Könyv, film, valóság
Goldberg Emília író-rendező egykori vizsgafilmje, a Vácz Irénnek vége! évekkel ezelőtt készült, mégis csak néhány hete debütált a YouTube-on. Az alkotást azóta sok százan kommentálták, segítő szakemberek elemzik, emellett számos iskolában gúnyolt és kiközösített egykor-volt gyerek sebeit tépte fel. Hogy miért? Mert a másság, a kilógás, a nem-olyan-mint-a-többiség örök, ahogy a beilleszkedés és a valahova tartozás vágya is.
A Vácz Irénnek vége! történetének középpontjában a kicsit mindig kócos, szemüveges hatodikos, Eszter áll. A lány szülei elváltak, ő maga pedig megrekedt a spirituális anya és a racionális apa közötti hidegháborús övezet aknamezején. Mindeközben osztályfőnöke, az érzelmileg bántalmazó, autoriter Vácz Irén módszeresen kínozza őt, feljogosítva ezzel az osztályt ugyanerre. A helyzet már-már elviselhetetlen. Egy nap azonban a szemközti tetőn Magnus, a cseppet sem átlagos szellem landol és Eszter élete megváltozik.
„Rengeteg komment és üzenet jön a nézőktől. Elmesélik, hogy ők maguk is érintettek voltak a kirekesztés valamilyen formájában, én pedig mindig meghatódom. Persze szomorú is vagyok, hiszen ez azt jelenti, hogy a téma mindig és folyamatosan aktuális. Emellett be kell látnunk, hogy a film olyan témát érint a gyerekléten belül, amit hogyha felvállalunk, akkor ki kell mondanunk: valamit össztársadalmi szinten nagyon rosszul csinálunk” – mondja Emília, aki nem titkolja, gyerekként neki is bőven volt része csúfolásban, ezért különösen megviselte, amikor kislányával újraélte ezt az időszakot.
Azt meséli, a film készítése során sokat dilemmázott egyes etikai és társadalmi kérdéseken. Komoly vitát váltott ki például az egyetemen – és azóta is újra meg újra –, hogy Vácz Irén tanárnő egyértelműen negatív szereplő a történetben, ahogy a kiégett igazgatónak sem túl sok pozitív vonása van. Csakhogy míg a szereplők a filmekben gyakran fekete-fehérek, addig az életben az emberek sokrétegűek és sokszínűek, a helyzetek pedig a ritkán tiszták.
Goldberg Emília író-rendező
„Vácz Irén egy negatív színben feltüntetett pedagógus, egy bántalmazó, aki nemhogy nem védi a gyereket, de hozzá is járul, hogy minden nap egy kicsit nehezebb legyen számára. Számítottam rá, hogy ez idővel viták forrása lehet. Mert hát mi van a mérleg egyik serpenyőjében? A tanárok extrém mértékben túlterheltek, szarul keresnek, méltatlan a helyzetük, a megbecsültségük pedig nulla. Tanárnak lenni egyenes út a kiégés felé” – magyarázza az író-rendező. – „A mérleg másik serpenyőjében azonban ott az az eltagadhatatlan tény, hogy egy részük egészen egyszerűen alkalmatlan a tanári pályára és lényegesen többet árt, mint használ. A pedagógus szakmának pedig újra kellene definiálni önmagát, a határait és felismerni, hogy a mai gyerekek már mások és másra van szükségük.”
Mint mondja, gyerekkorában neki is volt egy Vácz Irénje és bár fogalma sem volt arról, hogy amit vele csinálnak, az érzelmi abúzus, gyakran érezte kiszolgáltatottnak magát.
„Nem voltak erre szavak, így védtelen voltam a bántásokkal szemben. A kislányom viszont pontosan tudja, hol vannak a helyzetek egészséges határai és azonosítja, ha valami nincs rendben” – vélekedik. – „Épp ezért kellene a szakmának végre belső indíttatásból megújulnia. Csakhogy ez nem tud megtörténni, hiszen akut problémák lehetetlenítik el a pedagógusok működését, így nincs mód arra, hogy az igazán lényeges elakadások megoldására fókuszáljunk.”
Goldberg Emília mindeközben hangsúlyozza: sem az élet, sem a gondolkodásunk nem fekete-fehér, így végletek és dualitás helyett a mindennapokban is sokszínűségre és a dolgok sokszoros rétegzettségére volna érdemes nagyobb figyelmet fordítani.
Valódi gyerekek, igaz történetek
A legjobb történeteket az élet írja – néha pedig az anyukák, akik nemcsak a saját gyermekkori énjüket szabadítják fel ezzel a bántások terhe alól, hanem a kislányukat is.
„A lányomat alsó tagozatban, sokat bántották. Akkoriban volt, hogy naponta megnézte a filmet és ez segített neki. Azóta szerencsére normalizálódott a helyzet, és teljesen átlagos kiskamasz, és az osztálytársakkal is jól kijön, de akkor számított, hogy Eszter és ő valamiben hasonlítanak” – meséli a rendező, aki nem számított arra, hogy a filmet ekkora érdeklődés övezi majd. – „Sokan írtak, miután megnézték a filmet és számos személyes történet került ki a fényre. Ez egyszerre szép és nehéz tapasztalás. Ugyanakkor amikor elérhetővé tettem a munkámat, azt reméltem, hogy lesz legalább egy olyan ember, akinek segít. És szerencsére így lett. Nem gondoltam, hogy ilyen sokan élünk ennyire hasonló emlékekkel.”
