A munkám a szenvedélyem: Szokolay Lilla biztonságpolitikai szakértő

2020. január 27.
Minden héten olyan szerencsés embereket mutatunk be, akik számára a munkájuk az életük egyik értelme, a szenvedélyük. Reméljük, példájuk másoknak is erőt ad az esetleges váltáshoz, vagy jelenlegi élethelyzetük értékeléséhez, átalakításához. Ismerkedjetek meg Szokolay Lilla biztonságpolitikai szakértővel, aki Katarban találta meg az álommunkáját.

Amikor 13 évesen beiratkozott az első hastáncórájára, még nem sejtette, hogy 10 év múlva az arab nyelv és kultúra áll majd élete középpontjában. Az egyetemen a Koránt olvasta, ókori arab szövegeket fordított, majd azért, hogy elsajátítsa a modern arab nyelvet, ösztöndíjasként kikerült Katarba. Később egy elit londoni egyetemen folytatta a tanulmányait, ahol már diplomáciát, biztonságpolitikát tanult. Jelenleg Katarban él, és fiatal európai nőként egy férfiak uralta területen kamatoztatja a megszerzett tudását.

Magyarországon, magyar családban nőttél fel, ahol senki nem beszél arabul. Hogyan került az életedbe az arab nyelv és kultúra?

Saját magam találtam rá. Már általános iskolás koromban nagyon érdekeltek az ókori kultúrák – a történelem volt a kedvenc tárgyam az iskolában –, sokat olvastam róluk. Elkezdtem arab zenéket hallgatni, ekkor figyeltem fel arra, milyen szép, dallamos is ez a nyelv. A zene hatására megtalált a hastánc, 13 évesen szerettem bele, és nagy lelkesedéssel jártam hastáncórákra. Sokan gondolják azt, hogy a hastánc egy szexi, magamutogató műfaj, nem tudják, hogy van egy klasszikus, elegáns változata is versenyekkel, fellépésekkel. Én ezt követtem. Részt vettem versenyeken, sikerült első helyezést elérnem rajtuk. Aztán jöttek a privát fellépések és az oktatás, amiket szerettem, de igazából akkor is elsősorban magamnak táncoltam.

A gimnázium alatt sok külföldi barátom lett, köztük néhány nálunk tanuló arab diák, akik által még közelebb került hozzám ez a kultúra. Szenvedélyem az utazás, így meglátogattam őket a hazájukban, a családjuk befogadott pár hétre, megismerhettem a szokásaikat, együtt főzhettem velük a konyhájukban. Érettségikor már tudtam, arab szakon szeretnék tovább tanulni az egyetemen.

Mit szólt a családod ehhez a döntésedhez?

Eleinte nem örültek neki, úgy gondolták, ebből nem lehet megélni. Mire jó egy arab szakos diploma Magyarországon? Sikerült meggyőznöm őket arról, hogy mivel nem sokan beszélik ezt a nyelvet itthon, pont ezért különleges, és pont ezért lesz majd munkám. Az ELTÉ-n és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen lehet arab szakon tanulni, én a Pázmányra felvételiztem, ahová tizenkettőnket vettek fel. Rendkívül intenzív volt ez a szak, az első féléves vizsgán a fele társaság kihullott, három év múlva pedig csak hárman diplomáztunk le. Ezt óriási sikernek könyveltem el, hiszen hatalmas akaraterő és szorgalom kellett hozzá.

Azt kaptad az arab szakon, amire vágytál?

