körülöttünk gázálarcos szamba táncosnők, megkergült menyasszonyok vagy Jokernek öltözött szamurájok. Én bátorságban most értem el odáig, hogy úgy érzem, nem kell már támadnom. Már nem hadvezérként megyek fel a színpadra, hanem esendő emberként, egyszerűen és törékenyen tudom magam vállalni. De szerintem ez is a rock and roll része, hogy mennyit mersz adni úgy, hogy nem tudod mit kapsz cserébe. Most már a látványtechnika, a hangtechnika is olyan szinten van, hogy lubickolunk benne, a repertoár is beérett, a nyolcadik albumunkat írjuk, és alig győzök válogatni a jobbnál jobb új nótáinkból. De a zenekari tagokkal is nagyon jó együtt lenni, az új dobosunk, Balasi Ádám hihetetlenül értékes ember, a 26 évével egy egészen más generáció életérzését hozta be közénk. Nagyon izgalmas, ami velünk történik, zeneileg és a zenekar összetételét illetően is igazi vérátömlesztésen vagyunk túl.

 

Emlékszel, hogy 15 év alatt mikor volt az a pillanat, amikor először érezted, hogy az Anna and the Barbies igazi zenekarrá érett?

Pontosan tudom, hogy mikor volt ez a pillanat: amikor Hernádi Dávid gitárosunk bekerült, akkor lett teljes a zenekar. Elöl megvolt az elmeroggyant front Dáviddal, velem és az öcsémmel, Simivel és ott volt Vághy Tamás, a billentyűsünk és akkor még Bubnó Marci is, ezzel az ötösfogattal abszolút megérkezett a zenekar. Az új technikai hátterünkkel és az új dobossal most egy másik nagy megérkezésben vagyunk, fantasztikus érzés, hogy így növekszünk, már két busszal és egy teherautóval közlekedünk, összesen 19 emberből áll a teljes csapat.

A családalapítás, a gyerekek érkezése téged is finomított, ez visszahatott a zenekari létre is?

Az biztos, hogy sokkal színesebb lettem nőként, elképesztő, hogy mennyi mindent kapok attól, hogy anya lettem, mindkét gyerekem az őszinte szerelmem, rajongással imádom még a zoknijukat, meg a pelusukat is. Igazi ősanya lettem, de közben gyengédebb, méltóságteljesebb, törékenyebb is, és ezt a színpadon is vállalom. Nálam a kispolgári nyugalom a családdal sem jött be, a gyerekek egészen pici koruktól kezdve jöttek velem a turnékra az apukájukkal meg a nagymamával együtt.

Most vagytok túl a saját szervezésű fesztiválotokon, a Hello Ugar!-on, hogy jött anno az ötlet, hogy ebbe is belevágsz?

Hetedik éve létezik a fesztivál és még most is nehezen hiszem el, mivé nőtte ki magát. Egy táborral indult az egész, aztán lett egy nagyon merész befektető haverom, akit az egyik évben megkérdeztem, hogy nem kér-e egy fesztivált, mert különben be kell zárnunk az egészet. És ő akkor azt mondta nagy bátran, hogy de, kér. Azóta néha úgy látom, megbolondul tőlünk, de egyébként abszolút lelkes. (nevetés) Mi ketten vagyunk a tulajdonosok, de a zenekar menedzserével, Dénes Adélkával kezdtük el ezt az egészet ilyen táborszerűen szervezni. Aztán az ő egyik régi szervezőtársát, Zotyát is berángattuk, ő a másik főszervező és ott van még a Kocsis család, ahol a gyerekek a fesztiválunkon nőttek fel, ma pedig már mindnyájan besegítenek a szervezésbe is. Szóval az egész alapja egy nagyon családias, nagyon haveri brigád.

Erőteljes nőként ismer a közönség, frontember is vagy, de közben meg sugárzik rólad a jószívűség, mégis mik azok a történések az életedben, amelyek szerinted alapvetően meghatározták a személyiséged?

A gigantikus szabadságvágy és igazságérzet mindig bennem volt, az biztos, hogy egész életemben kalandor voltam és élveztem élni, játszani. Soha nem értettem a háborúskodást, nagyon konfliktuskerülő vagyok, igénylem, hogy a körülöttem élő emberek boldogok legyenek. Nagyon szeretnék néha zsarnok zenekarvezető lenni és mindenkit leordibálni, de nálam csak a kedvesség és a lelkesedés működik, mint ráható erő. Ez nem mindig jó, mert így támadható vagyok, de szerencsére van bennem egy olyan önindító rendszer, ami képes a tengerfenékről is felrúgni magát. Furcsa ez a nagy adag energia, amit a puttonyomba kaptam és ami másoknak néha idegesítő, mert tényleg olyan, mintha dinamittal lenne tele a lelkem. De ebből az energiából folyamatosan adok és amíg adok, addig rengeteget is kapok vissza. Egyébként pedig egy vásott kölyök vagyok, akár a backstage-ben is alapos pusztításokat tudok végezni, simán letépek egy álmennyezetet, ha olyanom van. Így attól, hogy mindenkihez kedvesen állok, nem vagyok angyal, van egy ördögi énem is, aki senkiben nem tesz kárt, csak egyszerűen szeret tombolni.

A gyerekkorod egy részében sok időt töltöttél Bereményi Gézával, mennyire inspirált ő téged abban, hogy művész legyen belőled?

