A múltkor már tartottam egy kortesbeszédet a házi készítésű puding mellett – úgyhogy most nem kezdek rá újra arra, miért éri meg az a pár plusz tojássárgája és néhány extra perc. Ehelyett hoztam valamit, amihez még azok az extra tojássárgák meg a vanília sem kellenek, amelyek ára miatt sokan a zacskós verzióval vigasztalódnak.
A malabi vagy malawbi – a neve attól függően változik, hogy melyik országban készül – egy egyszerű tejpuding, amelyhez a tejen, keményítőn, cukron és a rózsavízen kívül nem is kell más. Jó, tudom, a rózsavíz nem minden háztartásban alapdarab, de egyre több helyen beszerezhető, és igaz, hogy nem 200 forintos beruházás, cserébe nagyon kevés kell belőle, és évekig eláll, úgyhogy megéri.
Én a marokkói változatot kóstoltam először, és óriási dilemma előzte meg, ugyanis gasztrós nyitottság ide vagy oda, nehezen tudtam lekattanni a különböző szirupos réteslapos és cérnametéltes, baklava-jellegű édes keleti csemegékről. Biztos van bennük valami addiktív anyag, mással nem tudom magyarázni, hogy negyven fokos hőségben is cukorsziruptól csöpögő, édes, tömős desszertekre vágytam, már az étkezés megkezdésénél. A másik nagy kedvencem a baghrir, a marokkói palacsinta, és egy este úgy gondoltam, nem töltök több időt azzal, hogy a kettő közül próbálok választani, egyszerűen megnézek egy harmadikat.
A rózsavizes, selymesen rezgős malabi aztán instant szerelem lett – és meg kell mondjam, hogy az összes arabos desszert közül messze ezt a legkönnyebb elkészíteni, hiszen gyakorlatilag egy nagy adag cukros tejet kell felforralni némi keményítővel, majd pár kanál rózsavízzel belőni az állagát, és már csak a hűlési időt kell kivárnunk. Hogy mivel tálaljuk, az teljesen fakultatív – szerintem önmagában is nagyon finom, de a házi szörpön, szirupon és lekváron át a pisztácián keresztül bármilyen olajos maggal megszórhatjuk. Nekem sajnos nincs szilikonos pudingformám, a muffinformákat meg nem találtam, és bár megpróbáltam a bögrék aljára adagolt pudingot kiborítani, ahogy várható volt, csúfos kudarcot vallottam.
Így azt javaslom, hogy vagy pohárban tálaljátok, vagy valamilyen olyan formából borítsátok ki, ami kicsi, és könnyen összenyomható. Az eredeti tálalása amúgy ez a kiborított verzió, így könnyebb meglocsolni valamilyen szintén édes sziruppal. Rózsavíz helyett pedig narancsvirágvizet is lehet használni – ne mondjátok, hogy túlságosan ragaszkodok a szabályokhoz!
A receptért kattints a Nosalty ízHUSZÁR magazinjára!