Nem teljesen. Itthon az arab szakon klasszikus arab nyelvet tanultunk, a Koránt olvastuk és ókori szövegeket fordítottunk. Engem sokkal jobban érdekel a mai, modern arab világ, a jelenkor politikája. Tudtam, hogy ebben az irányban folytatom a tanulmányaimat, és azt is, hogy nem Magyarországon. Elkezdtem ösztöndíjak után nézni, ki akartam jutni a térségbe, hogy ott tanuljam meg az élő, beszélt nyelvet, és részese lehessek a modern kultúráknak. Több ösztöndíj közül az Öböl-térséget választottam, amit teljes mértékben a katari állam fizetett. A világ bármely országából lehetett pályázni rá, a 700 jelentkező közül kerültem be a 25 kiválasztott diák közé. Én voltam az első magyar ezen a képzésen. Hiába ismertem már valamennyire az arab kultúrát, nagyon sok minden sokkhatásként ért. Itthon kamaszkoromtól kezdve megszoktam, hogy önálló vagyok, nem korlátoz semmi. Katarban a diákélet ehhez képest egy börtönnek tűnt, felnőtt emberként minden este 10-re be kellett érnünk a kollégiumba, bárhová mentünk, jelenteni kellett, nem tölthettük az éjszakát a kollégiumon kívül. Busszal szállítottak reggel az egyetemre és vissza. Nehezen szoktam hozzá ehhez az életformához, de arra jó volt, hogy minden időmet a tanulásnak szenteljem, megtanultam a modern arab nyelvet és a diákokkal, professzorokkal szoros kapcsolatot építettem ki. Amikor egy év múlva eljöttem Katarból, nem találtam a helyem, elutaztam három hónapra Ázsiába, újabb kultúrákat megismerni. Ekkor érett meg bennem a gondolat, hogy továbbtanulok, és megcsinálok egy mesterképzést Angliaban. A családom és a barátok támogatásával felvételiztem a University of London Afrikai és Keleti Tanulmányok Intézetének nemzetközi kapcsolatok és diplomácia szakára (SOAS).

Katar után London kicsit más világ. Nem csak időjárás szempontjából.

Nagyon magas színvonalú egyetemre kerültem, ahol diplomáciára, külpolitikára és biztonságpolitikára specializálódtam. Itt teljes mértékben kinyílt előttem a világ. Különböző nemzetiségű diáktársaim voltak, csupa nyitott gondolkodású, színes egyéniség, akiktől rengeteget tanultam. A biztonságpolitikát oktató professzorunk felfigyelt rám, tetszett neki a történetem, hogy magyarként Katarban tanultam, és hogy milyen sok mindent tudok az ország nemzetbiztonságáról. Beajánlott egy független kutatóintézetbe (Royal United Services Institute for Security and Defence Studies), ahol három napon belül már kezdtem is. Ez az intézet többek között az angol kormánynak ad a Közel-Kelettel kapcsolatos politikai tanácsokat. Diákként a két kezünket összetettük, ha bejuthattunk ide egy-egy előadásra, és én öt hónapig dolgoztam itt az ország legismertebb szakértői mellett. Katari diplomatáknak, katonai vezetőknek tartottunk továbbképzéseket, 25 arab férfivel voltam egyedüli nőként összezárva egy teremben. Államfőkkel tartottunk kerekasztal-beszélgetéseket és rendeztünk nemzetközi konferenciákat. Elképesztő tapasztalat volt a világ politikai törvényhozásának a központjába csöppenni. Kezdtem másként látni Katart, fantasztikus kapcsolatokra tettem szert, és arra gondoltam: ha visszamegyek, és lesz egy jó munkám, már nem leszek annyira kiszolgáltatott, mint diákként voltam. Az egyik tábornok beajánlott egy katari biztonsági céghez, akiknek a delegációjával először végiglátogattuk Anglia legfontosabb konferenciáit. Miután bizonyítottam nekik a rátermettségemet és a tudásomat, bedobozoltam, és átköltöztem Londonból Katarba. A jelenlegi munkahelyemet hosszabb keresés után találtam meg, nyolc hónapja dolgozom itt, és úgy érzem, megtaláltam álmaim munkáját.

Mit csinálsz pontosan?

Egy tekintélyes katari cégcsoport vezérigazgatójának vagyok a jobb keze. Ez a munkakör nem csupán asszisztensi feladatokból áll, amikor ő nincs az irodában, én veszem át a feladatait. Ő angol állampolgár, elég sokat utazik. Én figyelek a felsővezetők beosztására és a megfelelő stratégiák kialakítására vállalatszerte. A cégcsoportnak több profilja van, biztonságtechnika (katonai, hadipari és civil), létesítménygazdálkodás és rendezvényszervezés. A Katarban található emiri paloták 70 százalékának, illetve 300 iskolának az üzemeltetését, a biztonságvédelmét is mi biztosítjuk. A biztonsági és védelmi részleg az ország szinte minden rendészeti és katonai egységének tart tréninget, brit szakemberek segítségével több ezer biztonsági őrt készít fel a 2022-es foci-világbajnokságra. Marketinges csapatunk országimidzs-fejlesztést végez Katarnak, többek közt FanZone-okat és koncerteket szervez a világbajnokságra.

