A főpróba hét utolsó napjaiban jártok. Izgulsz a premier miatt?
Szoktam izgulni, igen, de szerintem ez velejárója a mi szakmánknak. A színész kimegy a színpadra és izgul, hogy minden működik-e majd, amit gyakorolt hosszú heteken át. Sok Molnár Ferenc darabban játszottam már, így valamennyire ismerem már ezt a világot. A Delila egy nagyon édes darab. Azért szeretnek a színészek Molnár darabban játszani, mert a szövegkönyv hihetetlenül tiszta és pontos, nagyon adja magát a szöveg. Emellett szerencsés vagyok a partnerem, Stohl András miatt is, akivel mostanra összeszokott páros lettünk, így igen élvezetes a játék a színpadon. Maga a felkészülés és a próbák hat hétig tartottak és igen, most van a főpróba hét, ilyenkor kész őrület van a színházban. Reggeltől-estig próbálunk, nagyon fáradtak vagyunk, de fontos napok ezek, hiszen remélhetőleg ezeken a próbákon kerül minden a helyére.
A színházban tudod hagyni ezeknek az intenzív napoknak a végén a szerepedet vagy hazaviszed magaddal?
Ma már annyira nem. Próbálok figyelni arra, hogy ne gondolkozzak folyton a karaktereken, hogy minél többet pihenjek, ha hazaérek. De ilyenkor például mindenki, aki az előadáson dolgozik a folyosókon is a darab zenéjét dúdolja, senki nem tudja kiverni a dallamot a fejéből.
Számos különböző női karaktert formáltál meg az utóbbi időben, például itt is van egy aktuális példa, a Delila Marianne-ja, akinek mindenféle női trükköt kell bevetnie ahhoz, hogy visszahódítsa a férjét. Mindeközben olvastam egy veled készített interjúban, hogy betöltötted a negyvenet. Észrevettél magadon valamilyen változást a nőiségedben az elmúlt években, akár amiatt is, hogy a színpadon, a filmekben és a sorozatokban mindig más és más nő bőrébe bújhatsz?
Olyan érdekes, hogy mostanában mindenki a koromról kérdez. Az ég világon semmi nem történik. Rá vagyunk erre görcsölve, mi nők, hogy hány évesek vagyunk?
És ha csak a kérdés második részét vesszük alapul? Hogy változtat-e a nőiségeden egy-egy női szerep?
Ha az ember úgy mászkálna az utcán, mint Lady Macbeth, vagy akár Marianne, akkor nagy baj lenne. Nem szabad ennyire benne maradni egy szerepben. Persze, gondolatban hazavihető az adott karakter, de minden szakmára igaz az, de még az iskolára is, hogy az ember elviszi magával a kérdéseit, az örömeit, a bánatait. Bennem a színészet ugyanígy munkálkodik. Az más dolog, hogy nekünk a színészet olyan, mintha örökre iskolások lennénk: hazamegyünk és utána még tanulnunk kell, van házi feladatunk, ami történetesen egy szöveg vagy egy dal tanulása. De nem járkálunk úgy, mint egy karakter a színpadon. Ha azonban egy olyan karaktert személyesítünk meg, amelyben jól érezzük magunkat, az mindig pozitív energiákat hoz, amivel jó együtt létezni. Én most a Delilát nagyon élvezem, mert egy igazi nőies szerep és jól esik játszani.
Volt olyan színésznő, aki azt mesélte nekem, hogy egy-egy szerepébe úgy bele tudja élni magát, hogy csak nehezen tud visszaváltozni önmagává, miután lement a függöny.
Persze, ilyen velem is előfordult már. Ahogy előbb már említettem, reggeltől késő estig próbálunk, egész nap ugyanazt az embert próbálod játszani, aki nem te vagy. Egy főpróba hétnél már végképp a színészbe költözik a karaktere, így megesik, hogy úgy szólunk vissza, hogy kicsúszik egy mondat, aminek nem kéne. De amikor a századik ilyen élményed van, már tudod, hogy ez csak a szerepednek köszönhető, vagy a hangulatod most azért búskomor, mert maga a darab is az. És jó esetben ezt a környezeted, a szeretteid is megértik.
