Dráma a gangon – Adjunk különleges színházi élményt ajándékba

2015. július 01.
Láttál már drámá(zás)t a gangon? Valóságosabb, mint egy háromdimenziós film, elvégre élőben, valódi díszletek között, azoknak az embereknek/szereplőknek az életét nézheted, akikkel nap mint nap összetalálkozol az utcán, a piacon, beszélgettek a lépcsőházban. Mindehhez pedig az a hely szolgál díszletként, a jelenlévők válnak ügyelővé, kellékessé, esetleg súgóvá. Ha segítünk, most még többen válhatnak részeseivé ennek a különleges színházi élménynek.

A Pulzus Társulás kezdeményezésére a színház most körfolyosós romkocsmák világában elevenedik meg. Carlo Goldoni Terecske című drámáját mutatják be gangos épületekben, lehetőséget teremtve egy újabb közönségréteg elérésére: szeretnék úgy megvalósítani ezt a programot, hogy azon ingyenesen vehessenek részt azok az emberek is, akik egyébként nem jutnak el színházba. Ha 2000-5000 forinttal támogatod ennek megvalósulását, úgy ajándékképpen élőben is ott lehetsz egy ilyen különleges előadáson.

Zsámbék nem véletlenül lett az egyik legmeghatározóbb alternatív színházi központ és termékeny alkotóműhely: tele van különleges helyszínekkel, mint a középkori Romtemplom, vagy a község melletti hegy tetején rejtőző, színháztérré alakított katonai rakétabázis. Két rendkívüli ember, Bicskei Gábor és Mátyás Irén több mint harminc éve indított Zsámbékon fesztiválsorozatot – számos kivételes előadás született itt. A legszebb színházi pillanatokat és Mátyás Irénék rendkívüli útját most egy különleges könyvbe sűrítenék – ehhez kérik a mi segítségünket is. Minden adományozó meghívást kap a könyv bemutatójára, amely a Zsámbéki Nyári Színház 2015-ös évadának kiemelt eseménye lesz, fotókiállítással egybekötve.