Milyen nőként egy ilyen vállaltnál dolgozni?

A felső vezetőség nagyrészt brit és arab nemzetiségű tagokból áll, a tulajdonosok és az üzletfeleink katariak. Egy kivételével mind férfiak. Fiatal nőként eleinte megküzdöttem, hogy elfogadják a tudásomat, a mondanivalómat. Sokan a külsőmet vették csak észre, sokat kellett bizonyítanom ahhoz, hogy rájöjjenek, agyam is van.

Előny, hogy csinos, fiatal nő vagy ebben a férfias munkahelyi világban?

Igen, teljes mértékben. De ezzel senki nem él vissza. Persze hozzá kellett szoknom az ártatlan flörtölésekhez, a viccelődésekhez, ami itt sokszor elofordul.

És mi lenne, ha valaki tovább merészkedne, és szóban vagy fizikailag bántalmazna?

Valószínűleg saját magamat kellene megvédenem, és okosan megszabnom a határaimat.

Mi a stratégiád ebben? Hogyan bánsz a férfi munkatársaiddal, ügyfeleiddel?

Az arab ügyfelekkel, megrendelőkkel kapcsolatban rájöttem, hogy ha okosan, kedvesen, de meggyőzően tálalom nekik a tudásomat, óriási előnyre tehetek szert. Mindent elérhetek náluk. Nagy pozitívum, hogy jól beszélem a nyelvüket, ismerem a szokásaikat, ezt nagyon nagyra értékelik. A saját munkatársaim között nehezebb volt kivívni a helyemet, mert bennük sokkal inkább él az előítélet a korom, a nemem és a magas beosztásom miatt. Az elején konkrétan megmondták, hogy vegyek vissza, nem fogadták el azt, amit mondtam, megkérdőjelezték a véleményemet, az információimat. Csöndben maradtam, és kivártam. Végül bebizonyosodott, hogy amit addig mondtam, mind helyes volt, és ők tévedtek több esetben is. Ezek után kezdtek elismerni, és öt hónapos közös munka után előléptettek egy magasabb pozícióba. Saját projektem van, csak én tárgyalhatok a megbízókkal, akik a katari kormány képviselői. A projekt a világbajnokságra való felkészüléssel kapcsolatos.

Milyen nyelven tárgyalsz velük?

Az angol a megszokott üzleti nyelv, de előfordul, hogy néha átváltunk arabra. Ezek nemcsak üzleti, hanem emberi kapcsolatok is, az arab a partnereknél azért fontos, hogy megbízzanak benned, elfogadjanak. Bármennyire is okos lehetsz, ha nem vagy szimpatikus nekik, nincs üzlet. A tárgyalások elején jó fél órát csak arról beszélgetünk, ki mit csinált a hétvégén, hogy van a család, kinek milyen hobbija van. Ezeket a bevezető köröket mindig le kell futni, utána térhetünk csak át a bizniszre.

 Mit szólnak hozzá, hogy magyar vagy?

Nagyra értékelik, hogy egy olyan országból jövök, aminek semmi köze az arab kultúrához, és ehhez képest többet tudok az országukról, a vallásukról, a nyelvükről, mint jó néhány helybéli. Meg szoktam kapni tőlük, hogy sokkal kataribb vagyok, mint ők.

Van elvárás, hogyan kell öltözködnöd, viselkedned ebben a munkakörben? Gondolom, ha szűk farmerben, vagy miniszoknyában mennél be dolgozni, tárgyalni, fennakadna a szemük.

Nincs dress code, de mindenki tudja, mi a szabály. A vezetőktől elvárás, hogy kulturáltan nézzenek ki.  Ha miniszoknyába mennék dolgozni, azt jelentené, hogy nem ismerem az itteni kulturális szokásokat, és ez levonna az értékemből. Valószínű, nem lennék alkalmas a vezetői posztra. Én mindig konzervatívan, de csinosan öltözködöm, soha nem veszek fel kivágott felsőt vagy rövid szoknyát. Mindig elegánsan, magas sarkúban járok dolgozni. Gyönyörű darabokat lehet itt kapni, nagyon szeretem a keleti és a nyugati divat ötvözését.

Mi az, amit a legjobban szeretsz a munkádban?