Hogyan tudsz felkészülni mentálisan egy próbahétre?
Nyugalommal (nevet). Minden előadáshoz kialakul egyfajta ‘szertartásos’ dolog. Valamelyikhez nagy frizurát kell csinálni, egy másikban nem kell. Valamikor az előadás előtt az egész csapat lejárja a darabot, elmondja a szöveget. Minden darabhoz kötődik egy menetrend. Ha ezt elvégzi a színész, megérkezik oda, ahova kell.
A felvonások között melyik típushoz tartozol: aki szeret egyedül lenni az öltözőjében, vagy aki társaságra vágyik?
Ezt is darabja válogatja. A Delilánál most még alakul a ‘szertartás’, hogy mi mit követ. Ez a Molnár darab egy keserédes, de nagyon aranyos, szívet melengető vígjáték, ezért ez a hangulat lengi be a folyosókat is. Stohl Andrást már említettem, de Trokán Nórit még nem. A testvérével, Annával már dolgoztam együtt, de Nórival ez az első alkalom, és nagyon jól megvagyunk egymással. Nagy ajándék, amikor a színész új partnerrel találkozik és megvan közöttük az összhang, a szimpátia. Ez most nálunk az egész darabon belül jól működik.
Milyen lehet, amikor ez nem így van…
Az pokoli (nevet)!
Ezek szerint már volt ilyenben is részed.
Volt igen, de ezek olyan nehézségek, amelyeket muszáj áthidalni, megoldani, nincsen más opció.
Hogyan telnek mostanság a heteid?
Szeptember óta tulajdonképpen csak próbáltam, négy bemutatóm volt. Kicsit nehéz volt az elmúlt időszak. Most lesz egy pici szünetem, amely szükséges is ahhoz, hogy feltöltődjek. Nagyon szeretnék csak úgy otthon lenni, sétálni a kutyámmal, elmenni úszni, olvasni. Csodálatos évek vannak mögöttem, amihez azért hozzátartozik az is, hogy a munka mellett nem volt időm nyaralni például. Most húztam egy kis vonalat, hogy rápihenhessek a következő feladataimra.
Hogyan kezeled azt, ha valami nem sül el úgy a színpadon, ahogyan te azt szeretnéd?
Nagyon sokszor volt a pályám elején, hogy mérgelődtem a hibákon. Majd Kerekes Éva nyitotta fel a szememet egyszer, aki azt mondta, ennek így semmi értelme. El kell engedni azt az adott problémát, tovább kell menni az előadásban, máskülönben elviszi a koncentrációt a hátralévő jelenetekről. Ez akkor nagyon mélyen érintett, és meg is fogadtam a tanácsát. Úgy van jól minden, ahogyan aznap történt. Nincsen javítási lehetőségünk, de nem vagyunk robotok, sőt, néha még a robotok is hibáznak. Nincsen olyan, hogy tökéletes előadás, de nagyon lehet élvezni a játékot, az adott pillanatot. Kell, hogy legyen a színészben egy olyan rugalmasság, amivel ezeket a kis hibákat el tudja engedni és át tudja lépni. Nem kell mindent megoldani.
Van olyan pontja a próbafolyamatnak, amikor már azt érzi egy színész, hogy szüksége van a közönségre?
Ez egy vegyes érzés, mert igen, van, hogy azt érzem, már jó lenne közönség előtt játszani, miközben bőven van mit javítani még a szerepen. De bizonyos idő után már a közönséggel együtt történik meg az a bizonyos varázs, mégis csak egy interakcióról van szó. Nem feltétlenül ugyanaz a reakciójuk a nézőknek, mint amit például mi kigondolunk. Közönségfüggő. Van, amikor mindenki egyszerre nevet egy részleten, míg másnap azon senki sem. A Delila egyszerre egy nagyon szórakoztató és nagyon szép darab. Szívet melengető és tanulságos, a női diadal minden értelemben, pozitívan, negatívan, férfi és nő számára egyaránt ott van a játékban. Biztos vagyok benne, hogy a néző hazaviszi majd a lelkében.