Mint mondja, sokévnyi terápia útján már feldolgozta mindazt, amit magában hordozott. Így ez a siker most nem terheli meg, sokkal inkább emeli őt.
„A filmmel és a nagyis videóimmal kapcsolatban is gyakran írják a nézők, hogy indulatokat gerjeszt bennük – és régen én is hasonlóan éreztem. Mára azonban megdolgoztam a bennem ragadt helyzeteket és már úgy tudok beszélni róluk, hogy az nekem nem fáj. Ehhez kellett sokévnyi terápia, rengeteg önismeret és kellettek olyan kapcsolatok is, amikben önmagam lehetek” – osztja meg megéléseit és azt mondja, a kívülállóság régen teher volt számára, ma viszont már értéket lát benne. – „A rendelők általában nem azokkal vannak tele, akik bántanak, hanem azokkal, akiket bántottak. Ezen nem változtathatunk, de magunkon igen.”
Mit tegyünk, ha bántják a gyereket az iskolában?
Szeghyné Gurin Eszter iskolai mediátor, pedagógus évek óta dolgozik osztályközösségekkel preventív módon vagy nehézségek kezelése során. Gyakran kérik segítségét a szülők akkor, ha egy gyerek marginalizálódik, vagy ha az osztály klikkesedik. Mint mondja, a gyerekek számára a legfontosabb üzenet egy ilyen helyzetben, hogy ami vele történik, az nincs rendben, nem az ő hibája és nem kell egyedül megoldania. A legjobb, ha segítséget kér.
Szeghyné Gurin Eszter iskolai mediátor, pedagógus
„Szülőként szeretnénk támogatni gyermekünket abban, hogy meghúzza a határait és azt akarjuk, hogy soha ne essen semmi bántódása. Ez azonban még nem jelenti, hogy a tanácsaink valóban hasznosak volnának számára. Ne biztassuk például a gyereket arra, hogy csinálja ő is, amit vele tesznek, vagy adja vissza a kölcsönkenyeret” – hangsúlyozza a szakember, majd hozzáteszi, hogy ilyen helyzetekben a másik gyerek letámadása vagy a szülők közötti konfliktusok kiélezése ritkán vezet sikerre.
„Akkor tudunk jelen lenni a gyermekünk életében igazán, ha elsősorban az érzelmi támogatásra és a gyerek önbizalmának növelésére, önismeretének fejlesztésére koncentrálunk. Nem érdemes arra biztatni a csemetét, hogy bírja ki, amit vele tesznek, esetleg üssön vagy szóljon vissza. Helyette inkább azt célszerű tudatosítani benne, hogy kérhet segítséget és azt is, hogy hogyan és kitől” – mondja Eszter. – „Magyarázzuk el a gyereknek azt is, hogy segítséget kérni, amikor bántanak, nem árulkodás és nem is gyengeség, sokkal inkább a bátorság jele.”
Az iskolai mediátor azonban figyelmeztet, idővel szükségessé válhat a pedagógus, illetve az iskola vezetésének bevonása is. Ilyen esetekben először az érintett szaktanárral vagy osztályfőnökkel érdemes egyeztetni és elsősorban a tényekről célszerű beszélni. Ha ez nem volna elég, vagy az érintett pedagógus nem partner abban, hogy a szülővel és akár a gyerekekkel együtt találjanak megoldást a problémára, az iskolai szociális segítőtől vagy az iskolapszichológustól lehet segítséget kérni – feltéve, hogy van. Ha ilyen jellegű szakember az iskola struktúrájában nem áll rendelkezésre, akkor pedig az iskolavezető lehet az emberünk.
„Egy ilyen helyzetben az a legnehezebb, hogy a gyerek és akár a szülő is tehetetlennek érezheti magát. A valóság azonban az, hogy számos lehetőségünk van arra, hogy képviseljük bántalmazott gyermekünk érdekeit. Például úgy, hogy szükség esetén akár a gyermekvédelmi jelzőrendszert is értesítjük, mediátort vagy rendőrséget vonunk be a konfliktusok tisztázására” – mondja az iskolai mediátor és kiemeli, hogy napjainkban minden iskolának szüksége volna elérhető és ismert bullying-protokoll kiépítésére, preventív jellegű programok és edukáció hozzáférhetőségének biztosítására, az erőszakmentes és asszertív kommunikáció elősegítésére és az egyszerre támogató és kontrolláló légkör megteremtésére. Ez kellene ugyanis ahhoz, hogy mindenki tényleg biztonságban legyen.
Goldberg Emília Vácz Irénnek vége! című vizsgafilmjét te is megnézheted ITT.
Fotó: Youtube, interjúalanyok sajátja
