Hollandiába sok minden miatt lehet menni – tulipánok, Anna Frank, jó masszív biciklik, vigalmi negyed, itthon illegális tudatmódosítás, Van Gogh, Rembrandt, némi sajt – de olyat ritkán hallani, hogy valaki azért megy a kis észak-európai országba, hogy a helyi gasztronómiát élvezze.
Valahol érthető is…az egykori németalföldi ország konyhája kicsit olyan, mint a szomszédos belgáké: nehéz és nem túl változatos. A belgákra legalább hatással voltak a franciák, de a tipikus holland ételeket végignézve kicsit az az érzésünk támad, hogy őket a németek tanították főzni – ami a gasztronómiában nem számít kifejezetten bóknak. Pedig itt is lehet nagyon jókat enni: egy átlag holland ipari mennyiségű kagylót eszik meg, aki pedig szereti a jó sűrű, zöldséges-húsos egytálételeket, az szó szerint zabálni fogja a holland gasztrót.
Most mégis egy sokkal egyszerűbb ételről lesz szó, egy majdnem fasírtról, a bitterballenről. Igen-igen, ez tükörfordításban valóban azt jelenti, hogy keserű labdák, de nem kell aggódni, ez nem a golyócskák ízére utal, hanem arra, hogy a hollandok eredetileg kedvenc italuk, a gin-szerű Jenever mellé eszegették. Aki nincs oda ezért a holland piáért, az se grimaszoljon, sörhöz is illik, de talán még a bor sem szalad el mellőle.
A kis golyóbisokban amúgy a spanyolok keze is benne van – lehet pont ezért az egyik legnépszerűbb holland étel – , ők voltak ugyanis, akik „tapasosították”. Németalföldön eredetileg riszájkling recept volt, egészen a spanyolok érkezéséig. A maradék sült húsokat szálasra szedték, majd kenyérrel és húslével összegyúrták, mint egy baromi igénytelen szendvicset. Aztán jöttek a spanyolok, bebundázták, kisütötték, és ital mellé kezdték el eszegetni. Egyébként, ha a készítés technikáját nézzük, jobban is hasonlít a spanyolok sonkás krokettjére, mint egy átlag fasírtra – ezt is egészen finomra pépesített húsból és egy besamel-szerű roux-ból állítják össze.
Most mégis egy sokkal egyszerűbb ételről lesz szó, egy majdnem fasírtról, a bitterballenről. Igen-igen, ez tükörfordításban valóban azt jelenti, hogy keserű labdák, de nem kell aggódni, ez nem a golyócskák ízére utal, hanem arra, hogy a hollandok eredetileg kedvenc italuk, a gin-szerű Jenever mellé eszegették. Aki nincs oda ezért a holland piáért, az se grimaszoljon, sörhöz is illik, de talán még a bor sem szalad el mellőle.
A kis golyóbisokban amúgy a spanyolok keze is benne van – lehet pont ezért az egyik legnépszerűbb holland étel – , ők voltak ugyanis, akik „tapasosították”. Németalföldön eredetileg riszájkling recept volt, egészen a spanyolok érkezéséig. A maradék sült húsokat szálasra szedték, majd kenyérrel és húslével összegyúrták, mint egy baromi igénytelen szendvicset. Aztán jöttek a spanyolok, bebundázták, kisütötték, és ital mellé kezdték el eszegetni. Egyébként, ha a készítés technikáját nézzük, jobban is hasonlít a spanyolok sonkás krokettjére, mint egy átlag fasírtra – ezt is egészen finomra pépesített húsból és egy besamel-szerű roux-ból állítják össze.
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!
