Nicole Kidman idén karácsonykor szó szerint és átvitt értelemben is visszatért a gyökereihez. Az 58 éves színésznő Ausztráliában, szülővárosában, Sydneyben töltötte az ünnepeket – először azóta, hogy szeptemberben nyilvánosságra hozta szakítását férjével, Keith Urbannel. A hazatéréshez pedig egy olyan megjelenés társult, amelyet régen láthattunk tőle. Kidman búcsút intett a parókáinak és ezúttal természetes, göndör haját viselte, teljes pompájában.
A színésznőt egy karácsonyi összejövetelre érkezve fotózták le, ahová két lányával, Sunday Rose-zal és Faith Urban-nel ment. A megjelenése fiatalos, könnyed és feltűnően felszabadult volt – mintha szándékosan elengedte volna az utóbbi évek precízen felépített vörös szőnyeges stílusát. A puha, szabadon omló fürtök sokaknak azonnal a ’80-as évek Nicole Kidmanjét idézték fel, amikor a színésznő élénk vörös hajával és karakteres göndör frizurájával vált ikonná.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Az öltözéke is ezt az effortless hangulatot erősítette: egy halványsárga, selyem slip ruhát választott csipkés ujjakkal, amely egyszerre volt elegáns és lazán nőies. A szettet arany Manolo Blahnik Susa szandállal egészítette ki, valamint egy rafia Chanel tote táskával. Bár a táska egy korábbi kollekció darabja, jelenleg is elérhető luxus second hand oldalakon – nem kis összegért.
@weirdbuttrue365
Nicole Kidman számára az elmúlt év érzelmileg és szakmailag is sorsfordító volt. A Keith Urbannel való szakításának híre szeptemberben érkezett, ám a magánéleti változások ellenére a színésznő nem vonult háttérbe. Sőt: szinte azonnal visszatért a divatvilág fókuszába, ráadásul lányaival együtt. Alig egy héttel a bejelentés után Sunday Rose már a Christian Dior 2026-os tavaszi–nyári bemutatóján vonult végig a párizsi kifutón, miközben Kidman büszkén figyelte a nézőtérről.
Töltsük ki a retró hollywoodi színész kvízt!
Hány retró sorozat- és filmszereplőt ismersz fel a kvízben egy képről? Tíz színészről és színésznőről láthatsz képet, mindegyiknél három lehetőség közül kell megjelölnöd azt, amelyik szerinted a helyes. Hány pontod lesz végül a kvízen?
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images