- Buzsik Borka edzőruhás képet mutatott a rajongóknak Instagram-sztoriban.
- Szoboszlai Dominik párja a pilatesnek köszönheti, hogy szülése után is kirobbanó formában van.
- Buzsik Borka és Szoboszlai Dominik nagyon boldogok, hogy szülők lettek, mindketten büszkén osztanak meg képeket, történeteket kisgyermekes életükből.
Buzsik Borka aktív a közösségi médiában, és gyakran örvendezteti meg kisbabás fotókkal a rajongókat. Most pedig az edzése helyszínéről mutatott képeket 24 órán át elérhető Instagram-sztoriban. A mostani fotó nem árulja el ugyan, hogy milyen edzésen van Szoboszlai Dominik felesége, a kép alapján annyi biztosan kiderül, hogy Buzsik Borka szülés utáni alakja továbbra is fantasztikus. Ahogyan korábban megírtuk, ennek egyik titka biztosan a pilates.
Szoboszlai Dominik párja most ebben a gyönyörű edzőszerelésben mutatta meg, milyen klassz formában van:

Buzsik Borka rendszeresen megoszt fotókat követőivel Instagram-oldalán.
Buzsik Borka nagyon élvezi az anyaságot
Szemmel láthatóan nagyon élvezi az anyaságot Buzsik Borka. Korábban azt is megörökítette, amikor kislányuk Liverpool-mezben szurkolt édesapjának, ahogy azt is, hogy babakocsival indult sétálni egy gyönyörű, kék virágokkal övezett úton. „Mindig is ezekről a sétákról álmodoztam” – írta a fotó mellé akkor.
A mostani Instagram-sztori sem ér véget az edzőtermi fotóval: Buzsik Borka kedvenc matchájáról is mutat felvételt, a harmadik fotón pedig már kislányával sétál – ismét egy mesés tavaszi tájban.
Borka korábban többször is készített olyan posztokat, ahol megmutatta, mennyire vigyázott alakjára a szülés után.
Töltsük ki a magyar híresség kvízt!
Vajon a fiatalkori képeken hány legendás színészt és énekest ismerünk fel? Nézzük meg a tíz kérdésben található képeket, mindegyiknél három lehetőség közül tudjuk kiválasztani a helyes választ. Hány pontot érünk el a kvízen?
Szoboszlai Dominik boldog apuka
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Story magazin kérdésére a világhírű magyar focista is elmondta érzéseit az apasággal kapcsolatban: „Életem legkülönlegesebb pillanata volt, amikor először a karomban tarthattam a kislányunkat, egyetlen győzelem vagy aranyérem sem hasonlítható a gyermekem születéséhez. Az a pillanat örökre velem marad” – vallotta be Szoboszlai Dominik, aki szerint apának lenni egyfelől hatalmas felelősség, másfelől az egyik legszebb ajándék.
Forrás: Buzsik Borka Instagram Fotó: Getty Images