Géza abszolút inspirációt jelentett az életemben és haverként állt hozzám. Voltam vele forgatásokon is, az Eldorádó nagyon izgalmas volt és a Hídember készítését is megnéztem. Minden nyáron ott voltam náluk Balatonszepezden, sokszor láttam, ahogy Cseh Tamással írják a számokat egy szál gitárral, ez akkor erősen belém épült. Ő vitt el életemben először moziba, a Csillagok háborúját láttuk együtt. Elmondhatom, hogy a három apától elég jól összejöttek a dolgaim: egyiktől kaptam az öcsémet, a másiktól a fesztivált, a harmadiktól meg az inspirációt a zenéléshez, az íráshoz, meg a színházhoz.

Valahogy adta volna magát, hogy egy ilyen színes egyéniség jobban otthonra talál külföldön, mint itthon, nem merült fel benned soha, hogy máshol élj?

Majdnem 12 évig jártam a világot, mindenhol tanultam, dolgoztam, táncoltam, énekeltem és eljutottam olyan top fellépő helyekre is, ahol mellettem Missy Elliott meg Robbie Williams öltözködött, és láttam, hogy mi van ott. És láttam azt is, hogy milyen mondjuk egy Sziget Fesztiválon vagy a Parkban koncertezni. Ugyanaz a színpad, ugyanaz a technika, ugyanaz a miliő, csak az egyiken te vagy a világsztár. Külföldön lehet, hogy ötcsillagos szállodákban laksz és kaviárt reggelizel, de ez két hétig érdekes. Soha nem vagy otthon, nincsenek barátaid, egyfolytában úton vagy, ami embertelen és a valóságtól eltávolodott élet. Bárcsak elmondhatnám sok magyar zenésznek, aki ilyen karrierről álmodozik, hogyha kis lavórban vagy nagyhalacska, az ugyanolyan jó, mintha a világ nagy tengerében lennél egy hatalmas bálna.

Az utóbbi időben sokat szerepeltél televíziós műsorokban, gondolom, kaptál ezért hideget-meleget.

A Gyáva forradalmár albummal állítanám ezt párba, aminek a borítóján félmeztelenül állok, ezt a képet egy híres Delacroix kép (A Szabadság vezeti a népet) ihlette. Féltünk az emberek reakciójától, de igazából az őszinteség meg a valódiság azt eredményezte, hogy nem kaptam egyetlen negatív vagy obszcén megjegyzést sem. A kereskedelmi televízió esetében már nem féltem semmitől, mert külföldön láttam, hogy a TV, a bulvár és a mainstreem egyáltalán nincs eltávolodva egymástól és nem dobálják sárral egymást úgy, mint eddig itt Magyarországon. Amerikában Snoop Doggnak ugyanolyan jó bemenni az MTV-be, mint Beyoncé-nak duettet énekelni Ed Sheerannel, ott összemosódnak a határok. Ha egy tévéműsorban két mondatban elmondhatom az én kis igazságomat ugyanúgy, ahogy azt egy dalszövegben teszem, akkor megyek és képviselem az ügyemet, a zenekaromat és magamat. Bár az is igaz, hogy a zenekarommal az első nagy veszekedésünk akkor volt, amikor elvállaltam, hogy zsűrizek az egyik műsorban, a többiek akkor úgy érezték, hogy ezzel veszélybe sodrom az alternatív nézeteinket. De nagyon pozitív volt a visszhang és ennek köszönhetően járunk kisebb településekre is fellépni, ahol nénikék szorongatják a kezemet a Márti daláért. Ők ugyanúgy értik a rock and rollt, mint a fesztiválokon a 17 éves, kék vagy lila körmű rockerek. Ha valakinek őszinte mondanivalója van, menjen mindenhova, hogy elmondhassa, ehhez nagyon jók ezek a platformok.

Az idei jubileumi év megünneplésére készültök valamilyen rendhagyó bulival?

Elhatároztuk, hogy nem születésnapot tartunk, hanem egész évben ünneplünk. Kezdtük a Sajnálom című klipünkkel, amit én rendeztem, aztán mindenki számára elérhetővé tettük online az Álmatlan című filmünket, ami az elmúlt 15 évet gyönyörűen foglalja össze. Utána elindítottuk a Naked rock and roll turnét és volt egy gigantikus szimfonikus koncert is, a Kis-Éji Rock and Roll, ami nagyon jól sikerült. Ezután jött a Hello Ugar!, augusztusban következik a Budapest Park koncertünk, közben pedig már íródik az új album, ami novemberben fog megjelenni. Készül egy könyv is, amit az egyik rajongónk az összes eddigi megszólalásomból állít össze és lesz egy dokumentumfilm is. A jubileumi évünk legnagyobb durranását pedig a hidegebb hónapokra tartogatjuk. Ez egy számunkra műfajilag egészen új esemény lesz, a zene mellett más művészeti ágakat is bevonva, de erről egyelőre még nem szeretnénk túl sokat elárulni. Emellett természetesen a szokásos évzáró koncertet is megtartjuk majd, hogy méltóképp búcsúztassuk a 15. jubileumi évünket.

Infó a Hétrétország Fesztiválról ITT!

Fotó: Zsólyomi Norbert

Szólj hozzá te is!

Még több Sztárok