Gyászol az Affleck család: 83 éves korában elhunyt Chris Anne Affleck, Ben és Casey Affleck édesanyja. A pedagógusként és társadalmi aktivistaként is ismert Chris Anne hónapokon át küzdött a hasnyálmirigyrákkal, végül június elején, szerettei körében hunyt el. A család a Boston Globe július 24-én megjelent gyászjelentésében osztotta meg a szomorú hírt a világgal.
Az utolsó hónapok
Chris Anne Affleck 83 éves korában, június 2-án hunyt el, néhány hónappal azt követően, hogy tavaly decemberben hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála. A Hollywood Reporter beszámolója szerint az orvosok a diagnózist követően hat hónapot jósoltak neki. A gyászjelentés szerint pontosan tudta, milyen nehéz küzdelem vár rá, de az utolsó hónapokat is szerettei körében töltötte.
Az 1942-ben, New Yorkban született Christopher Anne Boldt nemcsak két Oscar-díjas színész édesanyjaként vált ismertté. Mississippi államban írástudást fejlesztő programokban tanított, később pedig aktív társadalmi szerepet vállalt, többek között a vietnami háború elleni tiltakozásokban.
Gyászjelentésében úgy emlékeztek rá, mint a Radcliffe College azon első női hallgatóinak egyikére, akik később Harvard-diplomát is szereztek. Bár végzettségével jóval jövedelmezőbb pályát is választhatott volna, ő 35 éven át maradt a közoktatásban.
„A tanterme minden diák számára egyenlő és biztonságos hely volt, függetlenül attól, hogy Haitiről nemrég érkezett bevándorló gyermekről vagy Cambridge előkelő családjának tagjáról volt szó” – áll a nekrológban. „Minden tanítványa megbecsült polgára volt saját kis osztályközösségének.”

Ben Affleck az édesanyjával 2019-ben
Összetartó család
Chris Anne Affleck és egykori férje, Timothy Affleck első közös gyereke 1972-ben született meg, ő Ben Affleck. Három évvel később megszületett második fiuk, Casey is. Nem sokkal Casey születése után a család Massachusettsbe költözött, ahol Chris folytatta tanári pályafutását.
Ben Affleck egy 2012-es interjúban büszkén beszélt édesanyja eredményeiről. „Édesanyám állami iskolában tanított, a Harvardon végzett, majd ott szerezte meg a mesterdiplomáját is, és ötödik-hatodik osztályos gyerekeket tanított – mondta a színész. – Édesapám sokkal inkább kétkezi életet élt. Nem járt egyetemre, autószerelőként, csaposként és a Harvard gondnokaként dolgozott.”
Az Affleck család otthona híres volt a pezsgő, olykor szenvedélyes beszélgetésekről. Erről Ben gyermekkori barátja, Matt Damon is mesélt korábban. „Az a vacsoraasztal volt gyerekkorunk egyik legszórakoztatóbb helye – emlékezett vissza Damon. – Bármilyen témáról képesek voltak vitázni. Ahhoz, hogy valaki ott helytálljon, jól felépített érvekre volt szüksége. Ben ott csiszolta igazán a vitakészségét. Nem olyan ember, akivel az ember szívesen vitába száll.”

Ben és Casey Affleck 2017-ben egy filmpremieren
Az évek során Ben és Casey Affleck sikeresek lettek színészként, amikor Ben Affleck 2013-ban tiszteletbeli diplomát vehetett át a Brown Egyetemen, a különleges pillanatot édesanyjának ajánlotta. „Ez nagyon sokat jelent édesanyámnak – mondta ünnepi beszédében. – Sosem láthatott diplomát átvenni semmilyen felsőoktatási intézményben. Anya, ez érted van. Szeretlek.”
Chris Anne Affleck szerető édesanya mellett nagymama is volt: unokái Indiana, Violet, Atticus, Fin és Samuel. A gyászjelentés szerint a diagnózisa után egyetlen kívánsága maradt: szeretett volna még jelen lenni unokája, Atticus középiskolai ballagásán. Kívánsága teljesült. 2026. május 31-én családja körében részt vett az ünnepségen, majd két nappal később, június 2-án, álmában, békésen hunyt el szerettei körében.
Forrás: ENews Fotó: Getty Images