Gottlieb Réka: Variálhatóság a divatban

2014. március 12. |

Gottlieb Réka pályakezdő divattervező, de már több díjat nyert. Most érkezett vissza a londoni divathétről, ahol két munkáját is kiállították. Fontos számára, hogy elméleti háttérrel is megalapozza projektjeit, legnagyobb erénye pedig a kísérletezés: legyen szó anyagokról, formákról vagy technológiáról.

Hogyan kerültél a pályára? Régi álmod valósult meg?

Gyerekkoromban sokat rajzoltam, barkácsoltam és különböző ékszereket készítettem. Már akkoriban szerettem a kreatív dolgokat, ezek persze szakmailag nem voltak értékelhető tárgyak. A felsőoktatásban először idegenforgalmi szakra kerültem, majd gyakornok voltam egy magazinnál, és elvégeztem a „Divat- és stílustervező asszisztens” képzést, ahol megtanultam az alapokat a tervezéshez, és a gyártási folyamatba is beleláttam. Több év telt el, míg a felsőoktatásban oda kerültem, amit igazán szerettem volna, jelenleg még a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán tanulok, öltözék- és kiegészítő-tervező szakirányon.

Milyen vonalat képviselsz divattervezőként? Mi jellemzi az általad tervezett ruhákat?

Sok aprólékos, kézműves technikát használok. Nagyon sok munkámra jellemző a variálhatóság: például az építhetőségében, vagy maga a struktúra, a felület hajtogatható, flexibilis. Előbbire jó példa a „Change Wave” építhető ékszercsaládom, utóbbira a „Struc Trick” projekt, amelyben a hajtogathatósággal kísérleteztem. Vagyis azzal, hogy hogyan lehet létrehozni olyan felületet, hogy az mozgathatóvá és variálhatóvá váljon, mint például az origami, de mindezt egy felületből létrehozva.

Miből merítesz inspirációt?

Jellemzően az építészetben, a képzőművészetben és a természetben találom meg azokat az organikus formákat, amiket szeretek átültetni ékszerekbe és ruhákba. Szeretek kísérletezni azzal, hogy ezek a burjánzó organikus formák hogyan működnek a testen.

Mik az alkotás periódusai?

Számomra nagyon fontos, hogy a munkáim elméleti alapokon is álljanak. Általában adott egy probléma, aminek a határait feszegetni akarom, amit szeretnék egy ruhában megoldani. Ilyen probléma lehet például az alakformálás vagy az építhetőség. Ehhez társul egy koncepció, például a „Struc Trick” projektemben a parametrikus design. Ennek kapcsán rengeteget járok könyvtárba, olvasok, és más területről is beszélgetek emberekkel. A parametrikus designról is sokat beszélgettem építészekkel. Ezután elkezdek ötletelni az anyagokon, végigjárom a pici műszaki boltoktól kezdve a nagyobb barkácsboltokat, méteráru, rövidáru és cipőkellékes üzleteket, ahol beszerzek mindenféle mintákat. Ezt követően elindul a kísérletezés, szelektálódnak az anyagok, majd megtalálom az alapanyagot a formához. Készítek kisebb méretű maketteket, aztán elkészülnek a nagyobb darabok is. Ezeket már lehet tesztelni, hogy hogyan állnak, hogy fordulnak a testen. Minden projektem mögött egy elméleti alap, és egy kiforrott koncepció áll, majd a formákkal és anyagokkal való hosszú kísérletezésből születnek meg a végső alkotások.

Milyen nőket szeretnél megszólítani a ruháiddal?

Ha most álmodhatok egy nagyot és elképzelek egy saját brandet, akkor a kísérletező, az haute couture-höz közelebb álló darabok jelennek meg előttem. De mindenképpen egyedi termékek. Azt hiszem, hogy egy extrémebb és egy decensebb nőt is meg tudna szólítani a brand attól függően, hogy az általam kedvelt bonyolult struktúrák mekkora felületen jelennek meg: esetleg az egész ruhán, vagy csak a ruha egy részeként, például a galléron, vagy mondjuk ékszerként.

Kattints a képre a galériáért!

