Pásztor Anna testvére, Simi nővérével a kezdetektől jelen van az együttes életében, ami idén kerek évfordulót ünnepel. Körülöttük változik a csapat, de ők ketten az Anna and the Barbies szíve és lelke, amit létrehoztak, pedig mérföldkő a magyar popzenében.
20 év… Gyakorlatilag egy generáció nőtt fel a zenétekkel…
Bizony, 20 év. Bár ezt igazából szekcionáltabban látjuk, mert például első vonalas rajongókból már legalább a negyedik generációt éljük. Ez azért érzékelteti számunkra is az idő múlását. Szerencsére egy-egy nagyobb koncerten megjelennek azok is, akik 10-15 éve voltak az első vonalban. S bár kicsit hátrébb állnak már, de mégis jó látni, hogy még mindig velünk vannak.
A 20 év alatt ti is felnőttetek velük együtt? Megkomolyodtatok esetleg?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy egy picit lazábbak lettünk. Szerintem nem akkora az izgulás, mint régen. Nincs megfelelési kényszer, szép lassan elengedtük. Megtanultuk, hogy azzal kell foglalkozni, ami éppen minket aktuálisan érdekel. Akkor van csak esély, hogy más számára is érdekes legyen, amit csinálunk. Szerencsére Magyarországon ez nem egy iparág, úgyhogy rajtunk sincs olyan nagy nyomás, nincsen se kiadói, sem egyéb részről elvárás, hogy ugyanazt kéne csinálnunk. Úgyhogy mi ilyen szépen, természetesen növünk, mint egy növény, és ehhez az kapcsolódik, akinek tetszik.
Érzed azt, hogy vannak megújulásaitok?
Néha van egy pici mozgás a legénységben, ami természetszerűleg hoz egy kis változást magával. Például az utóbbi félévben, hogy a billentyűsünk félig visszament a civil életbe, teremtett egy új helyzetet, ami arra késztetett, hogy újragondoljuk a régi dalainkat, de végül ez is egy izgalmas játék lett. Úgy működtünk mindig, hogy amikor van szükség dalokra, akkor kinyitjuk a csapot és szerencsére jönnek az új dalok. Az élet persze hozza a nehézségeket is, előfordulnak mélypontok, de ez szerencsére nem befolyásolja a zeneírást hosszú távon.
Előfordulnak mélypontok, de ez szerencsére nem befolyásolja a zeneírást hosszú távon
Hogy működik ez a „csap, amit megnyittok”?
A szövegnek valahogy meg kell születnie, annak van egyfajta csoda jellege, a zene viszont nagyon egyszerűen szokott kapcsolódni hozzá. Ha van egy szöveg, akkor összeülünk Annával dalt írni. Néha van rá épp negyedóra, vagy húsz perc, hogy csöndben valahol leüljünk. Ilyenkor nézegetjük a szöveget és próbáljuk elképzelni, hogy mi állna jól neki, aztán egy-két hang elindítja a folyamatot és megszületik a zene. Nem szeretem ezt túlmisztifikálni, de ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy az egész folyamatban van valami csodaszerű. A mi szerepünk az egészben pedig alapvetően az, hogy hajlandóak vagyunk odaadni magunkat annak a pillanatnak, amiben épp azok a dalok benne vannak. Ha az ember nem erőszakoskodik fölöslegesen, akkor egyszerűen megérkeznek. Hajlamos vagyok azt gondolni, hogy az ember alkotás közben inkább hangszer, mint játékos.
Június 22-én lesz a Margit-szigeten a jubileumi koncertetek. Mit lehet erről tudni?
Igazából két-három évente szokott lenni egy nagyobb „megőrülésünk”, most ez pont egybecseng a 20. évfordulóval. Anna alapvetően a kreatív ötletadója ezeknek a koncerteknek. A június 22-i bulinak lesz egy divatbemutató része, amiben divattervezők segítségével megjelenik a 20 év ruhákban. Lesz egy táncos oldala, ami az Anna táncos múltjára reflektál. Ami engem az eseményben a leginkább érint, hogy átdolgozom az elmúlt 20 év zenei anyagát, és új hangszerelést kap most minden dal szinte, úgyhogy ez egy abszolút újdonság lesz mindenki számára. És van egy új akusztikus, beszélgetős színházi projektünk is, aminek a zenei anyaga szintén kap egy blokkot valahol a koncert közepén.
