(A képet Takács Attila a Swing című film forgatásán készítette.)
2013-ban végeztél a Színművészeti Egyetemen, Novák Eszter és Selmeczi György osztályában. Milyen volt számodra ez az időszak?
Amikor felvételiztem, tizenhét évesen, nagyon vonzott a színművészetis lét, úgy gondoltam, nagyon jó lehet oda járni. Az első két évben szinte csak erről szólt az életem. A Színműn egy zárt burokban éltünk, mondhatni egy szigeten, a tanáraink odaadóan terelgettek bennünket a céljaink felé. Nagy érték, ami az egyetem falai között zajlik, örülök, hogy átélhettem.
Változtatott az elmúlt öt év azon, amit a pályáról korábban gondoltál?
Mielőtt felvettek, Földessy Margit színitanodájába jártam. Nem tudtam mit akarok ettől az egésztől, csak azt tudtam, hogy nagyon szeretek játszani. Felszabadultságot jelentett, egyfajta önkívületi állapotot. Aztán a Színműn értettem meg, mit is jelent színésznek lenni, minden órán valami újat. Akár a görög drámaórákra gondolok, akár a tai chi órákra, mindenhol elsajátítottam valamit, ami a mai napig hasznos számomra.
A tai chiból például hogyan tudsz a színpadon meríteni?
A gyakorlatokat alapállásban, kissé behajlított térdekkel végeztük, így védhetők ki ugyanis a legjobban a támadások. Ebből én azt szűrtem le, hogy a merev, büszke tartásból könnyen kibillenthetők, legyőzhetők vagyunk, míg egy lazább, alázatosabb állapotban, sokkal eredményesebbek lehetünk a legtöbb szituációban. Akár a színpadon is. Ez a szakma alázatot és önfegyelmet kíván.
Ezen a téren kellett fejlődnöd, vagy hoztad magaddal?
Én néha már túl alázatos, túl fegyelmezett voltam, ebben kellet változnom. Azt, hogy felvettek, ajándéknak éltem meg, amit úgy éreztem, ki kell érdemelnem. Kezdem megérteni, hogy az arányokon múlik minden, a lazaság éppolyan fontos, mint a fegyelem, hiszen ez ugyanúgy játék, mint annak idején.
Milyen az új élet az iskola falain kívül?
Ettől az évadtól a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja vagyok. Egy nagyon erős társulatba kerültem. Január 11-én mutattuk be a Pillangó című előadást, ez volt egyébként az első bemutatóm Székesfehérváron. Hihetetlenül tartalmas és izgalmas volt a próbafolyamat. Hamarosan kezdjük a Mester és Margaritát, amiben Margaritát játszom majd. Úgy érzem, jó helyen vagyok.
Korábbról van olyan este, amely valamiért különösen emlékezetes számodra?
Az 1/2 kegyelmű az egyik vizsgaelőadásunk volt az egyetemen. A darabtemetés csodálatosan sikerült. Úgy éreztem, mindenki szárnyakat kapott aznap este. Olyan pillanatok születtek meg ezen az előadáson, amik korábban soha. Biztos sokáig emlékezni fogok arra az estére.
A színház mellett a film világába is belekóstoltál. A Swing című zenés moziban olyan nevekkel dolgozhattál együtt, mint Törőcsik Mari, Csákányi Eszter, Ónodi Eszter.
Hatalmas élmény volt! Abból is tanultam, ahogy a kamera előtt dolgoznak, és abból is, ahogy az életben léteznek. Akarva-akaratlanul is közel kerültünk egymáshoz, különösen a sminkbuszban voltak nagy nevetések. Egyébként is jó volt a hangulat a forgatáson, amiért mindenképpen felelős a rendező is, Fazekas Csaba.
(A Couch surf című filmben Fullajtár Andreával.)
Hamarosan a mozikba kerül Dyga Zsombor vígjátéka, a Couch surf. A film rengeteg epizódból áll össze. Tulajdonképpen így egyetlen jelenetben kell megmutatnod magad.
A mi részünk tulajdonképpen krimi, és sok információ homályban marad. Teljesen a nézőn múlik, mit olvas ki belőle. De szerintem ez az izgalmas benne. Korábban már leforgattuk a jelenetet a filmbe, egy hátborzongató helyszínen Szlovákiában, egy sziklán a szakadék szélén, de sajnos a köd miatt nem látszott a gyönyörű panoráma, pont az, amiért odamentünk. Így született meg a végleges jelenet, ami persze legalább annyira nagy kihívás volt számomra, mint az előző.
Mit gondolsz, a színpad vagy a film a te utad?
Sokáig azt gondoltam, hogy a film. Azt éreztem, hogy a kamera előtt jobban át tudom adni, amit szeretnék. A színpadnak viszont pont az adja a varázsát, hogy csak ott és csak akkor történhet meg, hogy minden előadás más. Ennek egy szélsőséges példája a Bűn és bűnhődés című előadásunk a Jurányi Inkubátorházban. Csak egy néző nézheti ezt az előadást, ő játssza Raszkolnyikovot, neki beszélnek a szereplők, vele történnek az események. Itt aztán hatványozottan érvényes az, hogy minden előadás teljesen más, hiszen attól az egy nézőtől függ az előadás nagy része.
Ha egyetlen szóval kellene összefoglalnod, mit jelent számodra a színészet?
Mesélést.
