Önerejükből sikeressé vált magyar nőkről készül könyv – Farkas Franciska is a kötet egyik főhőse Fábián Évi fotográfus szívügye felhívni a figyelmet a nők sokoldalúságára – ezúttal Farkas Franciskáról készített gyönyörű, idilli fotókat.
Vilmos és Harry újra találkoztak, de ennél távolságtartóbbak nem is lehettek volna egymással Vilmos és Harry herceg szerdán részt vett nagybátyjuk temetésén, így idén először kerültek egy légtérbe a folyamatos viszályuk közepette.
A toplistákat ostromolja, megjelent Moriones új lemeze A hirtelen jött sikert, a gyerekkor súlytalanságát és saját bohóc karakterének felnövéstörténetét fűzte egy dalciklusba a fiatal zenei ezermester, Moriones, amelyen „EZ AZ ÁRA” című, jelenleg trendként uralkodó dala is szerepel.
Angelina Jolie-t egy rapperrel hozták hírbe a Velencei Filmfesztiválon A Velencei Filmfesztiválon Angelina Jolie egy hotelből a rapper Akalával együtt távozott, akivel már korábban is hírbe hozták.
Öt jel, hogy túl ritkán mosol hajat A szárazsamponok térhódítása óta egyre több szó esik a hajmosás gyakoriságáról. A túl ritkán mosott hajkoronának megannyi látványos (és érezhető) jele van. Íme, öt jel, hogy ritkán mosol hajat.
Mi történt valójában Diana hercegnő tragikus halálának éjszakáján? Diana hercegnő 1997. augusztus 31-én vesztette életét egy tragikus autóbalesetben. Halála az egész világot megrendítette. 27 év telt el, de sokan még mindig gyászolják. Vajon mi történhetett igazából a halálának estéjén?
Műveltségi kvíz: mind a tízről el tudjuk dönteni, növény vagy állat? Az élővilágban rengeteg érdekességet találunk! De vajon a nevük alapján el tudjuk dönteni az élőlényekről, vajon növények vagy állatok?
Napi üzenet péntek – 2024. 08. 30. Napi inspirációs rovatunk rövid motivációval ajándékoz meg minden reggel és lendületet ad az új nap kihívásaihoz. Hiszen minden nap új esély a sikerhez!
Nem a vörös szőnyegről ismerik egymást – sztárok, akik egy iskolába jártak Az életünk során szinte mindig rájövünk, hogy kisebb a világ, mint azt elsőre gondolnánk, és ez alól bizony Hollywood sem kivétel. Akadnak olyan sztárok, akik nem a vörös szőnyegről, hanem az iskolapadból ismerik egymást.
Irakban legalizálnák a gyermekházasságot, 9 éves lányok kerülhetnek veszélybe Nő- és gyermekjogi aktivisták szerint egy új iraki törvénytervezettel a gyerekek ellen elkövetett nemi erőszakot legalizálnák.
Ez lesz az ősz kedvenc színe a lakberendezésben a Pinterest alapján Miért pont a zöldet keressük az otthonunk dekorációjához idén a narancs és rozsdabarna árnyalatok helyett?
Angelina Jolie egy káprázatos sifonruhában ragyogta be a Velencei Filmfesztivált Angelina Jolie ókori istennőként ragyogott a Velencei Filmfesztiválon.
Claudia Schiffer virágos ruhában villantotta meg tökéletes alakját Claudia Schiffer a bizonyíték arra, hogy még nem ért véget a nyár.
Debreczeni Zita és Gianni fia 4 éves lett: cuki képeket osztottak meg róla Debreczeni Zita és Gianni fia már 4 éves!
Krémes zöldséges lencserakottas: mennyei vacsora 500 kalória alatt Lencséből is készülhet rakott finomság, méghozzá olyan, ami tápláló, egészséges és még kalóriaszegény is. Jó alternatíva a hagyományos, rizses változatok helyett.
Ezek az új sportágak lesznek a 2028-as olimpián – De mi az, ami nem tér vissza? Van egy olyan sportág is, melynek sorsa továbbra is függőben van, vajon programra kerülhet-e 2028-ban is az olimpián.