Egy nagyjából derékmagasságig érő pult mögött egy hétéves forma kislány számolja le a fényes műanyagpénzt, miközben az alig néhány négyzetméteres gipszkarton-bankban álló anyuka nevetve kikacsint: „Lakáshitelre lesz!”. Mindenki vele nevet, felhőtlenül vidám a hangulat a király utcai MiniPoliszban, ahová Kamarás Adrienn csapata, a Segítő Angyalok Alapítvány (FoodAngels Hungary) vitte el fővárosi Családok Átmeneti Otthonainak lakóit. Látszólag a felnőttek (nemcsak a szülők, de még az önkéntesek is) kíváncsian vizslatják a gyerekméretű drogéria és szupermarket termékeit és még csak nem is kell tettetni a lelkesedést, mikor az apró pizzériában megérkeznek a gyerekek által „kisütött” műanyag pizzaszeletek.
Ezek a programok egyáltalán nem természetesek az olyan családok számára, akik átmeneti otthonokban élnek. Adrienn azt mondja, találkozott olyan édesanyával is, aki az éjszaka közepén menekült el otthonról abuzív férje elől, csak az az egy szál ruha volt vele amit éppen viselt, meg a kisgyerek a karján – neki például elképzelhetetlen egy ilyen családi program finanszírozása. A MiniPolisz szépségszalonjának parányi székeiben ücsörögve már egy másik édesanya meséli, hogy épp sikerült tisztességes albérletbe költöznie három gyerekével, de az ilyen élmények (gondoljunk a háromszoros belépőkre) még munka mellett is megfizethetetlen luxusnak számítanak.
Fotó: Bodnár Zsófi
A hangsúly pedig pont az élmény szón van. Mert ahogyan Adrienn is fogalmaz, számukra a legfontosabb, hogy az átmeneti otthonokban élő családokat kiszakíthassák egy kicsit a hétköznapokból, a gondjaikból és hogy olyan élményprogramokra juttassák el őket, amiken önerőből nem tudnának részt venni. „Az élmény és az a minőségi idő, amit így együtt tudnak megélni ezek a családok, egyszerűen megfizethetetlen és nem pótolható drága tárgyakkal. Fontos számunkra, hogy az élményprogramokon résztvevő gyerekek elmesélhessék a társaiknak az óvodában, iskolában, hogy olyan helyeken jártak ők is a családjukkal, amik sokszor más gyerekek számára teljesen természetes programok, például étterembe, moziba, játszóházba menni.” A Segítő Angyalok Alapítványnak hála most már két éve több száz gyerek életében először látogathatott moziba, lovardába, hajókirándulásra, játszóházba vagy ült éppen emeletes városnéző buszon.
A többi MiniPoliszos fotóért kattints a képre! – Fotók: Bodnár Zsófi
Segítő segítés
Kamarás Adrienn egyébként az a típus, akinek az alapvető altruizmuson is túlmutatóan van a génjeibe égetve a segítségnyújtás. Ő az az ember, aki már tizennyolc éves kislányként is átkopog a 10 gyerekes szomszéd családhoz karácsony reggelén, hogy a küszöbön ácsorogva zavartan átnyújtson három zsák ruhát és játékot, bár a szervezett segítő munkáig végül mégis inkább balszerencsés események sorozatán keresztül jutott el: „Pár hónappal a harmincadik születésnapom előtt egy éves rutin szűrővizsgálat alkalmával kiderült, hogy egy hajszálra voltam egy rákos megbetegedéstől. Hála a rendszeres szűrővizsgálatoknak és annak, hogy nagyon az elején talált rá az orvosom, nem lett belőle komolyabb baj. De maga a betegség, a műtét és a gyógyulás gyökeresen megváltoztatták az életfelfogásomat, megtanítottak még hálásabbnak lenni hétköznapi apróságokért is. Ezután történt meg velem az a bizonyos pillanat, ami olyan meghatározó volt az életemben, hogy onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy nekem egyszerűen dolgom van mások segítésével. December eleje volt és számomra akkor éppen az a banális probléma volt a legnagyobb, hogy közelednek az ünnepek és mennyire nincs kedvem az egészhez, úgy, hogy egy hosszabb párkapcsolat után az volt az első szingli karácsonyom. Láttam egy riportot a tv-ben, ahol arról beszéltek, hogy mindenkinek meg kell találnia azt a hobbit, ahol le tudja vezetni az érzelmeit, majd közvetlenül ezután ráakadtam egy felhívásra egy közösségi oldalon, ahol önkénteseket kerestek ételosztásra. Az volt az első alkalmam önkéntesként, olyan hihetetlenül megérintett a tömeg, a hideg, hogy mindenki olyan szürkének tűnt, hogy sokan szégyellték, hogy ott kell sorban állniuk, hogy az osztásról hazaérve majdnem két órán át ömlött a könnyem és mindennél hálásabbnak éreztem magam azért, hogy ennyi mindenben szerencsés vagyok. Aztán elkezdtem rendszeresen önkénteskedni, és rájöttem, hogy nagyon jó irányba lehetne fordítani azt a kapcsolatrendszert, amit a munkám során, vagy a barátaimon, ismerőseimen keresztül magaménak tudhatok.”
