Popikonok Kevés olyan zenekar vagy előadó van, aki, miután meghódította a ?80-as éveket, visszatért, sőt folyamatosan a köztudatban tudott maradni
Szegedi Szabadtéri Játékok 2012. A fülledt, nyári napokra idén is csábító programot ígér a Szegedi Szabadtéri Játékok. A démoni Jekyll és Hyde musical nyitja az évadot
Különleges Koncert a Budai Várban – újra Budapesten a Musica Vivax Wien Bán István, az ifjú magyar karmester és bécsi barokkzenekara a tavalyi nagysikerű Bach hangversenyük után most egy könnyed nyárköszöntő estre
VOLT – Nagyok és még nagyobbak Az év első nyári zenei fesztiválját nem lehet kihagyni, már csak azért sem, hogy hangolódjunk az idei dömpingre. A már egy nappal hosszabb
BALATON SOUND – Elektronikus relax A szokásos nagy nevek mellett, mint például Armin van Buuren, Paul Kalkbrenner vagy David Guetta, ezúttal is számíthatunk újdonságokra a
VESZPRÉMFEST – Prémiummuzsika A VeszprémFest igazi világsztárokat vonultat fel: eljön Omara Portuondó, az eredeti Buena Vista Social Club tagja, hogy fellépjen a 13 tagú
BABEL SOUND – Újak vs. régiek A Babel Sound új fesztiválnak számít, mindössze kétéves: különlegessége, hogy a koncertek mellett rengeteg zenei és táncworkshopon,
Sziget fesztivál Nyár lévén folytatjuk a fesztiválok közötti szemezgetést. Nézzük, a Marie Claire szerkesztői kit várnak idén a Szigetre. Modern nosztalgia„
Hegyalja fesztivál – Magyar zene Tokajban Tokajba nemcsak a jó borért, hanem a jó zenéért is mehetünk. Július 18. és 22. között a Hegyalja Fesztiválon ott lesz a hazai zenei
Interaktív divat Hogyan változott az utcai divat az S vonaltól a harangkalapon és a minin át egészen a maszkulintrendekig? A divat szerelmeseinek kötelező
Blues Brothers magyarul Az ”50-es és ”60-as évek blues- és soulzenéjét, r&b-jét újjáélesztő koncertshow-t augusztus 3-án és 5-én tekinthetjük meg a
Kilátás Nemzetközi kortárs művészek (Tony Cragg, Daniel Spoerri) és kitűnő magyar alkotók (Maurer Dóra, Csörgő Attila) alkotásai egy helyen. A
Vidék a városban A fővárosiaknak ősszel helybe jön a vidéki színtársulatok színe-java. A Thália Színház színpadain szeptember 7. és 15. között tizenkét hazai
Dancefest Az L1danceFest kortárstánc-fesztivál öt napon át több mint tíz különleges előadást kínál a kortárs tánc szerelmeseinek. Szeptember 19. és
Éjszaka a moziban Egész éjszaka mozizhatunk augusztus 24-én három fővárosi artmoziban. Ráadásul mindezt egyetlen karszalaggal. Az Artmozik Éjszakáján a