Mihalik Enikő nagyon figyel arra, hogy védje a kislányát a nyilvánosságtól. Éppen ezért, ha posztol is Korányi Eva Rose-ról, akkor a legtöbbször hátulról készülnek a gyerkőcről a képek, vagy legalábbis úgy, hogy a sűrű, göndör haja takarja az arcát. A fotókat pedig szigorúan a 24 óra után eltűnő Instagram történetekben osztja meg.
A modell pontosan így tett most is: egy szuper anya-lánya programot dokumentált az Instáján. Enikő és kislánya ugyanis elmentek áfonyát szedni, amit nem is tudjuk eldönteni, hogy a modell vagy Eva Rose élvezett-e jobban.

Anya és lánya áfonyát szednek
Az Instagram-történetek ugyanis elsősorban a kislány mesteri áfonyaválogató készségét mutatják be, illetve magukat a gyümölcsöket, azonban megbújt közte egy videó is. Ezen Enikő önfeledten dobálja a szájába a bogyós gyümiket hihetetlen tehetséggel: mindhármat lazán sikerül elkapnia. Mondhatjuk, hogy legalább olyan jól megy a modellnek az áfonyaevés, mint kislányának annak szedése.

Eva Rose komolyan veszi az áfonyaszedés feladatát
Eva Rose a kis türkiz ruhácskájában guggolva szakértői precizitással gyűjti be a zsákmányt, miközben nekünk leesik az állunk, mert egyszerűen hihetetlen, milyen nagyot nőtt! Kész kis hölggyé cseperedett Enikő lassan négyéves lánya, akiről ilyen közeli fotókat nagyon rég láthattak a rajongók.
Legutóbb ugyanis, apák napja alkalmából csak egy távoli képet posztolt a modell a kislányról, ahol édesapjával kézen fogva sétálnak. Ott kevésbé volt feltűnő a hatalmas változás, mint ezen a közeli fotón, ahol ugyan Eva Rose arcát továbbra is eltakarják a göndör fürtjei, mégis teljes bizonyossággal látszik, hogy már rég nem kisbaba.
Fotók: Instagram/@eniko, Getty Images