És itt jön be annak a bizonyos kapcsolatrendszernek a fontossága, Adrienn szervezete ugyanis pontosan ezért különleges szereplője a területnek: ők az alkalomszerű segítségnyújtáson túl hosszútávon gyümölcsöző együttműködésekben gondolkodnak, ráadásul rendszeresen igyekeznek hangsúlyozni a cégek társadalmi felelősségvállalását és a segítségnyújtásban betöltött szerepüket is. Például ők azok, akik a KIOSK-kal is szövetkeztek, hogy a város egyik legmenőbb éttermének konyhájában a rászorulóknak is főzzenek.
Főzés a KIOSKban a Heti Betevő ételosztására/Balról jobbra: Kamarás Adrienn, Várady Évi, Kovács Ildikó – Fotó: Tapasztó Orsolya
Jótékony fine dining
Korábban rengeteget cikkeztek már a KIOSK jótékony akcióiról, ami érthető is, tekintve, hogy viszonylag ritkán fordul elő, hogy a hajléktalanoknak készülő étel nem a lehető legolcsóbban fenntartható menzáról, hanem egy egyébként fine dining fogásokat előállító étteremből kerül ki. Adrienn először egy céges rendezvény szervezésének ügyén találkozott Hlatky-Schlichter Huberttel, aki a KIOSK mellett a Babel Budapest, a Terasz és a Terem tulajdonosa is. Mesélt neki az akkor induló Food Angelsről, (ami akkor még csak Facebook-kezdeményezés volt) Hubert pedig rögtön annyira kíváncsi lett, hogy el is kísérte őket néhány jótékonysági akcióra. „Rövid időn belül hihetetlen jó barátság alakult ki közöttünk, emlékszem, hogy egyik alkalommal szomorúan meséltem neki arról, hogy az egyik ételosztáson papucsban láttam embereket az esőben ácsorogni, és azon gondolkodtam, honnan szerezhetnénk nekik cipőket. Ő kiírta a közösségi oldalán a barátainak, hogy segítsenek gyűjteni, majd a következő hétvégén az ételosztásra több, mint 100 pár cipővel állított be” – emlékszik vissza Adrienn. Ahogy az együttműködés egyre szorosabbra szövődött, Hubert felajánlotta a Babel és KIOSK jól felszerelt konyháit, hogy a nyitvatartási idő előtt jótékony főzésekre és programokra használhassák. Tulajdonképpen ebből született meg a Segítő Angyalok Alapítvány, melynek Hlatky-Schlicter Hubert az alapítója, Kamarás Adrienn pedig az elnöke lett. A KIOSK azóta rendezett már gyertyafényes vacsorákat hajléktalanszállókon, és többször otthont adott adománygyűjtéseknek is. De Hubert éttermei mellett a Segítő Angyalok egyébként már két éve együttműködnek a Heti Betevő csapatával is, akik mögé jó nevű éttermek álltak be, így közreműködésükkel hétről hétre magas minőségű ebédet tudnak adni több száz nehéz körülmények között élő számára.
Élményház és reggeli a KIOSKban – Fotó: Boldog Attila
Jól jönnek az angyalok
Persze mindig elkél még egy kis segítség. Adrienn állandóan keresi az újabb erőforrásokat és együttműködési lehetőségeket: most például egy olyan programon dolgozik, ahol a multik az éves CSR (Corporate Social Responsibility/Vállalati Felelősségvállalás) programjukon keresztül tudnának kiválasztani és meghatározott ideig támogatni átmeneti otthonokban élő családokat, gyerekeket. Adrienn azt mondja, a támogatás alatt itt akár a tehetségek felkarolására is lehet gondolni, vagy arra, hogy a céges csapatépítő tréning keretében a dolgozók kisebb-nagyobb felújítási munkákat vállaljanak az otthonokban vagy családoknál. Ez lenne az alapítvány egyik új ága, ami a „Céges Angyal” nevet kapta, most ezen dolgozik gőzerővel a csapat.
