David Lean, akit olyan monumentális filmeposzok tettek világhírűvé, mint a Dr. Zsivágó vagy A híd a Kwai folyón, 1955-ben még egyszer félretette a nagy történelmi projektek súlyát, és elkészítette ezt az apró, bensőséges, finoman szentimentális történetet. A forgatás során ő maga is annyira belehabarodott a városba, hogy rövidesen ott alakította ki második otthonát.
Velence, nyár, szerelem – egy vágyakozó nő története
A Velence, nyár, szerelem (Summertime) egy ohioi titkárnőről szól – Jane Hudsonról –, aki azért érkezik Velencébe, hogy végre éljen. A film Technicolor színkavalkádján keresztül járjuk be vele a lagúnák városát. Katharine Hepburn mellett Rossano Brazzi és Darren McGavin tűnik fel, az alapot pedig Arthur Laurents Broadway-darabja, The Time of the Cuckoo adta. Még ma is ritkaságszámba menne: Hepburn közel 50 évesen alakította a románc játékos, magával ragadó főhősnőjét.
A Velence, nyár, szerelem című film plakátja
Jane egy magát „semmi különösnek” tartó nő. Egyedül utazik, persze azt állítja, hogy ő igazi független lélek, de valójában csak nem akadt, aki vele tartson. Velence számára nem csak egy város: egy romantikus novella életre kelt lapjainak ígérete. Már az érkezése is ártatlanul bájos – a Santa Lucia állomás peronján, kamerával a kezében, mint egy kíváncsi tinédzser. Minden érdekli, mindent meg akar örökíteni. Ez a naiv lelkesedés először szimplán bájosnak tűnhet, de ahogy telnek a napok, valójában megható és fájón ismerős: ki ne vágyott volna arra, hogy
valahol máshol, valaki másként felforgató kalandokba keveredhessen?
A film esszenciája mégsem maga a szerelem, hanem a nő, aki felfedezi önmagát. Jane szorongva, lassan, bizonytalanul engedi be az érzéseket. Egy antik kehely iránt érdeklődve lép be Renato boltjába, hogy aztán ott találja meg, amit mindig is keresett: figyelmet, vonzalmat, egy valódi szikrát. Azonban a kibontakozó viszony nem lehet hosszú életű – a férfi nős, gyerekei vannak –, de mégis megváltoztat mindent.
Jane új ruhát vesz, körmöshöz rohan, vörös rúzst tesz fel. Felfedezi nőiességét és nehezen ugyan, de megadja magát az érzelmeinek. Kezdetben félénken elfordul a férfi bókjai elől, azonban a film végére már játékos kislányként ugrik a nyakába. Hepburn egyszerre törékeny és karizmatikus, mint egy későn nyíló virág, aki egyetlen nyár alatt akarja bepótolni az elmulasztott tavaszokat.
Katharine Hepburn – aki szabadnak született
Katharine Hepburn neve összeforrt a függetlenséggel, az intelligenciával és a bátorsággal, ami nemcsak szerepeiben, hanem életében is újradefiniálta, mit jelent nőnek lenni Hollywoodban. Négy Oscar-díjával a mai napig rekorder a színésznők között, és olyan filmek főszereplőjeként vált halhatatlanná, mint Az aranytó, a Philadelphiai történet vagy épp az Ádám bordája.
Imádta Velencét, a helyszíni forgatás szabadságát, és rajongott David Leanért: a forgatás után a vágószobába is rendszeresen bejárt, hogy megfigyelje, hogyan dolgozik a rendező. Később, memoárjában, így emlékezett vissza: „David számomra egyszerűen magába szippantotta Velencét. Az övé lett. Kiváló fényképészeti érzéke volt. Képekben gondolkodott, és a képei valósággal meséltek. Képes volt egyfajta szuper-koncentrációra… az egyik legérdekesebb rendező volt, akivel valaha dolgoztam.”
Katharine Hepburn megpróbálja kirázni vizes ruháját, miután szándékosan beleesett az egyik velencei csatornába a Velence, nyár, szerelem című romantikus film forgatásán
Azonban Katharine Hepburn nevéhez nem csak filmes sikerek fűződnek – a Spencer Tracyvel való, több mint 25 évig tartó kapcsolata a filmtörténelem egyik legtitokzatosabb és legmeghatóbb szerelmi története is. Első közös filmjük, Az év asszonya (1942) forgatásán találkoztak: Hepburn 34, Tracy 41 éves volt.
