Megvan a dátum: ekkortól tekintheted meg Szoboszlai Dominik viaszfiguráját a Madame Tussauds-ban

2025. november 10.
Szoboszlai Dominik végérvényesen a hírességek közé emelkedett. A budapesti Madame Tussauds megerősítette a hírt, hogy Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap. Az is kiderült, mikortól tekinthető meg!
Szoboszlai Dominik, a Liverpool játékosa tapsol a Liverpool FC és a Real Madrid C.F. közötti UEFA Bajnokok Ligája 2025/26-os mérkőzésén az Anfieldben, 2025. november 4-én, Liverpoolban, Angliában

Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott kapitánya és a Liverpool sztárja viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban. A futballista a legnagyobb titokban kétszer is járt a márka műhelyében, és több órát töltött a stúdiókban, ahol számos fényképet készítettek róla, és felmérték fizikai paramétereit.

A Madame Tussauds Budapest nem is olyan sokára be is mutatja Szoboszlai Dominik viaszfiguráját. November 19-től láthatja a közönség és a Dorottya utcai produkcióban kap állandó helyet.

Ez lesz az első figura Szoboszlai Dominikról a Madame Tussauds univerzumában és természetesen szelfizhetnek is világsztárral.

A Madame Tussauds Budapest több mint 60 figurával rendelkezik, és a világsztárok, valamint politikusok mellett megtalálhatóak a termekben a magyar kultúra, sport, tudomány és történelem legnagyobb alakjai.

Szoboszlai Dominik mellett olyan ikonokkal is lehet találkozni, mint a futball-legenda Puskás Ferenc, a háromszoros olimpiai bajnok Papp László, valamint a szintén háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka. A külföldi futballisták közül Lionel Messi és Cristiano Ronaldo rendelkezik figurával Budapesten.

Büszke apuka a viaszfigurát kapó Szoboszlai Dominik

Szoboszlai Dominik október 25-én ünnepelte 25. születésnapját. Aznap Buzsik Borka szerelmes és meghitt fotókat osztott meg Instagram-sztorijában, amiken szemmel látható hármójuk boldogsága.

 

 
 
 
 
 
Wyświetl ten post na Instagramie
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Post udostępniony przez Szoboszlai Dominik (@szoboszlaidominik)

Az első fotón Szoboszlai Dominik és Borka még ketten vannak, és vélhetően a március 25-én tartott esküvőjükön készült a párról.

A másik képen már családként láthatóak a fiatal házasok, hiszen miután Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik kislánya augusztusban megszületett, már nem ketten, hanem hárman alkotnak egy családot és Szoboszlai Dominik azóta úszik a boldogságban és fürdőzik az apaszerepben.

Forrás: Blikk, Fotó: Getty Imges