Óriási a botrány Donald Trump 18 éves unokája körül – Kai első nagy lehetősége komoly indulatokat váltott ki

2025. november 08.
Donald Trump 18 éves unokája, Kai Trump első profi szereplése hatalmas vitát váltott ki – sokan szerint csak a neve juttatta be, mások szerint valóban tehetséges.
Kai Trump

Donald Trump unokájáról kevesen tudják, hogy évek óta komolyan golfozik, és az egyik legtehetségesebb fiatal játékosként tartják számon a junior mezőnyben. Most azonban Kai Trump nem a pályán elért eredményei miatt került a címlapokra, hanem egy hatalmas vitát kiváltó döntés miatt. A mindössze 18 éves lány november közepén debütálhat a profi mezőnyben, az egyik legnagyobb presztízsű női tornán, a The ANNIKA driven by Gainbridge at Pelican versenyen Floridában.

Kai Trump botrányt robbantott ki

A bejelentés után percek alatt elszabadultak az indulatok. A közösségi médiát és a sportvilágot elárasztották a kommentek. Sokan ugyanis úgy gondolják, Kai nem a teljesítményének, hanem nagyapja nevének köszönheti a meghívást. „Ez tiszta nepotizmus!” – írták többen is az X-en. Mások szerint viszont a fiatal lány tehetsége és népszerűsége valóban jót tehet a női golfnak.

Az LPGA (Ladies Professional Golf Association – a női profi golfozók nemzetközi szervezete) és a torna szervezői határozottan kiálltak mellette.

Kai Trump golfozik

Kai Trump szenvedélyesen szereti a golfot

„Kai Trump szenvedélyesen szereti a golfot, és segít abban, hogy a sport új közönségeket szólítson meg” – nyilatkozta Justin Sheehan, a Pelican Golf Club ügyvezetője. Kai jelenleg a floridai Benjamin School tanulója, 2026-tól pedig a Miami Egyetem golfcsapatában folytatja. Már most aktív juniorversenyző, és többmilliós követőtáborával az egyik legismertebb fiatal sportarc Amerikában.

Töltsük ki a first lady kvízt!

Tedd magad próbára az amerikai elnökfeleségekkel kapcsolatos kvízzel. Tíz kérdésre kell válaszolnod a first ladykkel kapcsolatban. Mindegyiknél három lehetséges válasz közül kell megjelölnöd azt, amelyik szerinted a helyes. Hány jó válaszod lesz a kvízen?

Sokan megvédték a lányt

A torna, amely Annika Sörenstam legendás golfozóról kapta a nevét, az LPGA egyik legrangosabb eseménye, olyan sztárok részvételével, mint Nelly Korda, Lexi Thompson és Lilia Vu. A szervezők abban bíznak, hogy Kai jelenléte – ahogyan tavaly a kosárlabdázó Caitlin Clark esetében is történt – új nézőket és fiatal rajongókat vonz majd a női golfhoz.

Bár sokan privilégiumot látnak a meghívás mögött, a szervezők szerint éppen ez a frissítés szükséges a sportág megújulásához. Egy biztos: amikor Kai Trump (aki az év elején nagyapja beiktatásán mindenkit elvarázsolt) novemberben elüti az első labdát a Pelican Golf Clubban, az egész világ figyelni fogja.

Fotó: Getty Images Forrás: Newsweek