Margot Robbie közel tíz évvel az esküvője után hivatalosan is felvette férje, Tom Ackerley vezetéknevét. A 36 éves színésznő döntésére nem egy nyilvános bejelentésből, hanem a brit cégnyilvántartásban megjelent dokumentumokból derült fény.
A Barbie sztárja a házaspár közös produkciós cége, a LuckyChap Entertainment hivatalos irataiban már Margot Elise Ackerley néven szerepel. A színésznő korábban még Margot Elise Robbie néven volt bejegyezve.
A névváltoztatás ugyanakkor várhatóan nem érinti filmes karrierjét: a mozivásznon továbbra is Margot Robbie néven találkozhatunk vele.
Margot Robbie és férje egy forgatáson szerettek egymásba
Margot Robbie és Tom Ackerley 2013-ban, a Suite Française című film forgatásán ismerkedtek meg. Először barátok, majd lakótársak lettek, kapcsolatuk pedig idővel szerelemmé alakult. A pár 2016 decemberében, Ausztráliában házasodott össze, első közös gyermekük, egy kisfiú pedig 2024 októberében született meg.
A színésznő korábban a Vogue-nak elárulta, hogy sokáig titkolta az érzéseit Ackerley előtt, mert attól tartott, a férfi nem viszonozza a szerelmét.
„Mindig is szerelmes voltam belé, de azt gondoltam, hogy ő sosem viszonozná az érzéseimet” – mesélte.

Margot Robbie
Töltsük ki a híres ember felismerés kvízt!
Vajon egyetlen testrészből és képrészletből is meg tudjuk mondani, melyik híresség van a képen? Tíz képes kvízkérdésre kell válaszolnunk, mindegyiknél három lehetőség közül kell kiválasztanunk azt, amelyik szerintünk a helyes. Hány jó válaszunk lesz a kvízen?
A magánéletben és a munkában is egy párt alkotnak
Margot Robbie és férje 2014-ben alapították meg a LuckyChap Entertainment produkciós céget két barátjukkal. A vállalat azóta olyan sikeres filmeken dolgozott, mint az Én, Tonya, a Barbie és a Saltburn.
A házaspár ritkán beszél a magánéletéről, Ackerley azonban egy korábbi interjúban elárulta, hogy feleségével egyáltalán nem próbálják különválasztani a munkát és a magánéletet: számukra a kettő teljesen természetesen összefonódik.
Forrás: Page Six, Fotók: Getty Images