Azt, hogy gyorsan jön a pozitív visszajelzés, és engem ez inspirál. Az, hogy fiatal, külföldi nőként elfogadnak, sőt sokszor csak velem szeretnének üzletet kötni, nagy siker. Ez nem csak a külsőm miatt van, ténylegesen ismerem az etikettjüket, a gondolkodásmódjukat, és ez tetszik nekik.

Mi az, ami a legnehezebb a munkádban?

Katarban a lakosság 88%-a külföldi, ebből 67% az ázsiai (indiai, nepáli, Fülöp-szigeteki) olcsó munkaerő. Sajnos ez együtt jár azzal, hogy elég egyszerű emberekről van szó, akikkel nem könnyű együtt dolgozni. Meg kellett tanulnom türelemmel bánni velük, az ő szintjükön kommunikálni. Az én munkám tőlük is függ, nekem is érdekem, hogy ők haladjanak. Anglia után ez nem ment rögtön, ott ahhoz voltam szokva, hogy iszonyatos a pörgés, a maximalizmusom nem ismert határokat.

Mennyit dolgozol egy nap?

Katarban a különböző szektorokban más-más munkaidő van. A privát szektorban általában reggel 7-től délután 4-ig tart a munka. Nálunk ezt rugalmasan kezelik, mivel én a nagyfőnöktől függök, az ő munkabeosztásához igazodom. 6.45-től elérhetőnek kell lennem, bármilyen vészhelyzetet azonnal tudnom kell kezelni. Van, hogy este 9.30-kor hívnak fel a kormánytól dokumentumokért. Onnantól, hogy beléptem az irodába, nincs megállás, még ebédelni sincs időm általában. Az angol főnököm maximalizmusa és az én megfelelni vágyásom együtt elég gyors tempót diktál. De ez a fajta hozzáállás viszi előre a céget a siker útján. Amikor fáradtan hazamegyek, sportolással, meditálással vezetem le a napi stresszt.

A háttértudásodon kívül milyen tulajdonságaidnak köszönheted, hogy ilyen fiatalon megállod a helyed ezen a pályán?

Szerintem elég erős a személyiségem, képes vagyok kiállni magamért. Ebben a világban nagy a harc a jó pozíciókért, a maximumot kell kihozni magadból. Amikor az embert kritika éri, az építő jellegűeket nem árt megfogadni, a negatívakat el kell tudni engedni. A saját magad által felállított elvárásoknak kell megfelelned, és nem foglalkozni a negatív kommentekkel, amelyek megpróbálnak visszahúzni.

Előfordult veled, hogy elsírtad magad a munkahelyeden?

Egyszer, de csak majdnem. Végül lenyeltem a könnyeimet. Valami történt a telefonommal, és nem ébresztett fel reggel az ébresztő. Elaludtam, és csak 11 órára értem be dolgozni. Nem tudtam telefonálni sem, a főnököm nem értette, mi történhetett velem. Borzasztóan leszúrt. Igazából nem az ő viselkedése bántott, magamra voltam iszonyatosan dühös. Úgy éltem meg, az, hogy elaludtam, emberi hiba, és én nem engedhetem meg magamnak ezt a hibát.

Folyamatosan férfiak vesznek körül a munkádban, nekik kell megfelelned. Milyen hatással van ez a személyiségedre? Nem keményedsz meg nagyon ettől?

De igen. Egyértelműen érzem, hogy keményebb lettem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy elgyengüljek. Ugyanakkor sokszor pont a női világlátásom szolgál jó tanácsokkal a többségben lévő férfi gondolkodásmódnak, és ezeket általában meg is fogadják a férfiak. A párkapcsolataimban eddig mind büszkék voltak rám, elismerték a munkámat. Tetszett nekik, hogy önálló, független nő vagyok.

10 év múlva még csak 37 éves leszel. Hol látod magad akkor? Milyen életet szeretnél magadnak?

Nagyon szeretnék családot, gyerekeket, de azt még nem látom, mindezt hogyan tudom majd összeegyeztetni a munkámmal, az ambícióimmal. Apukámtól a kemény üzleti vonalat tanultam el, anyukámtól pedig a legszeretetteljesebb anya, háziasszony példáját örököltem. Mind a kettő elég erős bennem. Remélem, találok egy olyan párt, akivel egymást támogatva családot tudunk alapítani, amely mellett mind a ketten dolgozunk, de a saját, közös világunk lesz számunkra a biztonsági zóna az életünkben.

Fotó: László Krisztina