Koktélparti Párizs tetején

2014. július 14.
A világ minden tájáról érkeztek újságírók Párizsba a Chloé új, Love Story illatának ünnepélyes bemutatására. A hivatalos program után este egy fergeteges koktélpartin vehettünk részt az Arab Intézetben, a francia főváros egyik modernkori építészeti remekművének tetőteraszán.

Most először találkoztam személyesen igazi, régi vágású paparazzi fotósokkal, akik minden divatosan öltözött nőt, vagy extravagáns külsejű férfit lefényképeztek, remélve, hogy az illető kellőképpen ismert arc és a magazinok két kézzel kapnak majd érte. A négyszáz résztvevő között akadt jó néhány francia híresség, főként a fiatal, alternatív művészvilágból. A figyelem középpontjában az illat arca, a Harry Potter filmekből is jól ismert francia színésznő, Clémence Poésy állt. Törékeny alakján nagyszerűen mutatott a Chloé divatház idei nyári kollekciójának egyik emblematikus darabja. A paparazzik másik nagy kedvence Mélanie Thierry volt, a szintén fiatal francia színésznő, aki az utóbbi időkben rendezőként is sikert sikerre halmoz. A Chloé Love Story illatának reklámfilmje is az ő keze munkája. Mire beesteledett, és alattunk kigyúltak Párizs fényei, a tetőterasz vendégserege már nagyon jól érezte magát. Régi francia slágerek remix feldolgozására táncolt fiatal és idősebb, a fotósok már elhagyták a helyszínt, így mindenki őszintén saját magát adhatta. A francia könnyedség és elegancia a partizás terén is megállta a helyét, és nekem, a Kelet-Európából jött idegennek olyan volt ez az este, mint egy színes szélesvásznú film.


Clare Waight Keller, Chloé kreatív igazgatója, Mélanie Laurent színésznő-filmrendező, a Chloé Love Story TV spot rendezője és Clémence Poésy, színésznő, az illat arca