Mesélj nekem picit a 20 év 20 dalszöveg kiadványról, ami szintén az évfordulóra készült.
20 dalunkhoz készült egy-egy grafika Krizbo közreműködésével, az egészből pedig csináltattunk merített papírra egy nagyalakú, gyönyörű szép albumot, ami kicsit kódex jellegű. Ez egy 50 darabos limitált kiadás és lassan a végén is járunk a készletnek.
Hogy válogattátok össze a dalszövegeket a kódexbe? Mindenkinek van kedvence?
Anna válogatta össze ezeket, a legtöbb szöveget ő is írta. Nekem is van egy dalom benne, de azért ilyenformán ez kicsit az ő könyve.
A húsz évből mi az a számodra kedves emlék, fellépés, amit magaddal viszel a következő húsz évre?
Van egy pár ilyen, szerencsére. Az együttes pályafutásának legelején volt egy Fészek nevezetű hely a belvárosban, ahol Benkő Balázs (az omegás Benkő László fia) felkarolt minket. Ott léphettünk fel mi is, és onnan indult ez a kis hólabda, ami lavinává érett időközben. Aztán 2010 környékén az A38 tetőn játszottunk. Hangbeállás után könyököltünk fönt a korláton és néztük, ahogy rengeteg ember áll sorban a hídnál, és sóvárogva találgattuk, hogy melyik nagy banda játszhat a lenti részben, akire ez a sok ember érkezik, mígnem kiderült, hogy ők mind a mi fellépésünkre jöttek. Az is egy emlékezetes, nagy pillanat volt az életünkben.
Nem is tud az ember annyit játszani, hogy abban ki lehetne égni
Tele van a naptáratok a nyárra a 20 éves koncert után is. Hogy bírjátok ezt?
Magyarország nagyon picike. Itt az a mennyiség, amit lehet játszani, az is kevés, így ez egy biztonságos, kellemes közeg, amiben nem kell belehalni abba, hogy menni kell játszani. Nem is tud az ember annyit játszani, hogy abban ki lehetne égni. Izgatottan várjuk minden fellépés napját, az az igazi ünnepnap számunkra. Amikor viszont nagyon besűrűsödik a naptár, akkor szerencsére az idő nyúlik meg jótékonyan. Mintha napok telnének el két koncert közt, pedig csak egy kis alvás és délelőtti készülődés választja el őket egymástól.
Készül már az új album? Esetleg a 20 év tiszteletére?
Igen, valami biztosan lesz. Anna itt most ígérne sok mindent, mert ő zenekari fronton nagyon hisz az önbeteljesítő jóslatokban, de egyébként is úgy készülünk, hogy lesz album. Sok dal készülődik épp, úgyhogy igazából akadálya nincs annak, hogy legyen új lemez. Ezenfelül pedig volt egy Light Session nevezetű 3 számos stúdió live felvétel, ami a régi Pannónia stúdióban készült, lehet, annak is lesz folytatása.
A távolabbi jövőt, hogy látod? Vannak esetleg fix célok, mérföldkövek?
Alapvetően nem vagyunk nagyon előre tervezősek, úgyhogy örülünk, hogy az év végéig a főbb pilléreket leraktuk. Most 20 évesek vagyunk, végigmegyünk ezen az éven és meglátjuk, hogy akarunk-e bármibe belenyúlni, vagy pedig ezt akarjuk így tovább folytatni. Félre ne értsd, mindenképpen folytatni akarjuk, csak a hogyan a kérdés. Meg kell lássuk az év végére, hogyan érezzük magunkat.
Személyes célod a zenélés területén van esetleg?
Annyiban nagyon izgalmas nekem most ez az időszak, hogy hamarosan lesz Veszprémben életem első szólókoncertje. Ez nekem most egy elég nagy falat. Egy teszt lesz tulajdonképpen, ami után eldől, hogy egyáltalán szeretem-e ezt a felállást. Ha működőképes, akkor biztos ebből lesz is szórványosan fellépés. Egy ideje létezik a P.S. Overdrive nevezetű szólóprojektem, amivel nagyjából 3-4 évente történik valami. Idén be kell fejezzek egy teljes albumot ezzel a projekttel, szóval ez mindenképp felpörgeti az eseményeket ezen a fronton. Továbbá otthon van egy szépen bővülő kis stúdióm, ahol nap mint nap dolgozom saját és mások lemezein producerként és hangmérnökként is.
