Mihalik Enikő Instagramon nosztalgiázott kicsit, nem is akármilyen fotóval. Azt tudni lehet, hogy a magyar modell Békés vármegyéből származik, és a korábbi nyarakat előszeretettel töltötte Szanzugon, a Körös partján. A minap a magyar modell ezekre az időkre emlékezhetett vissza azzal a szexi fotóval, amit az Instagram-sztorijában megosztott.
A képen Mihalik Enikőt láthatjuk, ahogy egy hatalmas úszógumin, anyaszült meztelenül ringatózik a Körös vízén.

Mihalik Enikő meztelenül ringatózik a Körösön
Mihalik Enikő az elmúlt években többször is nyíltan beszélt róla, hogy nem áll tőle távol a meztelenkedés. Két évvel ezelőtt például az RTL-nek adott nyilatkozatában arról mesélt, hogy egy hétnapos nyaralásra minimum húsz bikinivel készül. Azonban a bikinik melltartórészét egyáltalán nem használja, leginkább ugyanis topless szeret lubickolni a vízben és napozni.
„Aki követ a közösségi oldalaimon, az tudja, hogy én ennek ellenére mindig toplessben nyomom nyáron. Sokszor leakasztom a fürdőruhaalsót az üzletben, aztán úgy vagyok vele, hogy felső nem is kell, mehetünk” – tette hozzá.
Mihalik Enikő rendszeresen oszt meg pillanatokat az életéből a közösségi oldalán. A kislányát, Eva Rose-t azonban csak ritkán mutatja meg a nyilvánosságnak. Leggyakrabban egy 24 óráig elérhető, majd eltűnő Instagram-storyban szokott róla képet posztolni, de azt is csak úgy, hogy édes göndör fürtjein kívül semmi se látszódjon belőle.
Fotó: Getty Images