Katalin hercegné és legidősebb fia, a 12 éves György herceg kettesben jelentek meg a londoni Royal Albert Hallban megrendezett Emlékezés Fesztiválján. És ezzel történelmi pillanatot írtak. Ez volt az első alkalom, hogy a kis trónörökös hivatalosan képviselte a családot édesanyja oldalán, Vilmos herceg és testvérei nélkül. A fiatal herceg magabiztosan, elegáns öltönyben, komoly tekintettel ült Katalin hercegné mellett. Mintha már most készen állna a jövőbeli szerepére.
A hercegné klasszikus fekete ruhát viselt fehér csipkegallérral, fiával együtt pedig piros pipacs kitűzővel tisztelegtek a háborúban elesett katonák emléke előtt. A királyi család többi tagja, köztük Károly király, Kamilla királyné és az Edinburgh-i hercegi pár is jelen volt. Ám ez az este egyértelműen Katalin és György csendes kettőséről szólt.

György herceg most kezd valóban belenőni a jövő királyának szerepébe
Királyi szakértők szerint György most kezd valóban belenőni a jövő királyának szerepébe. Az elmúlt hónapokban egyre több hivatalos eseményen vett részt, és láthatóan magabiztosabb, érettebb lett. „Ez volt az első jele annak, hogy elkezdik tudatosan felkészíteni a feladataira – de mindezt nagyon átgondoltan, szeretetteljesen teszik” – mondta egy királyi életrajzíró.
Katalin hercegné és Vilmos herceg mindent megtesznek, hogy megóvják gyermekeik gyerekkorát, miközben apránként bevezetik őket a nyilvános szereplések világába. „Katalin elsősorban édesanya, nem pedig hercegné – ő az, aki szeretettel támogatja Györgyöt mindenben” – fogalmazott egy királyi történész.
Töltsük ki a kvízt a brit királyi családról!
Ha figyelmesen elolvastad a híreket a brit királyi család egyes tagjaival kapcsolatban, biztosan nem okoz gondot a kvíz kitöltése sem. Tíz kérdésre kell válaszolnod a brit királyi családdal kapcsolatban. Mindegyiknél három lehetőség közül kell kiválasztanod azt, amelyik szerinted a helyes. Hány pontod lesz végül a kvízen?
Forrás: Parade Fotó: Getty Images