„Brigitte Macron biztosan férfi” – újabb támadást indított a francia elnöki pár ellen a botrányos amerikai influenszer

2025. július 25.
Candace Owens amerikai jobboldali kommentátor még a bírósági ügy közepette sem vesz vissza a tempóból. Brigitte Macron nem nő? Owens szerint ez tény – a francia elnöki pár szerint viszont életük legnagyobb lejárató hadjárata zajlik ellenük. És most már az amerikai igazságszolgáltatás is bekapcsolódik.
Brigitte és Emmanuel Macron

„Felkelek, megiszom a kávém, és kézbesítik a következő keresetet” – így foglalta össze a napját Candace Owens saját podcastjában, miután Emmanuel és Brigitte Macron hivatalosan is rágalmazás miatt perelte be az Egyesült Államokban.

Ahogy korábbi cikkünkben részletesen bemutattuk, Owens a francia elnök feleségéről többször is kijelentette: szerinte Brigitte Macron férfinak született. Most ezt a kijelentést kell majd megvédenie a bíróságon – vagy megfizetnie az árát.

Mit állít a Macron házaspár keresete?

A kereset 99 oldalon keresztül sorolja az állítólagos valótlanságokat. Owens szerint Brigitte Macron transznemű, Emmanuel Macron fiatalkorúként került vele kapcsolatba, ráadásul a két fél vér szerinti rokon is, akik hatalmukkal éltek vissza, hogy eltitkolják múltjukat.

A Macron házaspár jogi csapata tételesen cáfolta ezeket a vádakat. Többek között Brigitte gyermekkori fényképeivel, a születését igazoló újságcikkel és három gyermeke születésével. A kereset szerint Owens minden bizonnyal tudta, hogy hamis információkat terjeszt – mégis tovább adta őket, hogy hírnevet és pénzt kovácsoljon belőlük.

Candace Owens nem hátrál – inkább támad

A pert követően Candace Owens nemhogy visszavonult volna, hanem újabb adásokban ismételte meg állításait. Podcastjában így fogalmazott: „Ha eddig bárkinek kétsége lett volna Brigitte Macron nemi identitását illetően, az is eloszlik, amikor meglátja, hogy pert indítottak ellenem.”

„A bíróságon kérdezzük majd Brigitte Macront a péniszéről” – hangzott el Owens részéről, aki kijelentette: akár Donald Trump amerikai elnököt is beidézné tanúnak, aki állítása szerint szintén kérdőre vonta Emmanuel Macront a felesége nemét illetően.

Mit akar Macronék ügyvédi csapata?

A házaspár jogi képviseletét a Clare Locke iroda látja el, amely korábban a Dominion Voting Systems nevű cég mellett is kiállt, amikor az a Fox Newst perelte sikerrel választási álhírek miatt. Most azt kérik a bíróságtól: ítéljen meg számukra tényleges, vélelmezett és büntető kártérítést, és minden egyéb jogi eszközt is mérlegeljen, amit méltányosnak tart.

A kereset szerint Owens kijelentései komoly társadalmi és politikai következményekkel jártak, és világszerte aláásták a Macron házaspár megítélését, politikai kapcsolatait és általános közéleti elfogadottságát.

Az összeesküvés-elméletek globálisan terjednek

A kereset még Joe Rogant is megemlíti, a világ egyik legismertebb podcasterét, aki egy műsorában azt mondta: „Ha nem lenne igaz, amit Owens mond, már régen beperelték volna.” Most, hogy ez megtörtént, Rogan szavai új értelmet nyertek.

Owens szerint viszont épp ez a per bizonyítja, hogy igazat mondott – szerinte a Macronék csak meg akarják félemlíteni és lejáratni őt. Azt is állítja: csak akkor veszítheti el a pert, ha „a korrupt baloldali elit irányítja a bíróságokat”, és még Hunter Bident is megemlítette, utalva arra, hogy „a Biden család befolyásolja a delaware-i bíróságokat”.

Folytatás a bíróságon – és minden bizonnyal a médiában is

Candace Owens nem hátrál, sőt: egyre hangosabban védi magát. A Macron házaspár számára viszont ez az ügy már túlmutat a személyes sérelmeken – presztízsük, hitelességük és közéleti jelenlétük forog kockán. Hogy végül ki kerül ki győztesen ebből a példátlan jogi csatából, az a következő hónapokban derül ki – addig viszont biztosan tovább pörög a botrány.

Mindez azonban kifejezetten rossz időszakban jött a Macron házaspárnak, Brigitte Macron ugyanis élete egyik legnehezebb időszakát éli át. A francia first lady júliusban két közeli családtagját is elveszítette, mindössze néhány óra különbséggel.

Ez is érdekelhet a Macron házaspárról:

Forrás: Time Fotó: Getty Images