Mit lehet tudni a szólóprojektedről?
Az az igazság, hogy egyelőre nem nagyon látszódott belőle sok minden. Néhány évente megjelenik egy-egy dal vagy egy videoklip. Annával kettőnknek van egyfajta közös zenei világunk, viszont van egy saját zenei stílusom is. Világéletemben az volt a vágyam, hogy úgy tudjak dolgozni, hogy a dal megírásától egészen a gyártásra kész masterig meg tudjam csinálni a teljes munkát. Ebben a projektben ezt a tudást aztán ki is tudom használni a végletekig.
Gondolom, emellett folyamatosan tanulsz, fejleszted magad…
Abszolút. Engem az iskolai tanulmányok sosem tudtak igazán lekötni, mert nem tudok figyelni másra, csak arra, ami épp foglalkoztat. Ezért aztán úgy gondoltam, hogy valószínűleg a tanulásra nem vagyok igazán alkalmas, cserébe viszont amivel foglalkozom, végtelenül bonyolult feladat. Egyszerre vagyok szerző, zenész producer, hangmérnök. Ezt az összeset görgetem magammal és próbálom minél magasabb szinten űzni, ami rengeteg tanulással jár.
Nem tudtam, hogy zenész leszek.
A zene hogy jött az életedbe? Mikor lépett be?
Nem tudtam, hogy zenész leszek. Általános iskolában kitaláltuk, hogy zenekart csinálunk, de nem tudott senki semmilyen hangszeren játszani. Ennek ellenére elkezdtük és ez szép lassan egyik lépésről a másikra, gyakorlatilag megmentett engem az iskolai bénázásomból fakadó letargiából. Mondhatni helyére tette a dolgokat a zene, úgyhogy elképesztően hálás vagyok azért, hogy ez megtörténhetett velem.
Képezted is magad zeneileg, ugye? Tanultál?
Igen, jártam magántanárhoz, bár nem mint gitáros, hanem mint énekes. Tehát egy kis kerülő úton indultam a tanulmányaimban, így lettem énekes végzettségű Kőbányán, a Kőbányai Zenei Stúdióban. Volt például egy jazzverseny a Magyar Rádióban még a kétezres évek fordulóján, ahol bejutottam a döntőbe úgy, hogy életemben nem énekeltem korábban jazz-zenekarban. Végül is örülök neki, hogy nem ezzel kezdtem el foglalkozni, mert már akkor is éreztem, hogy ez nem az én anyanyelvem. De tekintve a hátteremet, ez akkor nem is volt rossz eredmény.
Gitárosként elsősorban magadat képezted?
Igen. Életemben két gitárórán voltam két különböző tanárnál, ami elég is volt ahhoz, hogy kiderüljön, hogy nem ez az én utam. Ennek ellenére valahol legbelül mindig gitárosnak tekintettem magam. A saját műfajomban teljesen jól mozgok és sok mindenbe bele tudok nyúlni. Sokszor játszom nagyon jó zenészekkel, és úgy érzem, tudok annyira gitározni, hogy megoldjam ezeket a helyzeteket, és annyira pedig végképp, hogy a saját elképzeléseimet megvalósítsam.
Ha nem zenész lennél, mivel foglalkoznál?
Egy picit a pszichológia érdekel. Izgalmas lehet megfejteni, hogy kiben mi van, és megpróbálni kibogozni az összekuszálódott szálakat. Erről el tudom képzelni, hogy ugyanolyan szenvedéllyel csináljam, mint ahogy a zenével foglalkozom. Persze nem biztos, hogy alkalmas lennék rá, de ha így hirtelen mondani kell valamit, ez olyasmi, ami érdekel. Neves pszichológusok előadását hallgatva lenyűgöz, mennyire nyitott gondolkodásúak. Ez nagyon imponáló számomra. Törekszem rá, hogy magam is ilyen egyszerűen és lényegre törően tudjak gondolkodni azokról a dolgokról, amik bennem vannak és körülvesznek. Hátha így, egy kis távolságból talán megmutatja magát, hogy az aktuális „nagy dráma” nem is a világ vége, csak egy kis úthiba.
Szerző: Bárdossy Adrienn Fotó: Szalontai Zoltán
