Árpa Attila elmondta véleményét, miután brutális vereséget szenvedett a Sztárboxban

2024. szeptember 30.
A Sztárbox új évadának ötödik adásában Árpa Attila és Bárdosi Sándor csapott össze egymással a férfi nehézsúly kategóriájában. Bárdosi Sándor a mérkőzés során még Árpa Atilla fogvédőjét is kiütötte, ami után nem sokkal a színész végül bedobta a törölközőt.
árpa attila sztárbox

A mérkőzés előtt a műsorvezetők ezúttal is megkérdezték a közönséget, mondják el, szerintük ki fogja nyerni az összecsapást. Talán nem meglepő módon a többség az olimpikon birkózót várta nyertesnek – a Sztárbox nézőinek pedig végül igaza is lett. Bár Árpa Attila hősiesen állta az ütéseket, az energiája a mérkőzés végére érezhetően elfogyott. Bárdosi Sándor azonban még így sem tudta kiütni, így a mérkőzést egyhangú pontozással döntötték el a bírók.

Néhány órával a mérkőzés után Árpa Attila az Instagram-oldalára írta ki gondolatait, és nagyon sportszerűen a győztesnek is gratulált: “Nagyon köszönöm ezt az élményt mindenkinek, aki részt vett, ott volt, segített, tévében nézte, drukkolt, gyártotta, és persze Bárdosi Sándornak, hogy ilyen sportszerű volt” – írta a közzétett fénykép mellé.

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Attila Arpa (@attilaarpa) által megosztott bejegyzés

 

A Sztárbox 2024-es évadának ötödik adásában először a férfi könnyűsúly kategóriájában Sárközi Ákos és Horváth Tamás lépett a ringbe. Bár kezdetben a sztárséf állt nyerésre, de Horváth Tamás rövid időn belül átvette a vezetést, így az összecsapás végén pontozás alapján végül az ő kezét emelte magasba a bíró. 

A második mérkőzésen a női könnyűsúly kategóriában Dér Heni és Sápi Vivi léptek a ringbe. Bár a nézők a mérkőzés előtt Dér Heni győzelmében hittek, végül a bírák pontjai alapján Sápi Vivi lett a győztese. 

Utoljára Árpa Attila és az általa kihívott Bárdosi Sándor lépett a Sztárbox ringjébe a férfi nehézsúly kategóriában. A színész és az olimpiai bajnok birkózó mérkőzését Kovács Kokó István vezette, aminek végén Bárdosi Sándor kezét emelte a magasba. 

Forrás: rtl.hu Fotó: Central Archiv