Gyertyafényes vacsora egy hajléktalanszállón – Fotó: Kaszner Nikolett
Az Alapítvány egyébként rengeteg támogatást kap olyanoktól is, akik nem pénzt, hanem szolgáltatásaikat szeretnék felajánlani, például csatlakoztak már hozzájuk arcfestők, fodrászok vagy gyerekműsorokat vállaló bohócok, zsonglőrök is. Még nagyobb segítséget jelent, ha valaki helyszínt tud biztosítani egy-egy programhoz, de legalább olyan fontos, hogy a szállításban segítsenek, Adrienn szerint ugyanis rengeteg program gördülékenysége múlhat egy bérelt buszon. És persze ha „csak úgy” önkénteskednénk, csatlakozhatunk a Segítő Angyalokhoz is: „A mi csapatunk azt vallja, hogy azoknak az embereknek, akik megtehetik, igenis kutya kötelessége lenne segíteni valamilyen módon. Klasszisokkal jobb lenne ez a világ, ha csak a fele emberiség gondolkodna így. Azt szoktam kérni, hogyha valaki szeretne valamilyen módon csatlakozni, keressen meg minket és megbeszéljük, hogy hogyan és milyen módon teheti ezt. Jelenleg Mikulás csomagokat gyűjtünk, amiket a KIOSK-ban lehet leadni december 4-ig, ezeket a Piarista köz 2, Gazdasági bejáratnál lehet leadni, akár nyitvatartási időn kívül is. Szeretnénk idén is több száz csomagot összegyűjteni és borsodi településekre, mélyszegénységben élő gyerekekhez fogjuk továbbítani.”
Kicsiben-nagyban
A tavalyi tél kegyetlen mínuszai jól bizonyították, hány emberben van meg a segítő szándék. A facebookos kezdeményezések hatására annyi meleg pokrócot és téli kabátot hordtak a forgalmas pontokra kihelyezett fogasokra, hogy a későn érkezők már csak egy emberméretű kupac tetejére pakolhatták adományaikat. A jó fej bringásokból összeverődött Budapest Bike Maffia pedig olyan menővé tette a segítségnyújtást, hogy gyakran már nem is fért be több ember a szendvicskészítő akciókra. Adrienn is egyetért abban, hogy a közösségi médiából érkező, vagy más alulról szerveződő kezdeményezések egyre szaporodnak és örömmel látja, hogy egyre több fiatal szerint vagány dolog segíteni. De akármennyire szívderítőek ezek az akciók, egy olyan országban, ahol tavalyi adatok szerint 200.000 krízis éhező gyermek él, ennél nagyobb léptékű intézkedésre is szükség van.
Pillanatkép a Heti Betevő ételosztásáról – Fotó: Tapasztó Orsolya
Adrienn az egyik legégetőbb problémát az ételpazarlásban látja: „A napokban olvastam egy tanulmányt, miszerint hazánkban 1,3 millió tonna élelmiszert dobunk ki, ez durván az egyharmada a gyártott termékeknek. Éves szinten hazánkban háztartásonként ez 50.000 forint pazarlást jelent, ez a mennyiség 450.000 rászorulónak lenne elég.” Az elképesztő mennyiségű élelmiszerpazarlás ráadásul a kukába dobott étel mellett egy csomó más értékes erőforrást (például energiát és munkaórát is) magával ránt. Adrienn szerint itt már az EU intézkedéseire is szükség volna, hiszen az ilyen mértékű pazarlás esetében már nemigen marad más megoldás, mint a gyártó cégekkel szembeni zéró tolerancia. „Szívesen élnék én is egy olyan országban, ahol engedélyezett lenne az ételmentés a vendéglátásban, jó lenne, ha a főváros is eljuthatna egy olyan szintre, ahol az éttermek, pékségek, szupermarketek büszkén tehetnék ki a „zero waste, vagyis a zéró pazarlás” matricákat, ha működni tudna egy olyan átfogó rendszer és program, ahol a mentett élelmiszereket és ételeket egy központi helyre el lehetne juttatni és onnan továbbítani lehetne a megfelelő helyekre a rászorulókhoz.”