A vásznon nyomban működött közöttük a kémia, és a kamera mögött egyre szorosabb lett köztük a viszony. Hepburn később úgy emlékezett vissza erre a pillanatra, mint életének egyik legfontosabbjára – azt mondta, abban a másodpercben tudta, hogy megtalálta a nagy őt.
Spencer Tracy mélyen katolikus családból származott, és bár már régóta külön élt feleségétől, sosem vált el – részben vallási meggyőződésből, részben felesége iránti tiszteletből. Hepburn ezt elfogadta. Soha nem házasodtak össze, nem jelentek meg együtt hivatalos eseményeken, sőt, Tracy temetésén Hepburn tiszteletének jeléül nem vett részt. Pedig ő találta meg Tracy holttestét is egy reggelen a konyhájukban, miután a férfi hosszan tartó betegség után, szívrohamban elhunyt.
Kapcsolatuk egyszerre volt romantikus és fájdalmas. Tracy sokat küzdött belső démonaival: mély bűntudat gyötörte siket fia születése óta, élete során gyakran szenvedett depressziótól, álmatlanságtól, és hosszú éveken át próbálta alkoholba fojtani szorongásait. Hepburn mégis kitartott mellette – nem áldozatszerepben, hanem hűséges társként.
Amikor Tracy egészsége az 1960-as évek végén rohamosan romlani kezdett, Hepburn évekre visszavonult, hogy ápolhassa őt. Azt mondta: „Csak azt akartam, hogy ne legyen egyedül. Hogy ne aggódjon. Hogy biztonságban legyen.”
Spencer Tracy mint Sam Craig és Katharine Hepburn mint Tess Harding az 1942-es Az év asszonya című film egyik jelenetében, első közös filmjükben.
Kapcsolatukról sosem beszéltek nyíltan, így az idők során számtalan pletyka látott napvilágot: voltak, akik szerint az csupán fedősztori volt eltitkolt szexuális orientációik miatt – de az igazságot kívülállóként senki sem tudhatja biztosan. Amit viszont tudhatunk és láthatunk: a fényképek és a filmek – különösen az Ádám bordája vagy a Találd ki, ki jön ma vacsorára.
S azok mind-mind egy olyan kötelékről tanúskodnak, amely túlnőtt a szavakon. Gene Kelly mesélte egyszer, hogy ebédidőben gyakran látta őket kéz a kézben ülni egy stúdióbeli padon, csendben beszélgetve – egy külön kis világban, ahová úgy tűnt, „senki más nem nyerhetett bepillantást”.
Szerelmük, amint a mellékelt ábra is mutatja, nem egy klasszikus hollywoodi románc. Egy mély és komplikált kapcsolat volt – két tehetséges, makacs, érzékeny ember között, akik a maguk módján szerették egymást. És talán ez az, ami annyira emberivé és időtlenné teszi ezt a legendás duót.
Hepburn sosem szűnt meg önazonosnak lenni. Sportos, elegáns stílusát sokan szokatlannak tartották a korban – nadrágban járt, férfias szabású mellényeket viselt, haját lazán felkontyolta és nem igazodott Hollywood elvárásaihoz. Jómódú családban, Connecticutban nőtt fel, sok testvérrel, a természet közelségében – talán innen eredt örök mozgásvágya, életöröme, és az, hogy mindig a saját útját járta. A testvérek teniszeztek, golfoztak, úsztak.
Katharine Hepburn
A család kötelékei nagyon erősek voltak: Hepburn saját bevallása szerint első filmes gázsiját pillanatok alatt elherdálta, ezért édesapja a férfi haláláig kezelte a fizetéseit. A színésznő bevallása szerint a pénz először mindig apja számlájára érkezett, majd közösen döntötték el, mi legyen a sorsa. Ettől függetlenül persze sosem szűkölködött.
Élete utolsó éveit leszámítva, amikor demenciával küzdött, Hepburn idős korában is hallatlanul aktív maradt: sportolt, és egészen 87 éves koráig filmezett. Connecticutban a családja körében élt, és unokahúga, Katharine Houghton karrierjét is egyengette – együtt játszottak például a Találd ki, ki jön ma vacsorára című filmben.