Köztársasági ösztöndíj, Pro Arte Aranyérem, döntős voltál a Gombold Újra! pályázaton és első helyezés értél el az Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Melyikre vagy a legbüszkébb?

Mindegyikre büszke vagyok. Nem tudnék egyet kiemelni. Az egyik lehetőség hozta a másikat, így ezek a díjak tulajdonképpen egymásra épülnek. Mindegyiknek van előzménye.

Kik a kedvenc divattervezőid?

Iris Van Herpen, Hussein Chalayan, Geret Pugh, Haider Ackermann. Az általuk képviselt stílus áll hozzám a legközelebb.

Mi a kedvenc színed?

A kék minden árnyalatát nagyon szeretem és a feketét is. Annyira impulzív színeket azonban nem használok.

És a kedvenc anyagod?

Anyagokból nagyjából bármi jöhet. Rengeteget járok barkácsboltokba, az ott fellelhető fém alkatrészek, kötelek, függönykarikák, zsinórok mind olyan anyagok, amiket szívesen használok, amiket szeretek tesztelni. De műanyag lábtörlővel és műszaki csövekkel is dolgoztam már divattervezőként. Szeretek alternatív anyagokkal kísérletezni. Ahogy azzal is, hogy ezek az anyagok milyen formákat tudnak felvenni, mik a határaik, mi az, ami még viselhető és mi az, amiből látványdarab, vagyis inkább művészeti alkotás válik.

Nemrég elnyertél egy Indiában kiírt pályázatot, és egy hónapot ott is töltöttél…

Igen, egy a divat és a művészet kapcsolatát vizsgáló programra pályáztam Újdelhibe. Egy hónapot töltöttem kint, ahol támogatták a projektemet. Ez az egy hónap folyamatos munkát jelentett: elméleti és alapanyaggyűjtés, tervek készítése, kísérletezés és persze a kivitelezés. Itthon egy ilyen projekt több hónapot vett volna igénybe. Persze kint sokkal fókuszáltabb voltam, hiszen nem is kellett mással foglalkoznom. A hónap végén egy kiállításon mutattam be az elkészült darabot, melyben a hagyományos indiai ékszereket gondoltam újra. A munkám közel állt az indiai viseletekhez annyiban, hogy nagyon aprólékos és részlet gazdag darab lett, de közben nagyon újszerű is volt a számukra, mert ezzel együtt a rám jellemző avantgarde stílust képviselte.

Kattints a képre a galériáért!

Hogy látod a jövőt?

Általában hosszú távra tervezek, alapvetően tervezgető típus vagyok. Mostanában azonban igyekszem mindig az előttem álló néhány lépésre koncentrálni. A következő lépés pedig az, hogy egy nagyon jó diplomamunkát csináljak. Ezzel pozícionálom magam a jövőre nézve. Utána pedig szeretnék egy jó helyet találni, akár felsőoktatásban mesterképzésen, akár egy divattervező mellett.

A végső cél egy saját márka?

Látom a realitásokat, egyelőre nem korlátozhatom be magam, hogy csak erre gondoljak. A legfontosabb, hogy azzal foglalkozom, amit a legjobban szeretek csinálni, amiben úgy érzem, kiteljesedhetek. Egyelőre szeretnék még tanulni, kapcsolatokat építeni, pályázni külföldre is. Még most alakítom a jövőmet. Természetesen jó lenne valaki mellett dolgozni néhány évig, és megtanulni a szakma üzleti részét is. Az az igazság, hogy a tehetség önmagában nem elég, ez sokkal összetettebb: meg kell felelni a piacnak, és az sem mindegy, hogy hogyan kommunikálod az elkészült kollekciót.

Magyarországon látod a lehetőségeket divattervezőként?

Nálunk elég kicsi a piac, és ahhoz képest sok a „versenyző”. Kevés a befektethető pénz és szűk az a réteg, aki megengedheti magának, hogy egyedi termékeket vásároljon. Ellenpéldák persze mindig vannak. Én úgy gondolom, hogy a divatiparban egyébként sem lehet határok között gondolkodni, mert a művészet globális. Én magam sem gondolkodom kizárólag hazai munkákban, de minden a lehetőségektől függ majd.

Szólj hozzá te is!

Kapcsolódó cikkek

Még több Divat