Kilenc éve oktatsz pilatest, rendszeresen sportolsz, futsz, biciklizel. Hogyan kerültél a hegymászás közelébe?
Négy éve kezdtem mountain bike túrákra járni, azt váltotta fel a trekking, azaz pár napos gyalogtúrák magyarországi terepen, erdőkben. Az első Tátrában tett látogatásom volt a fordulópont, 2263 méter magasan valami „átkattant” bennem.
Eufórikus élmény volt?
Elvarázsolt a téli csend, a nagy terek, a havas táj. A hegy lábánál még általában beszélgetek, de idővel elhalkulok, és egy szakaszon már teljes csöndben megyek tovább. Fantasztikus mennyire nyugodt a hegy télen. Mindent kizártam, miközben figyeltem a lépteimet a sziklás hegyoldalon. Csak a medvéktől tartottam egy picit, nem szerettem volna találkozni velük.
A te életedben a túrázás és a mászás szorosan összekapcsolódott egy komoly személyiségismereti utazással.
Ez így van. Egyrészről el kellett, hogy jussak egy olyan pontig a túrázásban, ahol már több tudás kell. Így kezdtem el a A MAHOE (Magyar Hegymászó Oktatók Egyesülete) hegymászó tanfolyamát, pár napja vizsgáztam le. Másrészről mostanában fedeztem fel, hogy a hosszú, mély, lelki útkeresésem pont összevágott a mászással, valószínűleg a tudatalattim vezetett idáig.
A pszichodráma mennyiben segítette ezt a folyamatot?
Teljesen. Jó ideje keresem a válaszokat az életem nagy kérdéseivel kapcsolatban. A pszichodráma segített feloldani bennem dolgokat, meglátni a valós énemet és olyan mentális helyzetbe hozott, mint amit mászás közben tapasztalok. A hegyen mindenkinek kijön a valódi személyisége. Ott az vagy, aki valójában vagy, nincs álarc. A mászás folyamatosan „helyzetbe hoz”: Az itt átélt felismerések és érzelmek segítenek összeraknom magam. Semmi nem billenthet ki, minden lépésemet át kell gondolnom. Persze velem is megtörtént már ennek az ellenkezője: két hétig „lefagytam” a sziklán, mert bekúszott a félelem.
A saját életünkben is folyamatosan döntéseket kell hoznunk és azokért felelősséget kell vállalnunk. A hegyen hasonló folyamat zajlik?
Annyi sportot kipróbáltam már, a pilates is régóta az életem része, de a hegymászás a legmentálisabb sport valamennyi közül. Futás közben eldöntöd, hogy végigcsinálod-e vagy sem. Mászás közben nem kapcsolhatod ki az agyad egy percre sem. Teljes koncentrációt igényel.
És mitől jó egy mászó?
Sok minden kell hozzá, de leginkább jó pszichés állapotban kell lenni. Az erő, a rugalmasság, a jó kondi mind szükséges, de valójában a testsúly játéka az egész. Gyakran nem is karból mászom, csak kitámasztom magam. Ha jó pszichés állapotban vagyok, könnyen megy.
Mennyire magányos sport ez? Te vagy, meg az elemek.
Meg a társad. Ő vigyáz az életedre, miközben te elől mászol, és töröd az utat. Vannak, akik szólóznak, és biztosítás nélkül másznak. Rájuk a jóisten vigyáz…
Nálad hová fog a hegymászás kifutni? Minden hétvégén sziklát mászol, hétközben műfalon gyakorolsz.
Cél mindig van. Nagyon vonz az expedíciós mászás, de addig hosszú út áll még előttem. A halálzónába nem vágyom, viszont szeretném megtapasztalni, milyen kint lenni, táborból táborba költözni. Nem mondom, hogy a Mount Everest nem érdekel, de beérem egy kisebb heggyel.
A hegymászó tragédiák nem rettentenek el?
Abszolút nem.
Akkor ez jóval több, mint az adrenalin varázsa?
Nekem mindenképpen. Nálam az adrenalin akkor jön elő, ha félek. Az viszont leblokkol, nem visz előre. Akkor jó, ha benne van a „flow” érzés, olyankor szinte magától működik a testem. Amikor fent vagyok és van egy kis szünetem, elönt az endorfin, a boldogsághormon.
Megtaláltad a helyed a mászók között, ez a te közeged?
Még kezdő vagyok, de érzem, hogy jó helyen, jó emberek között vagyok. Nagyon más a mászótársadalom. Teljesítményhajhász embereket vártam, helyette egy csomó emberi helyzetben látom őket, amelyek kívül esnek a mindennapi városi élettől és ez összekovácsol. Ezt vagy életvitel szerűen csinálod, vagy sehogyan. Nem árt, ha az ember párja is benne van ebben a világban… Minden jel azt mutatja, hogy jó úton járok.
