Csak néhány nappal ezelőtt kaptak szárnyra a Justin Trudeau és Katy Perry románcáról szóló pletykák, a kanadai politikust máris lencsevégre kapták, ahogy az első sorból nézi megbabonázva a koncertező Katyt. A páros egy bensőséges hangulatú vacsora közben fotózták le a hét elején. A randi azonban itt még nem ért véget: átmentek egy bárba, majd a montréali Mount Royal Parkban andalogtak.
Mind az énekesnő, mind Trudeau egyébként szingli. Katy ugyebár néhány héttel ezelőtt szakított volt vőlegényével és kislánya apjával, Orlando Bloommal. Kanada egykori miniszterelnöke pedig 2023-ban, 18 év házasság után vált el a feleségétől, Sophie Grégoire Trudeau-tól.
Így ha valóban igazak a híresztelések, és Katy meg Trudeau összemelegedett, akkor a furcsa párosítás látszatán kívül semmi sem állhat az útjukba. Ezzel pedig senki sincs jobban tisztában, mint maga Justin Trudeau. A politikus ugyanis a kislányával, a 16 éves Ella-Grace-szel részt vett Katy Perry Lifetimes turnéján – Trudeau pedig majd’ felfalta a szemével az énekesnőt.
Igen, az egykori miniszterelnök táncolt, énekelt, de legfőképpen le sem bírta venni a szemét a színpadról, és megigézve bámulta a fellépő Katyt. Ezt pedig a koncert nézői szépen meg is örökítették.
Justin Trudeau spotted at Katy Perry’s Lifetimes Tour. pic.twitter.com/BKx8b87sPT
— Pop Crave (@PopCrave) July 31, 2025
„Nagyon odáig lehet érte, ha a turnéra is hajlandó elmenni” – jegyezte meg egy kommentelő a felvételt látva. És tudod mit? Hajlunk rá, hogy egyetértsünk vele!
Forrás: Page Six, Fotó: Getty Images