Nem kevés irónia rejlik abban a tényben, hogy 2019-ben a Time magazin Greta Thunberget választotta az év emberének. Bár a 17 éves svéd klímaaktivista érdemeihez kétség sem fér – hiszen a Fridays For Future révén világméretű diákmozgalmat indított el heti klímasztrájkjaival, és rendszeresen szólal fel a klímaváltozás kérdéséről az Európai Unió, az ENSZ és más világszervezetek rendezvényein –, minden eddigi tevékenységének éppen az lenne a célja, hogy Greta Thunberg ne 2019-ben legyen az év embere, hanem néhány száz év múlva értékelhesse majd az akkori Time magazin mindazt, amit a lány az élhető jövő elérésének érdekében tett.
Amikor 2019 augusztusában Thunberg elveihez hűen a lehető legkisebb környezeti terheléssel járó közlekedési módot választotta, és Nagy-Britanniából New Yorkba hajózott a Malizia II versenyjacht fedélzetén, hogy felszólaljon az ENSZ klímacsúcsán, nem csupán elismerő szavakat kapott környezettudatos szemléletéért, hanem – a számára már valószínűleg megszokott módon – egészen elképesztő mennyiségű kritikát is, úgy az átlagos közösségimédia-használóktól, mint politikusoktól.
Ugyanakkor a világ figyelmének középpontjában New York felé tartó tinédzser lány képe felidézhet emlékezetünkben egy valamikor hasonlóan ismert fotót is: 1897-ben a Cambridge-i Egyetem szenátusa szavazást kezdeményezett arról, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben a női hallgatók ne csupán az egyetem képzéseit végezhessék el, hanem erről diplomát is kaphassanak. Bár a javaslatot leszavazták, mindez komoly felzúdulást váltott ki a férfi hallgatók körében, akik tiltakozásuk során elégettek egy bábut, amely egy kerékpáron ülő nőt formázott. Ebben a kultúrtörténeti pillanatban a bicikliző nő képe megragadta mindazt a haladást – egy nő, saját maga által vezetett közlekedési eszközön, amelyen egyedül oda mehet, ahová akar, még akár egyetemre is –, amely egyesek számára tűnhetett a vég kezdetének, míg másoknak mindössze aprócska előrelépést jelentett csak.
Ahogyan a képzett, kerékpározó nők ráirányították a figyelmet azokra a problémákra, amelyekkel a világ 1897-ben még nem tudott zökkenőmentesen megbirkózni, úgy a New Yorkba hajózó, az ENSZ előtt beszédet mondó 17 éves lány puszta létezése is szembesít bennünket mindazokkal a kérdésekkel, amelyeket inkább elkerülnénk: azzal, hogy bánunk, hogy bánik és beszél a világ a nőkkel és a lányokkal, hogy mennyire vonakodva változtatunk a jelenünkön azért, hogy legyen jövőnk, és mennyire nem tudunk elszámolni a tetteinkkel, ha azt a jövő nemcsak valamilyen távoli és absztrakt módon kéri számon rajtunk, hanem egy csendes, kitartó, rettenthetetlen fiatal lány személyében. Csak remélhetjük, hogy Greta Thunberg minden nehézség ellenére továbbra is kitartóan halad a saját maga választotta úton – gyalog, kerékpáron vagy hajón –, és nem csupán a tavalyi év, de megannyi elkövetkező év embere is lesz.
