Erika Eleniak 1989 és 1992 között, a Baywatch első két évadában alakította Shauni McClain vízimentőt. A színésznő azóta rengeteget változott, most azonban ismét a figyelem középpontjába került: amellett, hogy szerepet kapott a kultikus sorozat készülő új változatában, egy OnlyFans-oldalt is indított.
A színésznő elmondása szerint a felületen személyes fotókat és videókat, valamint tengerparton készült tartalmakat oszt majd meg. A rajongói állítólag gyakran kérnek tőle lábfejekről készült képeket is, amelyekből ígérete szerint ugyancsak nem lesz hiány.
„Lényegében a tengerparton, piros fürdőruhában nőttem fel, ezért olyan, mintha most bezárulna a kör – azzal a különbséggel, hogy ezúttal én hozom meg a döntéseket” – fogalmazott a TMZ-nek.

Erika Eleniak
Új fejezetet nyitott az életében
Erika Eleniak az Instagramon is beszámolt a döntéséről, és felidézte pályafutásának korábbi állomásait, köztük a Playboyban való szereplését is.
„Ötvenhat évesen pontosan azt fogadom el, aki ma vagyok. A Baywatchtól a Playboyig és minden másig, ami közben történt, az életem és a karrierem rengeteg fejezetén át mellettem voltatok. Most pedig egy teljesen újat nyitok” – írta.
Hozzátette, hogy kötetlenebb, személyesebb tartalmakat szeretne megosztani, és közvetlenebb kapcsolatot kialakítani követőivel. Mint mondta, az oldalán az emberek egy olyan oldalát ismerhetik meg, amelyet korábban nem láthattak
Töltsük ki a híres ember felismerés kvízt!
Vajon egyetlen testrészből és képrészletből is meg tudjuk mondani, melyik híresség van a képen? Tíz képes kvízkérdésre kell válaszolnunk, mindegyiknél három lehetőség közül kell kiválasztanunk azt, amelyik szerintünk a helyes. Hány jó válaszunk lesz a kvízen?
Erika Eleniak visszatér a Baywatchba
A rajongók azonban nemcsak az interneten találkozhatnak ismét a színésznővel. Eleniak rövid szerepet kapott a Baywatch januárban érkező, Fox által készített új változatában is, amelyben többek között Brooks Nader, Stephen Amell és Livvy Dunne szerepel.
Shauni McClain ezúttal már Santa Monica városi tanácsosaként tér vissza a tengerpartra. Azért jelenik meg ismét egykori kollégái között, hogy segítsen megnyitni az évente megrendezett „Beach Games” versenyt, amelyen a Baywatch címvédői és a parti őrség csapata mérkőzik meg egymással.
Eleniak eredeti Baywatch-beli kollégái között Billy Warlock, Parker Stevenson, David Hasselhoff és Shawn Weatherly is ott voltak.
Fotó: Getty Images