A divat és a közösség esete

2016. február 12. |

Mennyire képezi le a valós piaci igényeket egy crowdfunding-kampány visszajelzése? Ekkora rés tátongana a márkák kínálata és a vásárlók közt, hogy a közösségi szavazás, finanszírozás hivatott erre rávilágítani? Beléphet a „Nagyok" közé egy-egy fiatal, feltörekvő tervező, vagy megragad egy bizonyos crowdfunding-szubkultúrában? Vajon itt is a körítés ad el mindent?

Crowdvoting, crowdsourcing és crowdfunding

Az elmúlt évek egyik jelentős internetes trendje minden, ami crowd: anyagot gyűjthet, szavazhat, finanszírozhat, tesztelhet a közönség. Ez a tendencia pedig értelemszerűen a divatban is megjelent. A legnagyobb crowdfunding oldalak (Kickstarter, Indiegogo, SeedInvest) mellett megjelent számos „divatspecifikus” oldal is: lehetővé téve a fiatal, feltörekvő (és önjelölt) tervezőknek, hogy validálják terméküket, visszajelzéseket, előrendeléseket kapjanak, mielőtt egyáltalán gyártani kezdenék ruháikat, kiegészítőiket. A Krush, a Before the label és az Out of X is mind arra hivatottak, hogy te, mint „szakmai zsűri” ítéletet hozz egy-egy darab feje felett. Majd pedig a legtöbb szavazatot kapott ruhadarabok kerülnek gyártásba, ahogy a Locher Tamás által 2010-ben (társ)alapított Garmz (majd Lookk névre átkeresztelt) oldalon is tehették a követők. Azonban reálisnak mondhatjuk a kínálat és a fogyasztók ilyesfajta, piac előtti találkozását? Azt akarja majd minden ember venni, amit az adott oldal bázisa kedvel és megszavaz? Hogy lép szintet onnan az adott tervező? Letükrözik ezeknek az oldalaknak a dinamizmusa a valós, globális viszonyokat? A Wowcracy-n, az I am La Mode-on, a 2000-ben alapított Threadless-en, a 2007-es Catwalk Genius-on, a 2010-es FashionStake-en és a Cut on your bias-on (hogy csak néhányat említsek) pedig röviden pénzt gyűjthet a tervező, amiből kivitelezheti a kollekcióját. Jobb, mintha konkrét részesedést kapna, figyelő szemű munkatársat adna és állandó ellenőrzés alatt tartaná a márkát egy angyalbefektető, vagy tőkealap?

Amiért nagyon is jó, hogy ilyen van

Egyfelől a környezettudatosság. Mindenki tudja, hogy a divatipar az egyik legkörnyezetszennyezőbb ágazat: a meghatározott számú és előrendelt termékek gyártásával azonban nem keletkezik felesleg. Azt pedig egy pályakezdő dizájner nem engedheti meg magának már csak anyagilag sem, hogy túltermeljen. Arról nem is beszélve, hogyan raktározzák a márkák a megmaradt darabokat? Mihez kezdenek vele, miután lezajlik az aktuális szezon? A már fentebb említett Out of X magával a helyi kivitelezővel is összekapcsolja a tervezőt, munkát biztosítva ezzel a lokális gyáraknak, varrodáknak, szakembereknek (követve a térhódító „mindent helyben” globális trendet). Nem titkoltan megtörve az ázsiai manufaktúrák egyeduralmát. További előny a demokrácia. Légy hobbitervező, lelkes és tehetséges amatőr, stagnáló feltörekvő vagy éppen visszahúzódó, frissen végzett profi – eljuthatsz hamar a vásárlóidhoz. De valahol ennek a világnak a szerves, elengedhetetlen része a megjelenés, nem? Az összegyűjtött cikkek, interjúk, szezononkénti fotózások, bemutatók… Ennek azért van egy varázsa. Mindezek végtére is egy célt szolgálnak: hogy eladd a darabjaidat.

Amiért ez a modell nem feltétlenül működik – és amire rávilágít a divat rendszerén belül

A Business of Fashion egyik cikkében említik, hogy a Kickstarteren mindössze az elindított projektek 3 százaléka divat irányultságú. Értelemszerűen az oldal követőtábora nem érdeklődik ilyen irányba? A trend fellendülésével szinte már követhetetlenné vált a fashion crowdfunding szájtok száma – így megosztva a közösségi finanszírozás kultúrájával rendelkező, érdeklődő fashionisztákat. Számos oldalt pár éven belül bezártak, vagy beolvasztottak más cégekbe. A fiatal tervezők tőkeszerzési menekülő útvonalaként is funkcionáló oldalak (minimális) publicitása hiába, ha a tervezők oldalán erősen hiányosak a marketingismeretek, hogyan működtessenek és bővítsenek egy vállalkozást, vagy ha elakad az egész már a gyártási, kivitelezési know-how szintjén.

Van olyan friss márka, ami a már befutott, ismert brandek közé kvalifikálta magát és ily módon indult volna? Működik a dizájnfókusz a brandorientált világban? Eladja magát pusztán a termék, ha a név szinte ismeretlen? A nagy crowdfunding oldalak kapcsán merülhet fel az emberben a kérdés, ha tudja, micsoda csapat, mekkora idő-, energia- és anyagi befektetés van egy-egy csilli-villi promóvideó és ütős, csábító kampány mögött? A körítés adja el ezen a szinten is a terméket? Nyilván rámutat a Rendszer hibáira, sajátosságaira ez a tendencia: hogy túl nagy távolság húzódhat a tervező és a vásárló között. Túl sok ember foglal el helyet abban a láncolatban, amin keresztül a tervezőtől eljut a termék a vevőig. Disztribúciós rendszer? Reklámok? Piackutatás, igényfelmérés? Így pedig a „second market store-ok” is értelmüket veszítik: minek a leértékelések és az outlet-ek egyáltalán ha egyszer mindenből annyit varrunk, amennyiről pontosan tudjuk, hogy megveszik? Mennyire misztikus, átláthatatlan és rögös az az út, aminek végén a fiatal, tehetséges, feltörekvő tervező darabjai a nemzetközi divathetek kifutóira kerülnek, a vezető divatmagazinok oldalaira és a vásárlók kosaraiba?

A cikk folyatását elolvashatod az ydea.blog.hu-n! Kattints!

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Uncategorized