- Nagy Edmond a Megasztár igazi csillaga volt.
- Az énekes ma büszke apuka, aki továbbra is zenél.
- Így él most Nagy Edmond, a Megasztár egykori versenyzője.
Nagy Edmond nevére és különleges hangjára sokan emlékszünk még mai. Elvarázsolta a nézőket és a zsűrit is, amikor annak idején először színpadra állt. A Megasztár történetének egyik legnépszerűbb énekesévé vált.
Három gyermek édesapja Nagy Edmond
Az évek során Nagy Edmond családot alapított. Mostanra három gyermek édesapja. Mint mondja, nagyon büszke a 12 éves ikrekre, Edmondkára és Dávidra, akárcsak a kilencéves Brendonra. Tehetséges, gyönyörű gyerekek, akik jól tanulnak és jól is sportolnak.
A fiúk édesanyjától Nagy Emond ma már külön él, a gyerekekkel azonban igyekszik sok időt közösen tölteni. Év közben minden hétvégén nála vannak, nyáron pedig az iskolai szünet még több együtt töltött programot tesz lehetővé.
Jelenleg nincs komoly kapcsolata az énekesnek, de társ nélkül sem unatkozik. A zenélés tölti ki az életét. Mai napig sokat jár fellépni.

Nagy Edmond 2017-ben gyermekeivel
A zene ma is fontos szerepet játszik életében
Nagy Edmond gyakran lép fel céges rendezvényeken, városi és falunapokon. Sokszor közösen áll színpadra duettpartnerével, Kollár Judit Dittával, akivel úgy érzi, remekül működnek együtt.
Mint mondja, sajnálatosnak tartja, hogy ma már a tehetségkutatókban nem a tehetségre helyezik a készítők a hangsúly. „Sajnos a színvonal romlott, amit sajnálok, mert régen ez egy igazán nívós műsor volt” – osztotta meg a Megasztár kapcsán.
Életmódváltással sok kilótól szabadult meg
Nagy Edmond 15 kilót fogyott, és további 10 kilót tervez még leadni. Látványos átalakulásáról közösségi oldalán fényképet is mutatott, melyet ide kattintva tudsz te is megnézni. Mint mondja, életmódváltásnak köszönheti a változást.
„Odafigyeltem az étkezésre, egészséges ételeket ettem, főként sok zöldséget, hússal, szénhidrátot inkább csak az edzések előtt fogyasztottam. Rendszeresen futottam, ezt tartani fogom továbbra is” – osztotta meg.
Olvasd el még több korábbi megasztáros történetét!
Forrás: Blikk, Fotó: Nagy Zoltán