Immár három éve juthatnak anyagi segítséghez és szakmai mentoráláshoz innovatív nonprofit szervezetek az UniCredit Bank és az UniCredit Alapítvány jóvoltából. Idén pedig a fontos ügyeket megvilágító támogatásnak köszönhetően társadalmi vállalkozások, és rajtuk keresztül a hátrányos helyzetű csoportok gazdasági kiszolgáltatottságának csökkentése kerül a fókuszba. Krisztát az aktivitásának motivációiról és a magyar emberek mentalitásáról is kérdeztük.
Mi motivál, abban, hogy ilyen aktív legyél a társadalmi felelősségvállalás területén?
Erre nagyon egyszerűen azt szoktam mondani: jó lenne, ha mindenkinek fontos lenne az, hogy úgy bánjanak másokkal, ahogy azt szeretnénk, ha velünk bánnának. Ennyi elég ahhoz, hogy bárki aktívvá váljon valamilyen területen. Nem is kell ehhez érintettnek lenni.
Nagy fájdalmam, hogy a segítő szakmák anyagilag és társadalmi megítélés szempontjából is mérhetetlenül és elfogadhatatlanul alulértékeltek. Azoknak, akik a médiában dolgoznak – tehát nekem is – nemcsak lehetősége, hanem kötelessége felhívni a figyelmet a legkülönfélébb társadalmi ügyekre. Engem az egyenlőtlenségek, az emberi kiszolgáltatottság elleni munkák foglalkoztatnak, én az ezzel kapcsolatos küzdelmeket igyekszem felhangosítani. Az UniCredit pályázatát pedig azért tartom különösen sokra, mert az ilyen kezdeményezésekhez hozzáteszi a profizmust, a fenntarthatóságot, az anyagi és szakmai erősödést.
Miért van az, hogy mi, magyarok sokszor negatívan reagálunk akár olyan jó ügyekre is, mint a társadalmi megmozdulások?
Sokszor hajlamosak vagyunk a félig tele poharat félig üresnek látni és gyakran mondogatjuk azt is, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Pedig néha igen, hiszen az első fecske nélkül nem indul el a többi, mindig kell valaki, aki elsőként lép, és már mennek is a többiek. Minél többen vagyunk, annál nagyobbak az eredmények. A kritikus tömeg nagyon fontos, annak van igazán ereje, de ne feledjük: minden tömeg külön-külön egyes emberekből áll. Akik nélkül nincs tömeg, nincs munka, nincs változás.
Példát kell tehát mutatni. Az amerikai kultúrában például a példamutatás nagyon fontos, régi toposz. Nem gondolom, hogy ők jobb emberek lennének nálunk, csupán máshogyan szocializálódnak: a pozitív gondolkodásmódba születnek bele, aminek egyértelműen érezhető az eredménye, legalábbis többnyire. Nem mindig. Szerintem a mi felelősségünk itthon az, hogy egy pozitívabb szemléletet hagyjunk örökségül az utódainknak. És úgy látom, hogy kis lépésekben, apró sikerek mentén, de jó úton haladunk.
Miből merítesz erőt a munkád során?
A személyes találkozások nagyon fontosak számomra, gyakran katartikusak, vagy rendhagyóak. A minap például egy rendezvényen volt alkalmam megismerni Szeverényi Irmát, a Microsoft innovatív tanárát, gyógypedagógust és bloggert, akiről a kora alapján a Z generáció ifjú képviselői elsőre talán nem is gondolnák, hogy mennyire vagány. A kisujjában van a digitális kultúra, Minecraft-tel tanít! Még ilyet! A legtöbb találkozás napokra feldob olyan eseményeken, ahol társadalmi ügyekkel vagy innovációval foglalkozunk.
Mi az a legfontosabb dolog, amit újságíróként, közéleti személyiségként másoktól tanultál?
Elképesztő mennyiségű emberrel találkoztam az elmúlt évtizedekben, rengeteg szakmai, és sok társadalmi osztály képviselőivel volt szerencsém találkozni. Az Egyesült Államok vezetőitől a legelesettebbekig sok-sok emberi sorsot láttam közelről: ez mély alázatot alakított ki bennem, és ráébresztett, hogy mennyiféleképpen élünk ezen a bolygón, én pedig csupán egy apró morzsa vagyok a gépezetben, aki messze nem a legrosszabb lapot húzta.
Másrészről pedig a „jóügyinetwörkölés” az, ami nagyon fontos számomra. Nagyon hiszek a szinergiák erejében. Ha megfelelő emberek jó pillanatban találkoznak, csodákra képesek együtt. Sokszor a saját szerepemet is úgy értelmezem, mint egy civil lobbistáét, próbálom a megfelelő embereket egymással összekötni egy-egy fontos, a közjót szem előtt tartó ügyben.
