Keith Urban a válás után gyorsan továbbléphetett: a legfrissebb értesülések szerint a countryénekes már új párjával él együtt, alig néhány hónappal azután, hogy hivatalosan is lezárult a házassága Nicole Kidmannel. A nyáron bejelentett szakítás már önmagában is sokakat meglepett, most pedig újabb részletek láttak napvilágra a háttérben zajló változásokról.
A Daily Mailnek nyilatkozó forrás szerint Keith Urbannek már van új párja, és ez a magyarázata annak is, hogy közös lányaik, a 17 éves Sunday Rose és a 15 éves Faith az utóbbi időben látványosan az édesanyjuk oldalán jelennek meg. „Úgy hallani, Keithnek van valakije, ezért is támogatják most ennyire nyilvánosan az anyjukat” – fogalmazott a bennfentes. Hozzátette: sokan azt gondolják, az énekes már össze is költözött új kedvesével. „A kamaszlányok imádják az apjukat, szóval oka van annak, hogy most hárman állnak szemben eggyel.”
Nicole Kidmant a lányai támogatják
A forrás szerint Nicole Kidman közösségi oldalain is feltűnően megnőtt a lányai jelenléte. „A szakítás óta szinte folyamatosan vele vannak – ezt látni az Instagramon és más fotókon is. Ott voltak vele Párizsban és Sydney-ben.” Különösen szokatlannak tartják, hogy a színésznő hálaadáskor egy közös futóversenyről, az úgynevezett turkey trot-ól is képeket osztott meg, amin mindhárman részt vettek. „Ez nagyon nem jellemző rá, Nicole általában sokkal visszafogottabb az ilyen pillanatok megosztásában.”

Nicole Kidman és lányai, Sunday Rose és
A megfigyelők szerint az anya–lányai hármas között most rendkívül erős kötelék alakult ki. „Szinte mindig karonfogva vagy kézen fogva látni őket. Olyan, mintha azt üzennék: együtt vagyunk, bármi történjék is. Van benne egy erős ‘mi a világ ellen’ érzés.”
Keith Urban továbblépett
Keith Urban eközben Nashville-ben próbálja újrarendezni az életét. A 58 éves zenész – aki közel két évtizeden át volt Nicole Kidman férje – állítólag egy új albumon dolgozik, amelyet sokan már most „szakítós lemezként” emlegetnek. A hírek szerint a Music Row környékén egy stúdiót is felújít, és az új dalok meglehetősen személyes hangvételűek lehetnek. Egy bennfentes úgy fogalmazott: az album akár „kínosan őszinte” módon mesélheti el a kapcsolatuk felbomlásának történetét.
Töltsük ki a híres ember felismerés kvízt!
Vajon egyetlen testrészből és képrészletből is meg tudjuk mondani, melyik híresség van a képen? Tíz képes kvízkérdésre kell válaszolnunk, mindegyiknél három lehetőség közül kell kiválasztanunk azt, amelyik szerintünk a helyes. Hány jó válaszunk lesz a kvízen?
Keith Urban fiatal új barátnője
A pletykák szerint Urban új párja egy fiatal countryénekesnő, a 26 éves Karley Scott Collins, akinek neve egyre gyakrabban kerül szóba a zenész kapcsán. A Daily Mail állítása szerint „mindenki biztos benne”, hogy komoly kapcsolatról van szó. A lap ugyanakkor hangsúlyozza: semmi nem utal arra, hogy Urban és Collins viszonya a házasság idején kezdődött volna, afférról szó sincs.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Keith Urban és Karley Scott Collins képviselői egyelőre nem reagáltak a sajtó megkereséseire, így hivatalos megerősítés továbbra sincs.
Kimondták a válást
Nicole Kidman és Keith Urban válását január elején véglegesítették, 19 év házasság után. A megállapodás értelmében Urban kéthetente egy hétvégét tölthet közös lányaikkal, míg a fennmaradó idő nagy részében – az év 306 napján – Kidman gondoskodik róluk. A felek kölcsönösen lemondtak a házastársi és gyermektartásról.
Kidman korábban Tom Cruise felesége volt, akivel két felnőtt gyermeket neveltek fel: Bellát és Connort. A színésznőhöz közel álló források szerint Nicole nem akarta a válást. „Próbálta megmenteni a házasságot” – mondta korábban egy bennfentes. A Page Six már tavaly szeptemberben megerősítette a szakítás hírét, és akkor azt is tudni lehetett, hogy a pár már 2025 nyara óta külön élt.
Az elmúlt hónapokban Keith Urbant Maggie Baugh gitárosnővel is hírbe hozták, ám ezt egy közeli barát határozottan cáfolta, „teljes képtelenségnek” nevezve a feltételezéseket.
Forrás: Page Six Fotó: Getty Images