- Palcsó Tamás nevét 2004-ben ismerte meg az ország.
- A fiatal fiú a Megasztár második évadának ezüstérmese lett.
- Így él most Palcsó Tamás.
Immár több mint 20 éve, hogy Palcsó Tamást megismerte az egész ország. 2004 őszén, a Megasztár második évadában mutatkozott be, a műsorban pedig egészen a döntőig jutott. Ezüstéremmel távozott Caramel győzelme után. Hogyan él most az egykori versenyző és Tóth Gabi egykori párja?
Így alakult Palcsó Tamás élete a Megasztár után
Gyorsan jött az óriási ismertség
Lemeze is megjelent és az 56 csepp vér című rockmusicalben is szerepelt Palcsó Tamás a Megasztár után. A gyorsan érkező, hatalmas siker és ismertség azonban olyan teherré vált számára, hogy úgy érezte, változtatnia kell. Erre 2008-as autóbalesete ébresztette rá végképp. Ekkor ült vissza az iskolapadba és költözött vissza a szülői házba.
„A Megasztár nagyon meghatározó pont az életemben. Mivel viszonylag fiatalon csináltam végig, így azt is merem állítani, hogy még a személyiségemet is formálta, remélhetőleg jó irányba. A Megasztár által jött ismertségem a mai napig befolyásolja az életem, amiért nagyon hálás vagyok. Éppen 20 év telt el a verseny óta és nagyon jólesik, hogy még a mai napig megállítanak az utcán és emlékeztetnek arra a kis fiatal, naiv énemre, aki voltam” – nyilatkozta tavaly az énekes.
„Abban az időben hirtelen jött elég sok minden, de leginkább sodródtam az árral. Egyrészről nem könnyítette meg a dolgom, hogy éppen akkor érettségiztem, viszont a családom és az akkori mentorom és gitártanárom végig mögöttem álltak. Másrészről a mi időnkben még egy közös házban laktak a versenyzők, ahol így együtt könnyebb volt ezeket a dolgokat feldolgozni, mivel mind ugyanazon mentünk keresztül” – emlékezett vissza a kezdetekre.
Továbbra is énekel az egykori Megasztáros
Palcsó Tamás életében továbbra is fontos szerepe van az éneklésnek és a zenének. A Dolly Plussz csapatának egyik énekese immár 8 éve. A névadó Dolly 2017 májusában jelentette be megalakulásukat, olyan jól ismert slágerekkel lépnek fel, mint a Hotel Menthol és a Csáo Maria.
Magánéletét diszkréten kezeli Palcsó Tamás. Információk szerint azonban már hosszú évek óta boldog párkapcsolatban él civil kedvesével, aki egyben legjobb barátja is.
Forrás: nlc, Bors, Fotó: Trenka Attila