Korábban nem szívesen beszéltél a magánéletedről, ebben a könyvben viszont kifejezetten a saját történeteidre hivatkozol a párkapcsolati konfliktusoknál. Miért nyíltál meg mégis?
Fontosnak érzem azt, hogyha valamiről beszélek, akkor a többiek hallják, hogy ezt nem olvastam, nem hallottam, hanem adott esetben én is átéltem. Azt gondolom, hogy sok szempontból hitelesen akkor lehet beszélni, hogyha az illető ember önmagáról is bátran tud vallani. Számomra ezek már feldolgozott, helyrerakott dolgok, és ha valami a helyére van rakva, akkor miért ne mondjam el?
Te magad vagy a „Harcos”?
Én, és mindenki, aki a félelmekkel teli élethelyzeteket meg tudja oldani. Aki nem oldja meg, az csak katona.
Amióta nem praktizálsz, Noszvajon a Csendülőben is, még ha kicsit másképp, de emberekkel foglalkozol. Látsz párhuzamot a pszichológia és a vendéglátás között?
Hogyne! Pszichológusként, segítőként dolgozva nagyon fontos, hogy az illető ember ne csak empatikus legyen, de hideg fejjel ajánlatokat tegyen. A vendéglátásban ugyanerről van szó. Ha valaki pihenni szeretne, akkor a pihenést illetően olyan ajánlatokkal kell kínálni, amelyben jól érzi magát.
Az is kiderül a könyvből, hogy nagy szerelmed a gasztronómia, különösen a jó bor és a jó kávé. Mit jelent neked a kávézás?
Nagyon sok mindent jelent, mert valahogy a kávé illata hozzácsatolódik a gyerekkoromhoz, mivel a szüleim törökkávéztak. Így kiskoromtól kezdve a reggelekhez és a nap elindításához hozzátartozott a kávé. Aztán múlt az idő, és rájöttem, hogy én is kávézom, sőt, nagyon is szeretem a kávét. Amikor az Adrián vagyok, felkelek és elballagok a piacra, veszek egy kis halat, rákot, majd leülök egy kávéház teraszán, elolvasom a reggeli újságokat horvátul, és kutyajól érzem magam. Mi a Depresszóban és a Csendülőben az „elegánsabb”, arabica kávét készítjük, de én valójában mindenféle kávét szeretek, még a legkisebb falvak legyes kocsmáinak presszókávéit is, hiszen annak is megvan a hangulata.
Nálad a minőség kiemelkedően jó. Maximalista vagy?
Volt idő, amikor a legjobb akartam lenni, de már nem érdekel. Sokkal fontosabb számomra, hogy amit csinálok, abban higgyek, és közben jól érezzem magam. Hogy a végeredmény mi lesz, az viszonylagos… Nekem sokkal fontosabb az, hogy én érezzem, hogy élek, csak így tudok szívvel-lélekkel csinálni valamit.
