- A pszichológusok öt olyan jellemzőt is fel tudnak sorolni, amivel egy nárcisztikus szülő beazonosítható.
- Donald Trump szülői viselkedésében mind az öt megfigyelhető.
- Nem csoda: a gyerekei gyakran láthatóan csak az ő imidzsét szolgálják.
Donald Trump nem csupán üzleti és politikai karrierjében törekedett arra, hogy erős és dicsőséges képet mutasson magáról. Ez a törekvés bizony a családi életére is kiterjedt. Gyermekei hosszú évek óta részei a médiamegjelenéseinek, vállalkozásainak és politikai kampányainak, sokszor úgy bemutatva őket, mint az ő sikerének, értékeinek és örökségének megtestesítőit.
Első ránézésre megható lehet, hogy egy apa ennyire büszke gyermekeire. Ám pszichológusok szerint Trump szülői magatartásában több olyan jellemző is megfigyelhető, amelyek egy nárcisztikus nevelési mintát tükröznek – ahol a gyerek nem önálló személyiségként, hanem a szülő kiterjesztéseként jelenik meg.
A gyerek, mint a szülő tükre
A nárcisztikus szülő számára a gyerek nem önálló személy, hanem egyfajta dísz: bizonyíték arra, hogy ő sikeres, vonzó, fontos ember. Trump évtizedek óta ilyen jellemzőkkel illeti például Ivankát: „okos”, „gyönyörű”, „mindenki irigyli”, „olyan, mint én”. Mintha a lány sikerei nem önmagáért lennének értékesek, hanem azért, mert „ő az én lányom, tehát én is csodálatos vagyok”.
Ez nem puszta apai büszkeség – itt a határvonal átlépése történik: amikor a gyerek értékét csak az adja, hogy mennyire szolgálja a szülő önképét. Ez hosszú távon önbizalomzavarokhoz, „hamis énképhez” és érzelmi kiüresedéshez vezethet.
Lojalitás: a szeretet feltétele
Trump családjában a lojalitás nemcsak fontos, hanem elvárt. A gyerekek, akik nyilvánosan kiállnak apjuk mellett, mint Donald Jr. vagy Eric, dicséretben részesülnek, posztokat kapnak, kampányarcok lehetnek. Akik viszont kilógnak a sorból, mint Tiffany – nos, ők gyakran szinte láthatatlanná válnak.
Donald Trump családja
A dicséret nem ajándék, hanem eszköz
Donald Trump gyakran dicséri gyermekeit, de nem feltétlenül azért, mert tényleg büszke rájuk. A dicséretei gyakran róla szólnak, nem a gyerekekről:
- „Mindenki odavan Ivankáért.”
- „Donald Jr. hihetetlenül keményen harcol értem.”
- „Eric fantasztikus munkát végez a cégért.”
Mintha minden elismerés csak megerősítené az ő saját fontosságát.
Szakértők szerint ez is a nárcisztikus szülői kommunikáció egyik trükkje: a dicséret nem őszinte, hanem manipuláció. Célja nem az érzelmi kapcsolat elmélyítése, hanem a gyerek „motiválása” arra, hogy még inkább megfeleljen az apai elvárásoknak.
A gyerekek túl korán kapnak felnőtt szerepet
Nem ritka, hogy egy családi vállalkozásban a gyerekek is részt vesznek – de Trump esetében a dolog extrém szintre emelkedett. Ivanka nemcsak üzletasszony lett fiatalon, de politikai tanácsadóvá is vált az apja elnöksége alatt. A pszichológusok szerint ez az úgynevezett „parentifikáció”: amikor a gyerek túl korán válik felnőtt szereplővé, gyakran azért, mert a szülő a saját igényeit elégíti ki vele. És ami még aggasztóbb: ha a szülő adja a pozíciót, ő is veheti el – így a kontroll tökéletes marad.
Nyílt favoritizmus – ami mindenkinek fáj
A legtöbb szülő próbálja egyformán szeretni a gyerekeit – legalábbis nyilvánosan. Trump viszont sosem rejtette véka alá, hogy Ivanka a kedvence. Egy alkalommal még viccelődve azt is mondta: „Ha nem lenne a lányom, lehet, hogy randiznék vele.” Hűha.
Tiffany, aki főleg az anya (Marla Maples) oldalán nőtt fel, szinte alig szerepelt kampányeseményeken, és az elnöki beszédekből is gyakran kimaradt. Barron, a legfiatalabb fiú, szintén ritkán kerül szóba, azon túl, hogy „nagyon ért a számítógépekhez”. A favoritizmus nemcsak bántó, de mély nyomokat hagyhat a gyerekek önértékelésében, és gyakran szétzilálja a testvérek közötti kapcsolatot is.
Forrás: Huffpost, Fotó: Getty Images
