Budapesti újhullámos kávétúra

2015. március 24.
Budapest néhány újhullámos kávézója szokatlan kezdeményezésbe fogott. 8 hely, 8 külön világ, pecsét, gyűjtögetés, jutalom. Az alternatív városfelfedező túra neve: Budapest Coffee Tour. A TASTECODE most Silviuval, egy külföldi fotóssal teljesítette a kihívást.

A kávétúra nem újkeletű dolog. Az első ilyen kezdeményezés Londonból indult 2010-ben Gwilym Davis, a Prufrock Coffee alapítója által. Azóta a világ több nagyvárosában nagy népszerűségnek örvendett a vendégek ilyesfajta ösztönzése, és most szerencsére hozzánk is elért a hulláma.

A szervezők maguk a kávézók, akik saját idejükből és pénzükből valósították meg és tervezik tovább fejleszteni ezt az izgalmas felvetést. Céljuk a nyitottság, egymás munkájának elismerése és a vendégek arra való ösztönzése, hogy járják körbe Budapest szerintük legnívósabb helyeit. Ezzel azt is megmutatják, hogy a kávézók köré épülő közösség nyitott és elfogadó, hiszen ugyanazért dolgoznak.

A kezdeményezés nagyon szimpatikus számomra. Mindig örömmel tölt el, ha az összefogás győzedelmeskedik a megszokott széthúzás és rivalizálás helyett. Mivel én sűrűn látogatom a kampányban résztvevő helyeket, így különösen örültem, amikor egy furcsa véletlennek köszönhetően egy külföldi útitársam is akadt. Ez is mutatja, hogy az újhullámos kávé kötetlen világa érdekes barátságokat és spontán együttműködéseket hozhat létre.

A túra nem csak törzsvendégeknek és koffeinfüggőknek szól, hanem az újhullámos kávé kultúrával ismerkedőknek vagy a városunkba látogató turistáknak is. A kezdeményezés során nemcsak garantáltan kitűnő kávékat kapunk, hanem játszva bejárhatjuk Budapestet és felfedezhetjük a különböző kávézók egyedi világát is.

Mindehhez nem kell mást tenni, csak a résztvevő kávézók egyikében beszereznünk a pecsétgyűjtő kártyát, és összegyűjtenünk a pecsétek mellett a lehető legtöbb élményt is.

A résztvevő helyek:

Espresso Embassy

Madal Cafe

Kontakt

Mantra Specialty Coffee Minibar

My Little Melbourne Coffee

fekete

Kelet Kávézó és Galéria

TAMP & PULL