A noÁr korábbi kampányaiban is olyan érzékenyen értelmezendő témákat tűzött tollára, mint a rasszizmus, a migráció, a bevándorlás, a menekültkérdés fogalmai és a hajléktalanság. Azokért a hétköznapi hősökért kiált, és áll ki, akik a szabad és nyitott társadalom civil oszlopai. Küldetése, hogy a közügyekre reflektáló zenei formációhoz hasonlóan, közönségéből is aktív, cselekvő és gondolkodó közösséget kovácsoljon. Molnár Áron korábbi interjújában így fogalmazott: „A színésztársadalom az emberek száz évekkel ezelőtt írt mondatait próbálja jelen időben megszólaltatni, azt azonban elfelejtettük, hogyan kell civilként megszólalni.”
A 116-111 című dal ihlet- és ötletadója Kislőrincz Dávid rapper, a fóti gyermekváros egyik lakójának önazonos szövegvilága, amely mögött saját érzéseinek léte lüktet. Molnár Áron szerző is rendelkezik személyes tapasztalatokkal ebben az érzékeny témában. Kisiskolásként az egyik tanára bevett fegyelmezési eszköze ellen emelt szót és mutatóujjat: „Engem nem lehet megütni.” Rövidesen egész osztályára többes szám első személyben is igaz lett ez az állítás. 2005 óta Magyarországon is zéró a tolerancia, egyetlen pofon sem „fér bele”, minden gyermeket és felnőttet szeretne emlékeztetni erre. „Vallási, etnikai és gazdasági hovatartozás említése nélkül, semlegesen bemutatni a problémát, ez volt a célunk, hogy a szívhez tudjunk szólni. Közös feladatunk megváltoztatni minderről a közgondolkodást, közbeszédet” – mondta Molnár Áron. Az interneten is követhető klippremier utáni beszélgetés résztvevői megegyeztek abban, hogy a családon belüli erőszak és a gyermekbántalmazás az egyik legérzékenyebb téma, amelyhez különleges szakmai rálátás szükséges.
Máthé Kata, az animációt készítő Remarker csapatának vezetője elmondta, hogy őket rögtön megérintette a dalszöveg. „Visszaidéztük a saját gyerekkori érzéseinket, szakértőkkel beszélgettünk, és olyan könyveket olvasunk, mint Maia Szalavitz és Bruce D. Perry alkotása, a Ketrecbe zárt fiú, vagy a Minden dolgok könyve Guus Kuijertől. Hetekig pácolódtunk ebben a hangulatban, hogy a bántalmazást a gyerekek szemszögéből hitelesen tudjuk megmutatni – ez emocionálisan nem volt könnyű feladat. Traumákat téphet fel ez a szám, de sokszor ez elengedhetetlen a gyógyuláshoz.”
A Hintalovon képviselője, Varga Aida szerint a jog „elvileg véd”, de sokszor a rendszer áldozatává válnak a gyerekek: „Jelezni kell, de sokszor félnek szólni és sok a szemlélő. Ez a dal minden oldalon segít. Gyereknek és felnőttnek is. Önreflexióra indít.”
R. Csekeő Borbála, a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakértője szerint statisztikáról azért nem érdemes beszélni, mert félelmetesen nagy a látencia. Csupán a jéghegy csúcsa, akik részesei lesznek a gyermekvédelemnek. Sok esetben merül fel a ”talán nem is így van…”, ezért nem lép a környezet. „Gyerekként rosszat mondani apáról vagy anyáról, a létező legnehezebb. Száz esetből tíz derül ki, és csupán egyben indul eljárás. Olyan alacsonyküszöbű szolgáltatások segítenek, mint a telefonvonal, amelynek a hívása a telefonszámlán sem jelentkezik, vagy a chatszoba, ahol még csak hangot sem kell adni a panasznak.”
A beszélgetőtársak egyetértettek abban, hogy már az is segítség, ha egy probléma más narratívát, vagyis megértést és támogatást kap. Családsegítő szolgálatok, iskolalátogató csoportok, pedagógus továbbképzések és gyerekjogi követek útján lehet témává tenni a gyermekbántalmazást. Az eseményen jelenlévők – közönség bevonása mellett – konkrét példákkal modellezték, egy-egy esetben, mi a teendő. Nézői kérdésként hangzott el, vajon ki vigyáz segítők lelkére? „Minden ügyelet után úgy megyünk haza, hogy kicsit jobb hely lett a világ” volt a válasz, s hogy az erőszak körforgására ideje pontot tenni.
A noÁr következő munkája a klíma- és ökológiai vészhelyzet problémakörében ajánl megoldásokat lokális és globális szinten a Mi vagyunk a szél című számmal. Olyan koncerteket terveznek, amelyek során a zene mellett helyet kap a beszélgetés és a civil jelenlét. A klippremier résztvevői egyperces néma csenddel emlékeztek a napokban elhunyt nagyszerű sportemberre, Benedek Tiborra.
Fotó: Bárdos Bodza