Korát meghaladó módon és a hollywoodi „divattal” ellentétben Hepburn úgy tartotta karban testét, hogy „gépként kezelte” azt: nem drogozott, nem ivott, és fiatalon leszokott a dohányzásról. Ezt a munkához hasonló fegyelemmel oldotta meg, minden héten egy napszakkal kevesebb szálra gyújtott rá, míg egyszer csak elfogytak a napszakok.
Katharine Hepburn 2003-ban, 96 éves korában hunyt el.
A város ma – Velence, túl a turistahordákon
Velence manapság komoly kihívásokkal küzd: többek között a tengerszint-emelkedéssel és az ebből adódó műemlékvédelmi problémákkal. Ahhoz pedig, hogy korlátozzák a szelfifanatikus tömegeket, a történelmi belvárosba való belépésért néhány eurós turistaadót kell fizetni. Továbbá 2015 óta tilos a műanyag kerekű gurulós bőröndöket húzni a városban, mert a helyiek arra panaszkodtak, hogy az állandó zaj miatt nem tudtak aludni – jobb ezt a szabályt észben tartani, ugyanis aki megszegi, akár 500 eurós büntetést is kaphat.
Gondolák haladnak át a turistákkal tömött Sóhajok hídja alatt Velencében
A film forgatásának legtöbb helyszíne természetesen ma is látogatható – a Ponte dei Sospiri mellett, Burano színes házai között, vagy a Canal Grandén ringó csónakban. Jane a film egy bájos jelenetében, bénázás közben belepottyan a vízbe, a Canal San Barnabánál: az ominózus hely azóta turistaattrakció lett. Érdemes nekünk is kicsit „belezuhanni” ebbe a városba. De ha lehet, ne szó szerint! Hepburn ugyanis olyan szemgyulladást szedett össze a csobbanás következtében, ami egész további életén át elkísérte.
Szent Márk tér a toronnyal és a bazilikával a háttérben Velencében
Játszd újra, Jane – hogyan fedezd fel a víz városát
- Viselj valami pirosat! Jane tűzpiros cipellőben ropja hajnalig. Egy élénk színű kiegészítő – cipő, rúzs vagy kendő – mindig segít, hogy pillanatok alatt olasznak érezd magad Velencében. Ciao, bella!
- Szállj meg egy vízparti kis hotelben, lehetőleg egy olyanban, ami még nem lett teljesen Instagram-kompatibilissé renoválva. Merülj el a valódi helyi történelemben! A fal úgy autentikus, ha mállik egy kicsit.
- Kávézz a Szent Márk téren, figyeld a turistákat, a galambokat, és gondolj Jane-re, aki megszeppenve rendeli az első olasz presszóját, miközben itt pillantja meg először Renatót. Lassulj le egy kicsit, és élvezd a pillanatot.
- Ugorj fel a 12-es Vaporettóra és menj át Buranóra egy napra. Ez a kis sziget a tarka házaival igazi festett mesevilág – mintha egy kosztümös romantikus filmben járnál.
- Vásárolj egy értelmetlen, de gyönyörű szuvenírt. Egy felesleges váza, egy titokzatos maszk, egy üveg fülbevaló, amit alig vagy sosem használsz – de hát pont ez a lényeg.
- Egyél annyi cicchettit, ami beléd fér. A cicchetti egy szelett baguette, különféle finomságokkal megpakolva. Ne hagyd ki a sarde in saort, azaz a szardíniás, édes-savanyú változatot, amit mazsolával, hagymával és fenyőmaggal tesznek vibrálóvá. Igazi, hamisítatlan északolasz ízbomba!
- Fedezd fel a város gyönyörű templomait. Úgy tartják, hogy Velencében minden napra jut egy-egy, művészettörténetileg páratlan templom. Egy kb. 15 eurós belépővel 18 különböző templomba léphetsz be, és merülhetsz el azok különleges atmoszférájában. Semmiképp se hagyd ki a Santa Maria dei Miracolit, amely a reneszánsz építészet egyik különlegessége, valamint a San Sebastianót, ahol a legismertebb velencei születésű művészek freskói és festményei várnak rád.
- Engedd el magad. Ha nem is egy olasz szerető karjaiban, legalább egy pohár ombra mellett a kanálisok partján. Az ombra (árnyék), egy kis pohár bor, amit tradicionálisan egy bacaróban, azaz helyi tavernában kortyolgathatsz el. Vigyázat: csak módjával!
Szerző: Endre Dóra Fotó: Getty Images
