Adva van egy Karib-tenger kalózai alapon működő félnótás karakter, amit úgy fest, lassan hagyományosan Johnny Depp alakít. A körülötte, azaz „Tonto, az amerikai bennszülött lélekharcos” körül és persze egy hegyomlásnyi ezüst körül forgó sztoriban – ahogyan ez már néhány filmkocka után le is jön– túl sok eredetiség, és meglepő fordulat nincs, ezért gond nélkül átadhatjuk magunkat a 4DX extráinak, anélkül, hogy félnénk, lemaradunk valamiről.
A sassal való mélyrepülés madártávlatból, a gyomorszaggató vágta az üléseken inkább vicces, mintsem elviselhetetlen (vajon hány kalóriát fogyaszt a kapaszkodás?), de a szagos füst- és a ködeffektus is egészen feldobta 2 óra 25 perces alkotást. A rossz dialógusoknál csak a tangapapucsban lassan elfagyó lábujjaink és a másik főhős, a törvény emberét alakító John Reid (Armie Hammer) hollywoodi műfogsora zavar jobban. Ez utóbbi érthetetlen kontraszt és jelenség, főleg, mert a filmkészítők egyébként láthatóan nagyon odafigyeltek a látványra. A 250 millió dollárból (ebből mindeddig csak 50 jött vissza!) tényleg telt csodálatos kosztümökre, hitelesen lepukkant, cserzett vadnyugati karakterekre, de szerencsére felejthetetlen, látványos jelenetekben sincs hiány.
A kapzsiság és a korrupció elleni küzdelem viszont folyamatosan mészárszékbe torkollik, így ha az első fél óra alatt kacérkodtunk is a gondolattal, hogy erre az effektparadicsomra elhoznánk majd a gyereket is, letettünk róla. A pátoszos, néha debilbe hajló szöveggel, az erőltetett bohóckodással, a vedelgető és gátlástalanul böfögő szellem lóval még simán megbirkózna egy kiskorú, de erős a gyanúnk, hogy a saját grillezett társukat szaggató vérnyulaktól esetleg megállna a fejlődésben.
Mindent összevetetve (Helena Bonham Carter, ha rövid, de izgalmas játékát is), a 4DX-et is beleszámolva, megérte elmenni. Ha másért nem, hogy elmondhassuk magunkról, mi láttuk azt az alkotást, amit a szakma várhatóan a filmtörténet egyik legnagyobb anyagi buktájának jósol.
