Nagyobb figyelmet érdemel, amikor épp nincs baj
A napi rutin, az állandó rohanás miatt, csak akkor „nevelünk”, amikor baj van. Valljuk be, legtöbbször csak akkor jelzünk vissza a gyereknek a viselkedéséről, amikor valamit rosszul csinált vagy ha látványosan ügyes volt.
Sajnos a hétköznapokban a gyerekkel szemben támasztott kéréseink rutinná válnak. Nem dicsérjük olyan viselkedési formákért, amit már harmadszorra csinál. Ráadásul ettől nem is érezzük rosszul magunkat, mert azt is hallhatjuk ezer felől, hogy ne dicsérgessük mindenért ok nélkül. De vajon ez tényleg indokolt? Vajon nem esünk át a ló másik oldalára ezzel? Nem lehetne szóvá tenni gyakrabban azt, hogy örülök annak, ami most van? Örülök annak, hogy most nincs hiszti, nincs verekedés… (ráadásul ez már nem is túlzott és megalapozatlan dicséret, hanem a saját érzelmi állapotunk kinyilatkoztatása, amely mind saját magunk, mind a gyermek számára pozitív energiákkal való feltöltődést biztosít, az érzelmi intelligencia fejlesztéséről nem is beszélve). Mennyire lesz más a gyerek önértékelése és mennyire lesz más a mi saját megélésünk a gyermekünk viselkedésével kapcsolatban, ha ugyanolyan intenzitással, mint eddig (vagy még sokkal inkább) a rossz helyett a rossz hiányára figyelünk.
Fókuszban az öröm
Amire fókuszálunk, az felnagyítódik. Ha a gyereknevelésben a rossznak megélt dolgokat állítjuk figyelmünk középpontjába, egy idő után elkezdjük a valóságosnál sokkal nagyobbnak látni a bajt, és ezzel elindítunk egy negatív spirált, aminek a végén ott lesz egy önérzetében mélyen megbántott és frusztrált gyerek, és egy kudacélményétől és felelősségének súlyától megroggyant önértékelésű szülő, akik mindketten nagyon rosszul érzik magukat.
Ha a folyamatos bosszankodásra és leszidásokra fordított energia áramoltatása helyett csak a legapróbb jót, vagy akár a problémamentes állapotot tanuljuk meg észrevenni és értékelni, akkor a gyerek is megtanulja, hogy meglássa és értékelje saját és mások pozitív megnyilvánulásait, ráadásul keresni is fogja azokat.
Megtanulja észrevenni a közös, jó élményeket és azt, hogy ez pont ott van, ahol a pozitív szülői figyelmet is találja. Ez egy nagyon erős motiváció. És hogy ez hogyan hat a szülő pszichológiai jóllétére, hangulatára? Most következne az a rész, hogy: Brit kutatók szerint… De nem fog. Inkább próbáljuk ki és nézzük meg, hogyan hat ránk ez a koncentrált figyelem!
Hol kezdjük?
Az egyszerű, hétköznapi helyzetekben! Nézzünk néhány példát. Még az egymást állandóan piszkáló vagy bántó testvérek életében is van olyan 2 perc naponta, amikor éppen nem egymást marják. Ezt a helyzetet kell nyakon csípnünk! Tehát amikor épp lenne egy kis időnk a mosogatásra vagy a portörlésre, mert nem kell döntőbírót játszanunk a testvérek között, akkor menjünk oda a gyerekekhez és mondjuk el, most milyen jól érezzük magunkat, hogy nem bántják egymást, hogy milyen jó testvérek. Ha már egy kicsit nagyobbak, kérjük meg őket, hogy később meséljék majd el együtt, mit játszottak ilyen békésen.
Vagy amikor a boltban épp van „lehetőségünk” belapakolni a kosarunkba egymás után a tejet és a gabonapelyhet veszekedés nélkül, akkor mondjuk el gyermekünknek, milyen jó, hogy most nem dobja le magát a földre, milyen jó kedvünk van ettől és úgy haladunk a vásárlással mint a villám. Próbáljunk koncentrálni a hasonló jelenségekre legalább két napig. Figyeljük meg hatását saját hangulatunkra és a gyermek(ek) viselkedésére.
Vegyük észre, tegyük szóvá!
A Plukkido játékok tervezésekor rejtett célunk az erre a szemléletre való figyelemfelhívás volt. Mert ha a család életében központi helyet elfoglaló, pozitív megerősítésre épülő játék beépül a hétköznapokba, látványosan és hatékonyan késztet minket arra, hogy foglalkozzunk a jó dolgokkal, a problémamentes állapotok fókuszba helyezésével. Ráadásul egy idő után gyermekünk igényelni is fogja. Előfordulhat, hogy épp ő fog figyelmeztetni rá, ha okunk van az örömre. Ebben is nagyon ügyesek a kis Plukkido használók.
Még több a gyerekneveléssel kapcsolatos cikket találsz a plukkido.hu blog rovatában!
Fotók: Profimédia – Red Dot
