A Művészetek Völgyébe érkezni minden évben fénypontot jelent és nem csak a fesztivál miatt. A Balaton-felvidék hullámzó útjain át vezetni aranyban úszó mezők, festői rétek között, bárányfelhők alatt, megfizethetetlen. Ez már maga a paradicsomi entrée. Aztán ott van a tábla, amire rá van írva, hogy Vigándpetend. Írhatnák azt is, hogy Időkapu. Mert amikor elhagyjuk, nyomban lelassul az idő.
Egyszerre semmi sem lesz sietős, az ember idegrendszeréből (már az előző rétek, mezők, felhők egyveleg miatt is) elpárolog a stressz.
Megérkezés a Művészetek Völgyébe
Messzi tűnik minden, ami addig aggasztott minket, a sebességet lejjebb vesszük, az ablakot is lejjebb húzzuk, megérkezünk. Tébláboló tinik, parkolóhelyet kereső autók, Csigabusz csigalassúsággal, majd a meghosszabbított kertek, sátrak között vezet tovább az út Kapolcsig, ahol balra Silye Juli Tűzoltószertárja a völgy egyik nyitott karja, jobbra meg a kicsit odébb fekvő központ másik karja: a templomtér fogad minket.
Pénteken a nyitóestén is így zajlottak a dolgok, gyülekeztek az emberek, érkeztek az autók, hömpölygött a fesztivál. Élénk színekbe borult a templom, a fák lombjait mintha horgolták volna, meneteltünk a nyitókoncertre fel a dombra a Panoráma színpadhoz.
Egy ilyen útnak is vannak ám stációi. A mit eszünk, mit iszunk, a „hol vagy? gyere a Panoráma színpadhoz most” csetek, a „mi ez?! De jó, hallgassunk bele már!”, a hirtelen találkozások útközben, szóval, ha az égiek is úgy akarják, sikerül a célt elérni.
A Platon Karataev koncertje a Művészetek völgye első napján
Ott aztán már át lehet szellemülni, nincs háború, csak béke a szívben. És a Platon Karataev mindent meg is tesz azért, hogy ez így maradjon, művészi aprólékossággal komponált dallamaik lassan csörgedeznek az ember ereiben. A 2016-ban alakult együttes Napkötöző című albuma idén tavasszal jelent meg, a misztikus, olykor science fiction hangulatú dalok középpontjába a tüzet és a Napot mint fényt, örök viszonyítási pontot állították.
Ez az este meg amúgy is különleges volt a Fonogram-díjas zenekar életében, és nem csak azért, mert ők nyitották meg a Fesztivált, hanem mert jó barátjuk, Vecsei H. Miklós színész rendezte a koncertet, direkt erre az alkalomra koreografálva. Az együttes felnőtté válását ez a fesztivál is végigkísérte, a kezdeti pár fős koncertektől a tavalyi szintén nagyszínpadi fellépésig és az idei nyitó show megalkotásáig.
Olyan nagyszerű előadókkal egészültek ki július 18-án, akik az együttes számára fontosak és a Völgy szellemiségétől sem áll messze a művészetük. Így Henri Gonzo, Kaláka, Kollár-Klemencz László, Lovász Irén, Nóvé Soma, Saiid, Szabó Benedek, QJÚB!
A koncert mind látványra, mind hangulatra magával ragadó erejű volt, a dalok szövegei egyszerre voltak prózaiak és líraiak, majd a hangszereléstől kaptak egy grandiózus drámai löketet, amitől aztán mindenki még részegebb lett a dombon állva.
„Vagyok a van oszthatatlan, vagyok a van, rég voltam önmagam” énekli mozdulatlanul állva és mégis felszabadultan a Kövül című dalt Kollár-Klemencz László, úgy, mintha egy himnuszt énekelne és akkor jól érezhető volt, hogy a mély szövegeknek, a jó előadónak, a jó zenének, a profi rendezésnek hála a színházi műfaj és a zenei műfaj végül is mesterien fúzióba tud kerülni.
Ezek a srácok szabad lelkek, mi több kell nyár közepén egy fesztivál első estéjén? 10 nap, 3000 előadó közül válogathatott, aki alá mert szállni a Balaton-felvidék gyönyörű és izgalmas völgyeibe.
Fotó: Művészetek Völgye/Fekete Kristóf Tibor
